Skip to main content

Csendes finis

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A lengyel pártok visszafogottsága két szempontból legalábbis indokolt: egyrészt szinte valamennyi pénzügyi gondokkal küzd, másrészt tekintélyük is alaposan megtépázódott az elmúlt időszakban. A legutóbbi, a különböző társadalmi-politikai intézmények (egyház, katonaság, szejm, kormány, sajtó stb.) presztízsét vizsgáló felmérés szerint a politikai pártok a legnépszerűtlenebb intézmények a lengyel közéletben.

A pártok vagy „álpártok”


Ha nemzetközileg is mérnék az egy főre eső pártok számát, Lengyelország minden bizonnyal előkelő helyet foglalna el a rangsorban, hiszen már 115 különböző lengyel szervezetet jegyeztek be pártként. S számuk még akkor is jelentős marad, ha figyelembe vesszük, hogy ezek egy része ún. regionális párt (pl. Belorusz Választási Bizottság, „Német Kisebbség” Választási Bizottság), amely nem rendelkezik, s nem is kíván rendelkezni országos hálózattal.

De találhatók e „pártok” sorában érdekvédelmi szervezetek is, így például az esélyesek között számon tartott, egykor Walesa vezette Szolidaritás vagy a Rendőrszakszervezet.

Tovább csökkenthető a valódi pártok száma, ha program szerint csoportosítjuk őket. Hisz például „kereszténydemokrata programmal” hat, „néppárti programmal” öt párt is országos listát állított, hogy most ne is említsük a „liberálisok” vagy a „szociáldemokraták” különböző irányzatait, melyek a kusza politikai törésvonalak (s nemegyszer a személyi ambíciók) miatt természetesen külön-külön indulnak harcba.

A „sokpártiság” nemcsak azért probléma, mert lassan az átlagpolgár számára is kiismerhetetlen lesz a lengyel politikai paletta, de főként azért, mert az átlag lengyel – úgy tűnik – közömbössé vált az egymást átfedő pártprogramok és a pártok iránt. Az OBOP közvélemény-kutatási intézet egy szeptember végi felmérése szerint a televíziós választási programokra a lengyelek közel 60 százaléka egyáltalán nem volt kíváncsi, s csak 8 százalék nézte viszonylag rendszeresen a pártok tévékampányát. A közömbösséghez persze minden bizonnyal hozzájárult az utóbbi hónapok – sokak számára „az elit” öncélú hatalmi harcának tűnő – politikai csatározása éppúgy, mint az a tény, hogy a pártok nem kényeztetik el a választókat igazán eredetinek mondható programokkal.

Választás Tyminski nélkül

A kampány eddigi egyetlen említésre méltó eseménye Stanislaw Tyminskinek és pártjának („X” Párt) a politikai ringből való kiütése volt. Az „X” Párt ugyanis a területi listák állításához szükséges aláírások gyűjtésénél csalást követett el, s ezért listáit (négy kivételével) az Országos Választási Bizottság megsemmisítette. Országos lista állításához öt hiteles területi listára van szükség, s így Tyminskiék ettől is elestek.

E „méltánytalanság” miatt az egykori elnökjelöltnél – a jelek szerint – végleg betelt a pohár: Tyminski visszavonult, s immár mint magánember, a távoli Kanadából figyeli a közelgő választásokat. Ha a botránnyal foglalkozó újság szalagcímeiből nem is, az apró betűs cikkekből megtudhattuk azt is, hogy nemcsak az „X” Párt élt „turpissággal” a területi listák kapcsán, de egyes helyeken más pártok is.

Esélylesés

A 115 bejegyzett pártból kb. 35-40 állított országos listát, amelyek száma – a választási szövetségek (pl. Demokratikus Baloldali Szövetség, Népi Megegyezés, Ökológia és Zöld Koalíció) következtében – végül is 26 lett. Az országos listák élére természetesen minden párt igyekezett „politikai nagyágyúit” állítani, így is növelve választási esélyeit. A személyiségnek ugyanis még mindig rendkívül nagy a szerepe a lengyel közéletben. Nem véletlen, hogy a Demokratikus Unió (UD) például a Tadeusz Mazowiecki, Bronislaw Geremek, Jacek Kuron, Wladyslaw Frasyniuk kvartettet állította országos listájának élére, Jaroslaw Kaczynski viszont az Állampolgári Centrum Megegyezés (POC), Jan Krzysztof Bielecki kormányfő a Liberális Demokrata Kongresszus (KLD), Zbigniew Bujak a Demokratikus-Társadalmi Mozgalom, Wieslaw Chrzanowski igazságügy-miniszter pedig a Katolikus Választási Akció listavezetője, hogy csak néhányat említsünk az ismertebb politikusok közül. Persze nem tudni, hogy e politikusok menynyire tudják növelni pártjaik esélyeit. A CBOS és az OBOP közvélemény-kutatási intézetek adatai mindenesetre azt mutatják, hogy a választásokon még a legesélyesebb pártok és szervezetek (UD, NSZZ Solidarnosc, KLD) sem érnek majd el 10-20 százaléknál többet, viszont – ha hihetünk az előrejelzéseknek – 15 pártnak lehet 3 százalék körüli eredménye. Ez pedig azt jelenti, hogy a szejmben akár tíznél több párt is frakciót alakíthat majd, ami komoly problémát vethet fel.

Ha ugyanis „sokpárti” és domináns párt nélküli lengyel parlament jön létre a választások nyomán, s a rendkívül széttöredezett politikai irányzatok képtelenek lesznek összefogni és stabil koalíciót alkotni, az vagy a köztársasági elnöki pozíció megerősödéséhez vezet (bár ehhez alkotmánymódosításra lenne szükség, ami szintén 2/3-os többséget igényel), vagy lehetetlenné teszi, de legalábbis jelentősen lelassítja a kormányzást. S ez utóbbi, Lengyelország jelenlegi gazdasági helyzetében, cseppet sem kívánatos.























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon