I. tétel – Téma
A Miskolci Bölcsész Egyesületet a város értelmiségének új időkre érzékenyebb csoportja alapította 1989-ben. Alapszabályában megjelölt célja a bölcsészképzés megindítása az e szempontból elmaradott észak-magyarországi régióban. Elnöke Gyárfás Ágnes, az egyik kezdeményező, akinek előző foglalkozása könyvtáros, pontosabban könyvtárigazgató volt. A többi tag általában tanár, de gyermekük számára új lehetőséget remélő szülők is beléptek az egyesületbe.
II. tétel – Lassú
A magyar polgár azóta annyit lát és tud, hogy a miskolci bölcsészet ügye sehogy sem akar elrendeződni. A Művelődésügyi Minisztérium nem ad támogatást, és nem hajlandó a „maszek bölcsészkart”,* a magyar felsőoktatás szervezetébe integrálni, arra hivatkozva, hogy új egyetemet csak az Országgyűlés alapíthat; újabban pedig azzal érvel, hogy lesz új felsőoktatási törvény, amely majd frissen és pontosan rendelkezik a kérdésről. A törvény ugyanis a tervek szerint megad minden jogot az egyetemalapításra. Csakhogy – most tessék figyelni – a magánalapítású egyetemhez vagy egyéb oktatási intézményhez a minisztériumnak semmi köze nem lesz, magának kell gondoskodnia infrastruktúráról (épületről, berendezésről, felszerelésről stb.) és folyamatos működésének anyagi fedezetéről. Nem túl nehéz becslés, megkockáztatom: ha így lesz, kb. 50 évig senki nem gondolhat saját elképzeléseit (is) tükröző felsőoktatási intézményre Magyarországon. (Nem csodálkozom – bár ez külön történet, a közép-európai egyetemé –, hogy Soros György is elzárkózott a magyar felsőoktatás közvetlen támogatásától.) De ez csak a bajok egyik – és kisebb – forrása. A nagyobbik az, hogy áldatlan huzavonának nézünk elébe, mert az egyesület vezetése a legalapvetőbb ismeretekkel sem rendelkezik egy európai (szintű) egyetem felépítéséről és működéséről. Elég, ha azokra a sajátos elképzelésekre gondolunk, melyeket az intézményen belül jócskán érvényesítenek is. Nyíltan hangoztatott a „helyi elv”, mely a miskolci illetőségűek preferálását jelenti az egyetemi munka minden területén, adminisztratív eszközökkel is. (Kvázi „Miskolc a miskolciaké”.) Teljes a centralizmus: Gyárfás Ágnesnek mint egyesületi elnöknek szó szerint teljhatalma van az egyesületet és egyetemét érintő összes kérdés eldöntésében, beleértve a szigorúan oktatási kérdéseket, ugyanis csak az egyesület jogi személy, s mint ilyen, működteti az egyetemet munkaadóként. A kötelező tantárgyak meghatározása, az oktatók alkalmazása, (!) a vizsgarend kialakítása olyan ember kizárólagos hatásköre, aki eddig csak hallgatóként ismerte az egyetemet mint intézményt. