[1]
Természetesen a kezdetektől fogva voltak olyan, a kákán is csomót kereső okvetetlenkedők, akik nem hitték, hogy a keleti és a nyugati CDU „újraegyesülése” során az nőtt össze, ami összetartozott. De 1990 elején a nyugati CDU-nak szüksége volt a keleti CDU-ra – egyrészt a német újraegyesülésnek a kancellár elképzeléseinek megfelelő megvalósítása érdekében, másrészt a közelgő össznémet választások miatt. A két CDU egymásra találása tehát a keleti CDU kritikátlan átvétele, és múltjának elhallgatása árán jött létre. Kohlnak és környezetének mentségére a totális siker mellett azt lehet felhozni, hogy 1990 elején valóban lehetett abban bízni, hogy a keleti CDU magától, szervesen meg tud újulni. Egyrészt tavaly tavasszal a keleti CDU-ba 21 ezer új, kompromittálatlan tag lépett be, akik közül többen az utcán, a tüntetéseken kezdték politikai karrierjüket. Másrészt a keleti CDU kötelezettséget is vállalt arra, hogy feltétel nélkül alkalmazkodik kancellár vonalához – és egyúttal a nyugati CDU demokratikus hagyományaihoz. Csakhogy a naiv nyugatiak nem számoltak annak az emberfajtának a vérlázító szemérmetlenségével, amelynek jelleme az NSZEP „keresztény” segédcsapatában formálódott.
Csak idő kérdése volt tehát, mikor tör ki a CDU-ban az előrelátható perpatvar, mikor kerül a keleti CDU problémája az asztalra. Volker Rühéé, a CDU általános titkáráé az érdem, hogy a dolgot többé már nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Rühe több ízben bírálta a keleti CDU munkáját. Szóvá tette, hogy a megújulási folyamat akadozik. Kifogásolta, hogy még mindig a régi, kompromittált káderek viszik a szót, akik a jelenlegi pártstruktúrákat megkerülve, régi, informális kapcsolataik segítségével tartják kézben a helyi pártszervezeteket. Az új tagokat kirekesztik, minek következtében ötezer új párttag már újból kilépett, és azok is, akik egyelőre maradtak, visszavonultak az aktív pártmunkából. Egyúttal felszólította a pártot, hogy segítsék a keleti reformereket a megkérgesedett személyi struktúrákkal szemben, mert csak így lehet megállítani a párt népszerűségi mutatójának éppen a volt NDK területén megfigyelhető zuhanórepülését.
Békéltető tárgyalás
A keleti CDU főnökeinek többsége olyan gyűlölködéssel és hangos siránkozással reagált Rühe kritikájára, hogy a bonni Adenauer Házban kilengett a házi áldás. Kohl kénytelen volt a CDU elnökségét augusztus 30-án válságülésre egybehívni. Az ülés botrányosan zajlott le. De Maizière, az NDK utolsó és egyben első szabadon választott miniszterelnöke, aki jelenleg az országos CDU elnökhelyettese, a programbizottság vezetője és a brandenburgi CDU főnöke (valamint a boldog békeidőkben állítólag a Stasi Czerny fedőnevű „nem hivatalos munkatársa”), teljes mellszélességgel állt ki a régi káderek mellett. Szerinte Rühe megengedhetetlenül általánosít, s kritikájával egyébként is beleavatkozott a keleti CDU-szervezetek belügyeibe. Tiltakozott azellen, hogy a keleti CDU-t nyugati elképzelések szerint próbálják meg átgyúrni, és hogy azokat a személyeket, akik nem illenek bele a nyugati koncepcióba, kiszorítsák a pártból. Szerinte a keleti CDU-politikusok többsége 1989 ősze óta mérvadó módon járult hozzá a párt megújulásához, a társadalom demokratizálásához és a német egységhez. Éppen ezért tisztességtelen őket tehertételként felfogni. A Stasi-kapcsolatok és a megújulás szükségességének emlegetése mögött szerinte olyan fenntartások élnek tovább, amelyek mérgezik a párt légkörét. Végezetül lemondással fenyegetőzött, bár hagyta magát meggyőzni.
