Jogilag nem támadható: az országgyűlési képviselők mandátuma nem kötött. A frakció a képviselők önkéntes szövetkezése, amelybe a parlamenti ciklus indulásakor lépnek be a képviselők, és joguk van onnan kilépni. A képviselőket jelölő és támogató pártok magától értetődőnek tekintik, hogy a megválasztott képviselő a párt frakciójához csatlakozik, ennek elmulasztását azonban nem szankcionálja a jog.

Más a helyzet politikailag. A képviselők túlnyomó többsége pártok jelöltjeként jutott mandátumhoz. E tekintetben négyféle képviselőt indokolt megkülönböztetni. Az első kategóriához tartoznak, a pártlistáról bejutottak, mint Pozsgay Imre vagy Ugrin Emese. Ők mandátumukat kizárólag a pártnak köszönhetik. Mindketten elindultak egyéni választókerületben (Pozsgay Imre Sopronban, Ugrin Emese Esztergomban): Pozsgay az első fordulóban megszégyenítő vereséget szenvedett, és a második forduló előtt visszalépett. Ugrin Emese az első és második fordulóban egyaránt harmadik helyen végzett. Pozsgay Imre az MSZP Bács megyei listavezetőjeként, Ugrin Emese pedig a KDNP országos listáján jutott be a parlamentbe. Pozsgaynál érdemes megemlíteni, hogy Bács megyében az MSZP listás eredménye a harmadik leggyengébb volt az országban Csongrád és Vas megye előtt. Nincs miért feltételezni, hogy Pozsgay Imre személye segítette volna a megyében az MSZP-t. Sem Pozsgay Imre, sem Ugrin Emese nem tudta átülését olyasmivel indokolni, hogy az elhagyott párt bármilyen tekintetben eltért volna a választások előtt hirdetett programjától. Ezért az, hogy elhagyták a frakciót, s magukkal vitték a mandátumot, politikailag elfogadhatatlan.

Ebbe a kategóriába tartozik Ilkei Csaba is, aki egyéni kerületben nem indult, az MDF Somogy megyei listavezetője volt. Hogy ismert tv-személyiségként mennyit hozott az MDF-nek, azt nem tudjuk, azt azonban igen, hogy ebben a megyében érte el az MDF az országban legalacsonyabb listás eredményét. A frakció elhagyását hosszas konfliktus előzte meg, melynek politikai tartalma nem világos, hiszen nem annyira a kormánypárti politika tartalmát, mint inkább stílusát vitatta. A politikai tisztesség tőle is azt kívánta volna, hogy – ha nem tud megmaradni a frakcióban – mondjon le mandátumáról.

Pontosan fordítva ítélhetjük meg Deme Zoltán és Király Béla – a második kategóriába tartozó átülők – magatartását. Függetlenként indultak, de a kampány során elfogadták több párt támogatását. Túlnyomórészt maguknak köszönhetik mandátumukat, joguk volt csatlakozni az őket támogató valamelyik párt frakciójához, s akár elhagyni azt. Az azonban nem ildomos, ha mandátumuk birtokában élesen támadják azoknak a pártoknak valamelyikét, amelynek mandátumukat köszönhetik, miként ezt Deme Zoltán nemegyszer megtette.

Sajátos a harmadik kategória, azoknak a képviselőknek a helyzete, akik független jelöltek voltak, de elfogadták egy part támogatását a kampányban, s ezek után gyakorlatilag ennek a pártnak a jelöltjeként kerültek a parlamentbe, mint Király Zoltán és Maczó Ágnes. Király mandátumát túlnyomórészt saját népszerűségének köszönhette, sőt az MDF mellé állva Csongrád megye többi választókerületében is erősítette az MDF-et. Maczó Ágnesről, aki az első fordulóban még harmadik volt Borsod-Abaúj-Zemplén megye 9. választókerületében, aligha mondható valami hasonló. Mindkettőjüknél világos volt azonban a szakítás politikai tartalma. Király a köztársasági elnökválasztással kapcsolatban került szembe az MDF-fel, holott az MDF ugyanazt képviselte a választások után, amit korábban is. Király állt úgy az MDF mellé, hogy nem vett tudomást erről a számára fontos politikai nézetkülönbségről. Maczó Ágnes viszont azt a harmadikutasságot kérte számon az MDF-től, amit a párt Antall József elnökké választása előtt hirdetett. Róluk ezért nem mondhatjuk, hogy ne lett volna joguk magukkal vinni mandátumukat.

