Szergej Baruh

Nyomtatóbarát változat

Az elmúlt hét végén a gazdaságilag legelmaradottabb jugoszláv köztársaság, Macedónia polgárai is szavazhattak arról, független államban vagy (Szerbiával kettesben) szövetségi köztársaságban kívánnak-e élni. A népszavazás végeredményétől függetlenül Törökország és Bulgária már elismerték Macedóniát, Görögország viszont tiltakozik azellen, hogy egy „neofita” állam ezt a történelmi nevet viselje. A problémát persze nem a név okozza: Macedóniának csak az egyik harmada tartozik Jugoszláviához, a másik két részen Bulgária és Görögország osztozik, s nem lehetetlen, hogy a függetlenség elérése után a hazafiak a nemzetállam egyesüléséért szállnak harcba. Ez a cikk az egyik érdekelt, Bulgária álláspontját és aggodalmait fejezi ki, de egyben magyarázattal szolgál a görögök merev visszautasítására is.

Amikor ez év júliusában Kiro Gligolov macedón elnök hivatalos látogatáson Törökországban járt, az ankarai kormány képviselői kijelentették, hogy készek garantálni a független Macedón Köztársaság szuverenitását és biztonságát. Akkor a parlamenti (és utcai) csatározásokkal elfoglalt bolgár politikusok nem fordítottak kellő figyelmet erre a kijelentésre. Elég csak egy pillantást vetni a térképre, s rögtön észrevehetjük, hogy Törökországnak és Macedóniának nincs közös határa, a két ország viszont úgy fogja közre Bulgáriát, mint egy szendvicsben a két kenyér a hússzeletet.

Bizonyos feszültség tapasztalható a Macedón Köztársaság és némely szomszédja viszonyában, de a Törökországgal fenntartott szoros kapcsolat révén Macedónia úrrá lesz a problémákon” – írja a Hüriet című török lap. De vajon kire utal a homályos „némely szomszéd” meghatározás?

Az első világháború végéig senki sem vonta kétségbe, hogy Macedónia etnikailag bolgárlakta terület, annak ellenére, hogy Macedónia csak egyetlenegyszer, az orosz–török háborút lezáró San Stefano-i békeszerződés és a Bulgáriát felosztó berlini egyezség közötti néhány hónapban tartozott Bulgáriához. Az 1913-as bukaresti békeszerződés véglegesítette Bulgária és Macedónia szétválasztottságát. Ekkor keletkezett az az elmélet, mely szerint a vardari (Jugoszlávia) Macedónia lakossága etnikailag „délszerb”. Az ún. „szerboszláv” eszme hívei – köztük Vuk Draskovics, a szerb nacionalista ellenzék vezetője – a mai napig ezt vallják, s ebből a pozícióból utasítják vissza a független Macedónia elismerését.

A macedónkérdést a Komintern bolgár „alkalmazottai”, közelebbről Vaszil Kolarov (aki a háború után Sztálin leghűségesebb bolgár ítélet-végrehajtója lett) kuszálta össze véglegesen: 1923-ban azzal a javaslattal állt elő, hogy az „új ember” mintájára „új nemzetet” is létre lehet hozni. Ez a szándék a Komintern VI. kongresszusán 1928-ban, nyíltan elhangzik, majd 1934-ben határozat születik arról, hogy a feladatot végrehajtották, létrejött az új macedón nemzet.

Dimitrov 1944 és 1946 között pirini (Bulgária) Macedóniában engedelmesen végrehajtotta a Komintern „macedónosítási” politikáját. Csak 1956-ban értették meg a bolgár kommunisták, milyen sokba kerülhet ez a szervilitás, s minden átmenet nélkül elkezdték „visszabolgárosítani” a lakosságot. Ezen akciók természetes ellenreakciójaként jöttek létre az ún. „macedónizáló” szervezetek és csoportok, melyek deklarált célja az egységes és független Nagy-Macedónia létrehozása volt. Elképzelésük szerint ehhez elég leválasztani Jugoszláviáról, Bulgáriáról és Görögországról a macedónok lakta területeket, és abban a szempillantásban előáll az áhított Nagy-Macedónia.

Áprilisban, amikor Jugoszlávia szétesése még nem tűnt végleg eldöntött ténynek, Dragan Bogdanovszki, a hosszú nevű és igen befolyásos macedón szervezet, a Macedóniai Belső Forradalmi Szervezet – Macedón Egység Demokratikus Pártja – alapítója kijelentette, hogy Macedónia számára az egyetlen kiút az, ha elszakad Jugoszláviától, és kéri felvételét az Európai Közösségbe. Ezt a javaslatot parlamenti vitára akarták bocsátani, azonban röviddel ezután visszavonták, mert belátták, hogy egy olyan köztársaságnak, mely a szövetség nemzeti jövedelmének csupán hat százalékát termeli, illetve az egész ország kivitelének öt százalékát adja, egy esetleges elszakadás után a függetlenségen kívül semmije sem lesz.

A hét végi népszavazáson kiderült, mit kíván Macedónia lakossága. Az viszont továbbra sem egyértelmű, milyen politikát kíván folytatni az önálló Macedónia a szomszédaival szemben. A skopjei kormánynak nem sok bizalma van a görögök és az albánok iránt: előbbiek már évtizedekkel ezelőtt drasztikusan elfojtották az ottani macedónok szeparatista törekvéseit, s most sem mutatnak hajlandóságot arra, hogy az új államot elismerjék, utóbbiak pedig egyre nyíltabb érdeklődést tanúsítanak a vardari Macedóniában élő albán etnikum (a lakosság mintegy húsz százaléka), pontosabban az általuk benépesített terület iránt.

Macedónia és Albánia feszült viszonyának tehát ugyanaz az oka, mint a Bulgária és Macedónia közötti konfliktusnak: egy esetleges területi követelés. Bulgária ugyan nagyvonalúan elismerte a független Macedóniát, ez azonban még nem jelenti azt, hogy ezzel a macedón–török szendvics szerepe véget ért. A „kenyérszeletek” bármikor megkeményedhetnek, s a legkülönbözőbb engedményekre (mondjuk területiekre) kényszeríthetik a beszorult „tölteléket”…

(Szófia)

• Külföld