De Maizière azt adta elő, amit a keleti CDU régi káderei gondolnak, illetve, pontosabban, amit saját védelmükben hangoztatni hasznosnak gondolnak. Egy pillanatig sem hajlandóak fontolóra venni, persze érthetően, hogy a párt megújulásának követelése mögött a párt szavahihetőségéért érzett aggodalom és a politikai tartalmak hiteles prezentálásának igénye is meghúzódhat. Szemükben pusztán nyugati ármányról van szó, a „gyarmatosítók” önzéséről, akik meg akarják fosztani őket „szerzete jogaiktól”, valójában persze a NSZEP-től kapott hitbizományaiktól. Tehát amikor foggal-körömmel ragaszkodnak posztjukhoz-tisztjükhöz, tulajdonképpen a keletnémeteket védelmezik a nyugatnémet könyörtelenséggel szemben.
A nyugati CDU-politikusok, ismerve az új szövetségi tartományokban uralkodó Nyugat-ellenes hangulatot, némileg elóvatoskodtak. A régi káderoknak de Maizière-rel az élen ideig-óráig sikerült a megújulási vitát nyugat–keleti összeütközéssé átstilizálniuk, és így pontozásos győzelmet arattak Rühe ellen. A CDU-ban az a konszenzus jött létre, hogy a tónust illetően Rühe elgaloppírozta magát – jelentette a baloldali-alternatív Tageszeitung. (Igaz, az újság korrektora ezen a ponton zárójelben befűzte saját korántsem hízelgő véleményét a tárgyilagosan leíró szövegbe: „Mióta lettek ilyen mimóza-lelkűek ezek a blokkflótások? Az NSZEP fenekébe még minden problémázgatás nélkül belebújtak.” Tudni kell, hogy a Tageszeitung olyannyira alternatív, hogy a korrektorok és szedők rendszeresen kommentárokkal látják el a kezükön keresztülmenő szövegeket.) A politikai vita már-már a kelet–nyugati érintkezési formákról folytatott érzelgős és könnyfacsaró filozofálgatásba fulladt. Hogy ez mégsem következett be, annak egyrészt De Maizière diplomáciai ügyetlensége, másrészt a keleti keresztény káderek léptékvesztése, harmadrészt a politikai valóság volt az oka.
A blokkflótások foga fehérje
De Maizière erős felindulásában azzal is megvádolta a nyugati CDU-t, hogy eltulajdonította a keleti CDU 26 millió márkáját. Ebből annyi az igazság, hogy a keleti CDU az utolsó NDK-s választásokon elért eredményének megfelelően valóban kapott 26 millió márkát az immáron egyesült Németország költségvetéséből. Ez az összeg a pártegyesüléskor a közös kasszába került. A CDU vezetősége ezt a pénzt – és ennél sokkal többet – ugyan bizonyíthatóan a keleti CDU-szervezetekre és a keleti választási kampányra költötte, de az elúszott 26 millió keleti egyenkeresztény körökben mégis sajgó pont maradt. Gyaníthatóan azért, mert a buta nyugatiak az utolsó fillérig mindent választási plakátokra és más haszontalan dolgokra pocsékoltak el, és semmit sem tettek félre néhány fontosabb káder fürdőszobájának renováltatására. A blokkflótások elkeseredettsége ily módon érthető ám, De Maizière alaptalan vádaskodása – amelyről mind ő, mind súgói azt gondolhatták, hogy csak lovagias deliktumot vetnek nyugati kollégáik szemére – a békülékenyebb nyugati CDU-politikusokat is a régi keleti káderek ellen hangolta.
A keresztény apparatcsikoknak az augusztus 30-i válságülés utáni viselkedése nyilvánvalóvá tette, hogy mekkora civilizációs mínusszal járt a nyugatiak számára a keleti CDU „bekebelezése”. Vért szagolván, a régi káderek növekvő hangerővel követelték a Rühével és támogatóival való leszámolást. Kiderült, hogy az NDK-s tapasztalatokkal gazdagodott CDU-ban a morális európai pártokban dívó békéltetési és egyeztetési mechanizmusok már nem működnek.
A reformerek rekontrája
De a döntő csapást a keleti CDU-nak az új párttagok közül kikerülő reformerei mérték a blokkflótásokra. Rühe mögé felsorakozva eleinte megnehezítették, majd három-négy nap múltán lehetetlenné tették a régi kádereknek azt a törekvését, hogy szegény, szerencsétlen, kihasznált keletnémeteknek adják ki magukat, akiket a holttesteken átgázoló nyugatnémetek ejteni akarnak. Angela Merkel, a szövetségi nőügyi miniszter (új tag) volt egyáltalán az első politikus, aki Rühét a régi káderek, többek között miniszterkollegája, Krause (régi káder) minősíthetetlen hangnemű támadásaival szemben védelmébe vette. Nyilvánosságra került egy nyilatkozat is, amelyet kilenc prominens szász CDU-tag írt alá. Nem tekinthető véletlennek, hogy az aláírók egytől egyig annak a Kurt Biedenkopfnak a környezetéből kerültek ki, aki ugyan szász miniszterelnök, de nyugati import. A nyilatkozat személyesen támadott meg négyet az öt új szövetségi tartomány CDU-főnökei közül. Kifogásolta, hogy a Rühét támadók árulkodó módon NSZEP-es terminológiát használtak. (A nyilvános bírálat az egész CDU-nak árt; a keleti CDU-főnökök kritikája minden keleti CDU-tagot sért; a belügyekbe való beavatkozásról van szó.) Visszautasították De Maizière-nek azt a kijelentését, miszerint nincs különbség a hajdani NDK állampolgárainak életrajzai között. „Ez a kijelentés elfogadhatatlan módon megrágalmazza mindazokat, akik nem akartak egy jogtalan rezsim révén személyes előnyökre szert tenni, és ezért anyagi” és státusabsztinenciát gyakoroltak” – szögezte le a nyilatkozat. Nagy port vert fel egy másik nyilatkozat is, a Lipcsei Demokratikus Blokk 1989. október 15-i nyilatkozata, amelyben napokkal a döntő jelentőségű tömegtüntetések után az aláírók kifejezték aggodalmukat és felelősségérzetüket a „szocialista haza további eredményes fejlődése iránt”. A CDU részéről a dokumentumot Rolf Rau írta alá, aki jelenleg a Bundestagban a CDU szász tartományi csoportját vezeti…
Kohl elfogja a piros ultit
A múlt hét csütörtökén – szűk egy héttel a CDU válságülése után, ahol a régi káderek még felülkerekedtek – a láthatóan igen bosszús Kohl kancellár magához rendelte az új szövetségi tartományok miniszterelnökeit és CDU-fönökeit. Erről a találkozóról zaftos részletek nem váltak ismertté, mivel Kohl szájkosarat rendelt el a résztvevők számára. S hát a legmimózalelkűbb blokkflótás is meg tudja jegyezni, hogy ki a gazda, ha ezt félreérthetetlenül közlik vele. A hivatalos nyilatkozat szerint a résztvevők „kifejezték egyetértésüket abban, hogy a párt megújulásáról zajló vitának, amely 1989 őszén kezdődött el, folytatódnia kell”. Jellemző módon a csütörtöki találkozó eredményeit ismertető nyilatkozatot Kohl és Rühe fogalmazta meg még szerdán – és már szerdán ki is szivárogtatta.
Ezek után különösebb meglepetést nem okozott, hogy Lothar De Maizière pénteken minden párthivataláról lemondott. Elnökhelyettesi posztján előreláthatólag Merkel miniszter asszony lesz az utódja. A programbizottság élén a kilencek egyike, Arnold Vaatz, Biedenkopf államminisztere fogja követni. Volker Rühe szombaton brit konzervatívokkal tárgyalt az olaszországi Cadennabiában. Megerőltető útjára Angela Merkel és Arnold Vaatz kísérte el.
Lothar de Maizière lemondása, úgy tűnik, iskolát teremtett. Szászország-Anhalt CDU-elnöksége, amelynek mandátuma 1992 őszéig szól, szombaton bejelentette, hogy még ez év november harmincadikán lemond. Brandenburgban sem csak De Maizière utódját fogják megválasztani a novemberben esedékes tartományi pártkongresszuson, hanem az egész elnökségét. Ha ez így megy tovább (márpedig ha egy üzlet beindul…), a CDU jövő tavaszi kongresszusán a blokkflótás-probléma már nem lesz az asztalon.
- Külföld [6]