A negyedik kategóriát alkotó képviselők egyéni választókerületben, de pártjelöltként kerültek az Országgyűlésbe. A személy és a párt szerepe a választási eredményben nehezen választható szét. Mindemellett úgy tűnik, hogy a választókerület többségében inkább pártra, és csak másodsorban személyre szavaztak a választók. A jelölt személy pedig, amikor elfog-adta a párt általi jelölést, a párt programját fogadta el. A kampányban a pártok többé-kevésbé világos platformokkal vetélkedtek a szavazatokért, ezért különösen visszás, ha egy képviselő attól a párttól, amelyiknek színeiben győzött, átáll ahhoz, amelynek jelöltjével szemben, azt legyőzve került a parlamentbe.

Ebből a szemszögből érdemes szemügyre venni Horváth Tivadar és Balogh János választási eredményeit. Horváth Tivadar a Győr-Moson-Sopron megyei 6. választókerületben az első fordulóban 8798 szavazattal lett első, míg listán az SZDSZ csupán 7180 szavazatot kapott. Horváth Tivadar személyének, és nem az SZDSZ-nek köszönhette tehát szavazatait? Vizsgáljuk tovább az adatokat! Második a kisgazdajelölt lett (6841 szavazattal), harmadik a kereszténydemokrata jelölt (6662) szavazattal, negyedik pedig az MDF jelöltje 5793 szavazattal. Pártjaik listás eredménye rendre 7180, 6571, illetve 4409 szavazat volt. Horváth Tivadar többletszavazata, több mint másfél ezer – nyilvánvalóan abból adódott, hogy a Fidesz listájára szavazók – 2574 – nagyrészt rá szavaztak (a Fidesz nem állított egyéni jelöltet). Kereszténydemokrata szavazat bizonyosan nem jutott Horváth Tivadarnak, és MDF-es sem. Ezek szerint nemigen mondhatjuk, hogy Horváth Tivadar személyében nyerte meg a választást, és méltányosan vitte magával mandátumát a kormánypárti oldalra, a kereszténydemokrata frakcióba.

Még nyilvánvalóbb ugyanez Balogh János esetében. Egyéniben ő 7388 szavazattal nyert, míg kerületében listán az SZDSZ 7434 szavazattal lett első. A listán 2403-an szavaztak a Fideszre, amely nem állított egyéni jelöltet, e szavazatokból nem jutott Balogh Jánosnak. Külön említést érdemel, hogy a Csorna-Farádon lakó képviselő Csornán csak 1093 szavazatot kapott az első fordulóban, míg az SZDSZ-listán 1209 szavazathoz jutott. Ott tehát, ahol leginkább ismerték, az első fordulóban 17,7 százalékkal csak harmadik lett, és a második fordulóban is – 41 százalékkal – vereséget szenvedett. Olyan településeken szerzett szavazatokkal tudott nyerni, ahol személyesen nem ismerték, ahol az SZDSZ-imázs és az SZDSZ-kampány hozott szavazatokat. Talán még az is megkockáztatható, hogy Balogh János személye inkább ártott, mint használt az SZDSZ választási eredményének.

Mivel is indokolták az átülést? A televízió Napkelte c. műsorán kívül mindketten a Magyar Fórumban nyilatkoztak erről. Horváth Tivadar elmondta: „a korábban hirdetett programot másként éreztem és tettem magamévá, mint amit ebből a gyakorlatban megvalósulni láttam.” Az egyházi ingatlanokkal és kárpótlással kapcsolatos SZDSZ-álláspontot hozza fel példaként. Le kell szögezni: e kérdésekben az SZDSZ parlamenti állásfoglalása teljes összhangban volt az SZDSZ programjával, melynek ismeretében Horváth Tivadar elfogadta, hogy az SZDSZ jelölje.

Amit pedig Balogh János írt a Kisalföldben arról, hogy „ne engedjük, hogy megosszanak bennünket internacionalisták, kozmopolita liberálisok”, hiszen „nekünk magyaroknak kell maradnunk”, annak az SZDSZ-ben tényleg nincs helye; ő nyilvánvalóan tévedésből lett az SZDSZ képviselője. Azt a programot is elutasítja, amelyet megismerhetett, amikor képviselőjelölt lett.

Természetesen helyeselhető, hogy ha egyszer Horváth Tivadar és Balogh János nem tud többé azonosulni az SZDSZ-frakció álláspontjával, akkor nem marad szabaddemokrata-képviselő. Jelölésük annak idején – hibás döntés volt. Ugyanakkor jogosnak tűnik az SZDSZ-frakció és a helyi szervezetek álláspontja: az lett volna a korrekt eljárás, ha Horváth és Balogh lemondott volna mandátumáról.

• Belföld

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon