Vissza a főcikkhez →

Beszélő: Átülésed után valamelyik nyilatkozatodban említetted, hogy a bencésekhez jártál gimnáziumba. Miért nem eleve a kereszténydemokratákhoz csatlakoztál?

Horváth Tivadar: Kezdetben nem csatlakoztam semmiféle politikai irányzathoz. Legkorábban a demokratikus ellenzéket ismertem. Ez a csoport megelőzte a lakitelki csoport szerveződését is. Vidéken éltem, ott az ember meglehetősen elszigetelt. A Szabad Európa Rádió adásaiból tudtam meg, hogy létezik a Beszélő, így jutottam el Kőszeg Ferenchez, akinél rendszeresen vásároltam a Beszélőt, és a későbbi politikai fejlődésemben ennek nagy szerepe volt.

Beszélő: Egy tanácsi tisztviselő számára, ami akkoriban voltál, veszélyesnek tűnhetett Beszélőt olvasni, vásárolni.

H. T.: Leküzdöttem magamban ezt a veszélyérzetet, mert sokkal nagyobb volt bennem az érdeklődés, mint hogy elzárjam magamat olyan dolgoktól, amelyeket nagyszérűnek és igazán progresszívnek tartottam.

Beszélő: Hogyan kerültél kapcsolatba később politikai szervezetekkel?

H. T.: A Beszélő felől egyenes út vitt a későbbi SZDSZ-hez. Akkoriban nem annyira a helyi, a kapuvári csoport kapcsolt oda, hanem inkább a központi nagy párthoz való tartozás igénye. Azt hiszem, hogy így volt a legtöbb akkori SZDSZ-es.

Beszélő: Nem éreztél-e annak idején ellentétet a szabad demokraták, a Beszélő, vallásilag neutrális szemlélete és a magaddal hozott keresztény neveltetés között?

H. T.: Nem véltem ilyen ellentmondást felfedezni. Az SZDSZ liberális vallásfelfogásából azt olvastam ki, hogy tisztelik az alapvető emberi értékeket, az emberi jogokat, és küzdenek mindazon korlátozások, megaláztatások ellen, amelyek az akkori politikai rendszerből következtek. Később azonban úgy vettem észre, hogy törekvése, amely nagyon racionálisan és nagyon hangsúlyosan neutralizálni akarja az egyházakat, és olyan éles cezúrával próbálja szétválasztani az egyházat és az államot, amilyenre legpregnánsabban csak Amerikában találunk példát, sértheti a katolikus egyházat, de a többi nagy történelmi egyházat is. Ezt ellenük irányuló támadásnak érezhetik ennek az elvnek a gyakorlati politikába való átültetése során.

Beszélő: Érezhetik vagy valóban támadás az egyházak ellen?

H. T.: Nem szeretném feltételezni, hogy támadásról van szó. De ha visszatekintünk az egyházi ingatlanok ügyére, látnunk kell: ha nem adjuk meg a lehetőséget az egyházaknak az ingatlanaik részleges visszakapására, akkor ugyanolyan megnyomorított állapotba kényszerítjük őket, mint amilyenbe az előző negyven évben kényszerültek.

Beszélő: Az egyik döntő kérdés az volt, mi történjen, ha egy községben egy iskola van.

H. T.: Azt gondolom, hogy az önkormányzatiság alapeszméjéből annak kell következnie, hogy az önkormányzatok alanyát és bázisát képező lakosság döntse el ezt a kérdést. Az én választókörzetemben nagyon sok vallásilag homogén település van, és nagyon nehéz egy marginális, mondjuk nem hívó kisebbség kedvéért az egyházi iskola kérdését háttérbe szorítani. Az a néhány gyerek, aki nem akar ilyen szellemű iskolába járni, és akiket a szülei másfajta világnézetű nevelésben akarnak részesíteni, persze egy adott iskolán belül nem kényszeríthetők arra, hogy hittant tanuljanak, hogy a tanítási órák előtt imádkozzanak. De nagyon fontos azonban, hogy egy teljesen világi, sőt ateista szellemiségű iskola esetében is felvethető fordított előjellel ez a világnézeti vagy lelkiismereti probléma.

Beszélő: Az egyházi iskolák kérdésén kívül támadt-e más ellentéted az SZDSZ-frakcióval a parlamenti munka során?

H. T.: A nézetkülönbségeket markánsan kifejezte, hogy a frakciótól több esetben eltérően szavaztam. Ilyen volt pld. a kárpótlás, a világkiállítás ügyében tartott előzetes határozathozatal, az állami ünnep kérdése. Ha én ezeket a különvéleményeket összerakom a magam számára, vagy összerakják őket az SZDSZ-ben, akkor ki lehet következtetni, hogy itt másfajta elvek megvallásáról is szó van, és ez a felismerés a kormánykoalíciót alkotó pártok felé közelített. A lökést az elhatározáshoz az adta, hogy én egyértelműen tapasztaltam, a frakcióban neheztelnek rám. A frakcióvezető részéről a nyári szünetben több olyan sajtónyilatkozat jelent meg, amiből azt a következtetést vonhattam le, hogy a frakcióban elvesztettem a bizalmat, és a továbbiakban nem akarnak rám számítani. Hogyha ennek az ellenkezője lett volna igaz, akkor bizonyára megbeszélték volna velem ezeket az ügyeket, és azt, hogy a jövőben mit várnak tőlem, s napirendre térünk fölötte.

Beszélő: Hogyan történt a gyakorlatban egy ilyen átlépés? Hogyan kerül sor az előzetes megbeszélésre?

H. T.: Tulajdonképpen én nem tettem aktív, kezdeményező lépést. Az első tárgyalás előtt a helyi kereszténydemokrata szervezetek fordultak ajánlással a kereszténydemokrata pártközponthoz, amelyben szimpatikus s az ő érdekeiket eddig is képviselő és felvállaló politikusnak írtak le, akit szívesen látnának a kereszténydemokrata frakcióban. Ezután a pártközpont jelezte, hogy ha érdekel, szívesen tárgyalnának velem. Végeredményben elkötelezettség és előzetes elhatározás nélkül bocsátkoztam bele a tárgyalásba, amelynek a vége az lett, hogy megegyeztünk az átlépés először elvi, majd gyakorlati részleteiben. Ez meglehetősen gyorsan és igen rövid idő alatt zajlott le.

Beszélő: Egykori szervezeted, a kapuvári SZDSZ elhatárolta magát a döntésedtől. Mit szólsz ehhez?

H. T.: Nagyon sajnálom, hogy ennyire elhatárolódnak tőlem. Igazában véve elismerem az érdemeiket, sokra tartom a segítséget, támogatást, amit a választási kampány idején kaptam tőlük. Politikai indokaikat is tökéletesen megértem. Belülről viszont azt érzem, hogy nekem senkitől sem szabad kirekesztőén elhatárolódnom a választókörzetemben, hiszen én a választási mandátumom megszerzésének a pillanatától a választókörzet összes polgára képviselőjének kellett hogy tartsam magamat, akár rám szavaztak, akár nem. Ezt igazolták a lakossági fórumok, igazolták a fogadóórák, amikor sokféle választó ügyeivel kellett foglalkoznom, és ha tudtam, akkor mindenkinek a kérését igyekeztem teljesíteni.

Beszélő: A választók, persze, néhány kivételtől eltekintve, mégiscsak pártokra szavaztak!

H. T.: Ez sem teljesen igaz. Nekem az a meggyőződésem, hogy a ’90-es választásokon az emberek többsége inkább valami ellen szavazott, ez az elmúlt negyven év és a kommunista rendszer leszavazása volt. A pártok programjai között is meglepő azonosságok voltak, nehéz volt az elhatározás. Egyébként az egyéni képviselő nemcsak pártprogramot hirdetett, hanem ahhoz hozzá kellett tenni a saját egyéniségét is. Sokszor kérdezték, hogy erről mi a saját véleményem. Azt gondolom, hogy szuverén és önálló gondolkodásra is képes képviselőket akartak látni a parlamentben, elegük volt a régi típusú pártdirektívákat végrehajtó képviselőkből. A legtöbb szavazatot Kapuvár városban nyertem, ahol a tanács ügyfelekkel foglalkozó osztályán dolgoztam, nagyon sok ember ismerhetett meg. A személyem megítélése is hozzá kellett járuljon a választási sikerhez, hiszen az ilyen hivatalokban dolgozó embereket a közvélemény általában sommásan – negatívan – szokta megítélni.

Beszélő: Ha a kormánykoalíció egyik pártfrakciójában ülve a kormány politikájában csalódást érzel, mit teszel akkor?

H. T.: Ezen a kérdésen még nem gondolkodtam el. Csalódni mindenütt lehet, ellenzéki oldalon és kormánypárti oldalon is. Nagyon nem szeretném, ha ez következne be. És azt sem szeretném, ha a kormánypárti oldalon ülő képviselőket teljesen egybemosnák és azonosítanák magával a kormánnyal. A választóknak tudniuk kell, hogy az egyéni képviselőknek, akár ellenzékiként, akár kormánypártiként, egyenként nagyon kis ráhatásuk lehet egy-egy kormányzati kérdésre. Nem szeretném, ha olyan szemlélet válna uralkodóvá esetleg egy kormányváltás után, hogy egy kormány sikertelen bizonyítványát egyénileg a képviselői munkájukat tisztességgel elvégzett emberek nyakába varrnák.

Beszélő: Köszönöm a beszélgetést.

• Belföld