A hidegháború elcsitulása, a Szovjetunió metamorfózisa, szuperhatalmi státusának elvesztése nem hagyja érintetlenül az el nem kötelezettek mozgalmát sem, amely a múlt héten ülésezett. A fejlemények sokféle hatást gyakorolnak rá, némelyik egyenesen a mozgalom létjogát feszegeti. Hatással van a mozgalom hangadó országainak nemzetközi tekintélyére is. Jugoszlávia, az egyik alapító szempontjából például nem lehet közömbös, hogy nemzetközi súlyt adó – és ezáltal a jugoszláv állam kohézióját sokáig erősítő – mozgalom tekintélye rohamosan veszendőbe megy.
Accrában, az el nem kötelezettek miniszteri konferenciáján a házigazda, a ghánai elnök fölvette a harcot evvel a tendenciával. Rawlings szerint a hidegháborúnak vége, de a gazdagok és szegények közötti háború folytatódik. A megfigyelők nagy része azonban nem jósol méltó fogadtatást ennek a harci riadónak. Azt mondják, hogy az 1961-ben Belgrádban útjára indított mozgalom jelentős érdeme, hogy meggyorsította a dekolonizáció folyamatát. De jelentősége abban az arányban csökkent, ahogy a meghirdetett „tömbönkívüliség” átalakult az egyik tömb mellé való felzárkózássá, ahogy magukévá tették a szovjet irányelvet: amely szerint „a volt gyarmatok népei a szocialista tábor természetes tartalékai , illetve fordítva: „a Szovjetunió antikolonialista magatartása az el nem kötelezettek mozgalmának jelentős erősítése”. De ha előbb nem, az irak–iráni háború, majd a Kuvait elleni agressziót követő események során kiderült, hogy a mozgalom tényleges erővel nem rendelkezik, és – mivel a tagok ellentétei miatt csak az egyhangúság elvének fenntartása mellett maradhat fenn – csak a kérelmek, segélyek előterjesztésében tud egységet felmutatni.
De azt a tényt is egyre kevésbé lehetett véka alá rejteni, hogy a mozgalomhoz tartozó több mint 100 fejlődő ország nyomorúságának nemcsak az „Észak” szűkkeblűsége, kizsákmányolása az oka, hanem – talán ugyanennyire – az a körülmény, hogy az egyes társországok belsőleg gyengék, mert népeik a vezetők alkalmatlansága, korrupciója, terrorja miatt nem szolidárisak vezetőikkel. A részt vevő államok kormányai közül csupán kevésnek van demokratikus legitimitása, az emberi jogoknak csak kevés helyütt van tisztelete.
Ezzel szemben erősítik a mozgalom összetartása melletti érveket egyes új vagy újonnan a középpontba kerülő jelenségek, főként az észak–déli együttműködést és globális közreműködést igénylő környezetvédelem, illetve a migráció problémája.
A ghánai államfő, aki beszédében főleg az afrikai országok véleményének adott hangot, új szuperhatalmi monopólium eufemisztikus megfogalmazásának minősítette a Bush elnök kezdeményezte „új világrendet”. Rawlings szerint a világ polarizáltsága változatlan; a fejlődő országok szegénységének tartósítása fenyegetés a nemzetközi stabilitás szempontjából. Azt mondotta: az el nem kötelezettek mozgalma továbbra is fontos fóruma a harmadik világ országainak. Politikai követelései közül a legfontosabb, hogy az ENSZ-ben változtassák meg az erőviszonyokat a közgyűlés javára, a Biztonsági Tanács rovására. A gazdaság területén: az adósságok terhének csökkentése, a mesterségesen leszorított árú nyersanyagok árának emelése. Van „belpolitikai” javaslata is: azt ajánlja a fejlődő országoknak, hogy egypártrendszer helyett térjenek át a pluralizmusra. E nyilatkozatot sem tanácsos kézlegyintéssel elintézni. A ghánai konferenciával egy időben New Yorkban is téma volt Afrika. Az ENSZ Afrika gazdaságával foglalkozó fórumán Perez de Cuellar leszögezte: sürgős az afrikai válság enyhítése. Több mint 30 millió férfi, nő, gyerek éhezik, 150 millió él a legszűkösebb körülmények között. Az ENSZ főtitkára kívánatosnak tartaná, ha törölnék az afrikai államokra nehezedő állami kölcsönöket. Ami a kereskedelmi bankkölcsönöket illeti, az adósságok egy részének leírását javasolja. Afrika adóssága az 1986-os 200 milliárd dollárról 270 milliárdra nőtt 1990-ben. A támogatás növekedett az utóbbi öt évben, de a nyersanyagárak esése következtében mégis 50 milliárddal emelkedtek az afrikai országok kötelezettségei. Ezeknek az ismereteknek a birtokában jogos az afrikaiak álláspontja, amely sokakkal ellentétben tagadja, hogy az el nem kötelezettek mozgalma túlélte magát. A mozgalom folytatásának híveit erősítheti a Vatikán külügyi államtitkárának, Sodano kardinálisnak a levele. A nemzetközi kapcsolatok drámai átalakulása ellenére az el nem kötelezett mozgalomnak fontos szerepe van a világban, hangoztatja a levél. Továbbra is sok minden bizonytalan a nemzetközi kapcsolatok terén, állítja Jugoszláviára és a Szovjetunióra célozva a vatikáni üzenet. Még nem csitultak el a regionális konfliktusok, még kísért a múlt. A mozgalomnak helyt kell állnia a külföldi adósságok, a rasszizmus, a népvándorlás, a környezetszennyezés kihívásaival szemben, „meg kell küzdenie a gazdag észak és a szegény dél közötti szakadék növekedésével”.
- Külföld [6]