A lengyel pártok visszafogottsága két szempontból legalábbis indokolt: egyrészt szinte valamennyi pénzügyi gondokkal küzd, másrészt tekintélyük is alaposan megtépázódott az elmúlt időszakban. A legutóbbi, a különböző társadalmi-politikai intézmények (egyház, katonaság, szejm, kormány, sajtó stb.) presztízsét vizsgáló felmérés szerint a politikai pártok a legnépszerűtlenebb intézmények a lengyel közéletben.
A pártok vagy „álpártok”
Ha nemzetközileg is mérnék az egy főre eső pártok számát, Lengyelország minden bizonnyal előkelő helyet foglalna el a rangsorban, hiszen már 115 különböző lengyel szervezetet jegyeztek be pártként. S számuk még akkor is jelentős marad, ha figyelembe vesszük, hogy ezek egy része ún. regionális párt (pl. Belorusz Választási Bizottság, „Német Kisebbség” Választási Bizottság), amely nem rendelkezik, s nem is kíván rendelkezni országos hálózattal.
De találhatók e „pártok” sorában érdekvédelmi szervezetek is, így például az esélyesek között számon tartott, egykor Walesa vezette Szolidaritás vagy a Rendőrszakszervezet.
Tovább csökkenthető a valódi pártok száma, ha program szerint csoportosítjuk őket. Hisz például „kereszténydemokrata programmal” hat, „néppárti programmal” öt párt is országos listát állított, hogy most ne is említsük a „liberálisok” vagy a „szociáldemokraták” különböző irányzatait, melyek a kusza politikai törésvonalak (s nemegyszer a személyi ambíciók) miatt természetesen külön-külön indulnak harcba.
A „sokpártiság” nemcsak azért probléma, mert lassan az átlagpolgár számára is kiismerhetetlen lesz a lengyel politikai paletta, de főként azért, mert az átlag lengyel – úgy tűnik – közömbössé vált az egymást átfedő pártprogramok és a pártok iránt. Az OBOP közvélemény-kutatási intézet egy szeptember végi felmérése szerint a televíziós választási programokra a lengyelek közel 60 százaléka egyáltalán nem volt kíváncsi, s csak 8 százalék nézte viszonylag rendszeresen a pártok tévékampányát. A közömbösséghez persze minden bizonnyal hozzájárult az utóbbi hónapok – sokak számára „az elit” öncélú hatalmi harcának tűnő – politikai csatározása éppúgy, mint az a tény, hogy a pártok nem kényeztetik el a választókat igazán eredetinek mondható programokkal.
Választás Tyminski nélkül
A kampány eddigi egyetlen említésre méltó eseménye Stanislaw Tyminskinek és pártjának („X” Párt) a politikai ringből való kiütése volt. Az „X” Párt ugyanis a területi listák állításához szükséges aláírások gyűjtésénél csalást követett el, s ezért listáit (négy kivételével) az Országos Választási Bizottság megsemmisítette. Országos lista állításához öt hiteles területi listára van szükség, s így Tyminskiék ettől is elestek.
E „méltánytalanság” miatt az egykori elnökjelöltnél – a jelek szerint – végleg betelt a pohár: Tyminski visszavonult, s immár mint magánember, a távoli Kanadából figyeli a közelgő választásokat. Ha a botránnyal foglalkozó újság szalagcímeiből nem is, az apró betűs cikkekből megtudhattuk azt is, hogy nemcsak az „X” Párt élt „turpissággal” a területi listák kapcsán, de egyes helyeken más pártok is.
Esélylesés
A 115 bejegyzett pártból kb. 35-40 állított országos listát, amelyek száma – a választási szövetségek (pl. Demokratikus Baloldali Szövetség, Népi Megegyezés, Ökológia és Zöld Koalíció) következtében – végül is 26 lett. Az országos listák élére természetesen minden párt igyekezett „politikai nagyágyúit” állítani, így is növelve választási esélyeit. A személyiségnek ugyanis még mindig rendkívül nagy a szerepe a lengyel közéletben. Nem véletlen, hogy a Demokratikus Unió (UD) például a Tadeusz Mazowiecki, Bronislaw Geremek, Jacek Kuron, Wladyslaw Frasyniuk kvartettet állította országos listájának élére, Jaroslaw Kaczynski viszont az Állampolgári Centrum Megegyezés (POC), Jan Krzysztof Bielecki kormányfő a Liberális Demokrata Kongresszus (KLD), Zbigniew Bujak a Demokratikus-Társadalmi Mozgalom, Wieslaw Chrzanowski igazságügy-miniszter pedig a Katolikus Választási Akció listavezetője, hogy csak néhányat említsünk az ismertebb politikusok közül. Persze nem tudni, hogy e politikusok menynyire tudják növelni pártjaik esélyeit. A CBOS és az OBOP közvélemény-kutatási intézetek adatai mindenesetre azt mutatják, hogy a választásokon még a legesélyesebb pártok és szervezetek (UD, NSZZ Solidarnosc, KLD) sem érnek majd el 10-20 százaléknál többet, viszont – ha hihetünk az előrejelzéseknek – 15 pártnak lehet 3 százalék körüli eredménye. Ez pedig azt jelenti, hogy a szejmben akár tíznél több párt is frakciót alakíthat majd, ami komoly problémát vethet fel.
Ha ugyanis „sokpárti” és domináns párt nélküli lengyel parlament jön létre a választások nyomán, s a rendkívül széttöredezett politikai irányzatok képtelenek lesznek összefogni és stabil koalíciót alkotni, az vagy a köztársasági elnöki pozíció megerősödéséhez vezet (bár ehhez alkotmánymódosításra lenne szükség, ami szintén 2/3-os többséget igényel), vagy lehetetlenné teszi, de legalábbis jelentősen lelassítja a kormányzást. S ez utóbbi, Lengyelország jelenlegi gazdasági helyzetében, cseppet sem kívánatos.
- Külföld [6]