Tálas Péter

Nyomtatóbarát változat

„Nem érdemes készpénznek venni a kormánytagok afféle nyilatkozatait, hogy »az átalakítás Csehországban már befejeződött«, vagy »a Cseh Köztársaság három éven belül csatlakozhat az EK-hoz«. A rendszerváltás keserű piruláinak többségét még nem vettük be” – jegyzi meg közgazdász barátom, akivel a „Kilőtt szeműhöz” nevű prágai kocsmában beszélgetünk. „Igaz, hogy a munkanélküliség nálunk alacsony, de ez annak köszönhető, hogy bár 1993 áprilisától van csődtörvényünk, a kormány egyrészt továbbra is óriási összegeket fordít a csőd szélén álló vállalatok megmentésére, másrészt a privatizációs minisztérium sorozatosan megvétózza a csődök bírósági kimondását. Nem csoda tehát, hogy a vállalatok csaknem 70%-a növekvő adósságokba veri magát. De mi történik akkor, ha ennyi adós egyszerre kezdi követelni a pénzét… Érvényesülhet a dominóelv. Igaz az is, hogy a múlt évben csaknem másfél milliárd dollár áramlott az országba, de az összes befektetés így is csak a magyarországinak mindössze harmada. Emellett a nyereségadó – bár ebben az évben 3 százalékkal csökkent – még mindig igen magas: 42 százalék. Márpedig gazdaságunk nincs annyival jobb állapotban, hogy nélkülözhetné a külföldi tőkét.”

Véleményével nem áll egyedül. Napjainkban egyre többen vélekednek úgy, hogy amit Václav Klaus kabinetje a liberális gazdaságpolitika jelszava alatt folytat Csehországban, az sokkal inkább egyfajta válságelodázó „harmadik út”.

Mások viszont már hosszú ideje éppen azt vetik a cseh kormányfő szemére, hogy túlságosan is a gazdaságra összpontosít, s érzéketlen az egyéb problémák – például a környezetszennyezés vagy a közbiztonság romlása – iránt.

„Lehet, hogy a kormány ad néhány koronát az észak-csehországi gyárak légszennyezésének csökkentésére is, de főként azon mesterkedik, hogyan fejezhetné be a tevelini atomerőművet”- magyarázzák a Vencel téri turistáknak az erőmű ellen tiltakozó, röplapokat osztogató egyetemisták. Majd arról győzködnek, hogy a csehek többsége egyáltalán nem akar atomerőművet. A dolog azonban kicsit sántít, a rendszerváltás előtt megkezdett dél-csehországi erőmű befejezése ugyanis nem túlzottan foglalkoztatja a cseh átlagpolgárt, s a kormánynak is ma elsősorban külpolitikailag okoz fejfájást, főként azért, mert az „atomosítás” ellen Ausztria igen élénken tiltakozik.

A Vencel téri járókelőket valószínűleg jobban izgatja a közbiztonság fokozatos romlása. A bűncselekmények száma Prágában például az elmúlt évben 72 ezerről 88 ezerre nőtt; különösen megszaporodtak a cigányok, illetve a színes bőrűek elleni támadások. 1990 óta 16 cigány esett áldozatul a támadásoknak, 1993 első nyolc hónapjában pedig 150 cigányellenes és 16 külföldi színes bőrű elleni támadásról érkezett bejelentés a rendőrségre, amelyek közül 5 járt halálos áldozattal. Többek között ezért döntött az év elején úgy a kormányzat, hogy a 61 ezer fős rendőrség létszámát újabb 6000 fővel megemeli.

Fontos azonban tudnunk, hogy a fenti problémák – noha 1993 folyamán csökkentették, de – nem ásták alá a Klaus-kabinet tekintélyét, hiszen a kormány népszerűségi indexe még ez év elején is 67%-os volt.

Sokak szerint ennek az a magyarázata, hogy Klaus a cseh „nyugodt erő”: olyan pragmatikus politikus, aki szerint nem érdemes a jövő problémáiról beszélni, még kevésbé írni – a problémák ugyanis arra valók, hogy megoldjuk őket. Mások viszont azt állítják, hogy mesterien kever két dolgot: egyfelől a liberális retorikát, másfelől a szociális feszültségek tompítására törekvő gyakorlatot. Ezzel ugyanis kifogja a szelet mind baloldali, mind pedig jobboldali ellenzékének vitorlájából – állítják. Többek között ennek köszönhető, hogy négypárti koalíciós kabinetje – melynek a 200 fős parlamentben ma mindössze 4 mandátumnyi többsége van – szinte kirobbanthatatlanul stabilnak tűnik.

A március 22-i 40 ezres tüntetés azonban minden bizonnyal meglepte a kormányzatot, annál is inkább, mert Klaus kormányfő mellett – aki „abszurdnak” és „szélsőséges politikai mozgalomra jellemzőnek” nevezte a szakszervezetek követeléseit, a megmozdulás szervezőit pedig csak egyszerűen „csalónak” és „demagógnak” – a cseh tévé és a rádió is napokon keresztül sulykolta a hallgatókba: ne vegyenek részt a tüntetésen.

A szakszervezetek felháborodását mindenekelőtt a kormány három munkajoggal kapcsolatos tervezete váltotta ki: 1. a munkatörvénykönyv azon módosítása, amely megengedné a terhes nők éjszakai műszakra való beosztását, ill. megkönnyítené a munkavállalók elbocsátását; 2. a nyugdíjkorhatár felemelése (a nők esetében 57-ről 61 évre, férfiaknál 60-ról 62 évre) és a nyugdíjemelés garanciájának megszüntetése; s végül 3. a közalkalmazottak sztrájkjogának tervezett megvonása.

„Nem vagyunk kísérleti nyulak!”, „Klaus, hagyd már az agitációt, próbálj megélni 2 ezerből!”, „A munkából egyenesen a koporsóba?” – volt olvasható a vidékről is több mint 400 busszal érkező tiltakozók transzparensein; a demonstráció helyszínére vonuló tömeg részéről pedig szinte szakadatlan volt a felszólítás: „Gyertek velünk!”

„Nem tűrjük magunk között a szélsőségeseket. Nem akadályozzuk a munkát. Legtöbb jelenlévő szabadságot vett ki erre a napra. Mutasson Klaus kormányfő ennél felelősségteljesebb szakszervezetet Európában!” – dübörögte a tribünről Vladimir Petrus, a cseh–morva szakszervezeti föderáció vezetője. S valóban: a szervezők – a Prágában tartózkodó Beatrix holland királynő városnéző programjára való tekintettel – a tervezettnél korábban fejezték be a demonstrációt, amely minden különösebb incidens nélkül zajlott le: igaz, a tömeg füttykoncertje és szidalmai távozásra késztették Jindrich Vodicka munkaügyi és szociális minisztert, aki állítólag magánemberként volt jelen a tüntetésen.

Kérdés persze, hogy a Klaus-kabinetet ténylegesen mennyire befolyásolja a megmozdulás, illetve az elégedetlenség. A hivatalos nyilatkozatok alapján úgy tűnik: nem túlságosan. Mások szerint viszont nem mérvadó, hogy a kormányfő egy jelentéktelen kisebbség megmozdulásaként értékelte a tüntetést, és továbbra is elutasította, hogy a szakszervezetek képviselőivel tárgyaljon. A retorika és gyakorlat ugyanis – állítják – Václav Klaus esetében nem mindig felel meg egymásnak.

• Külföld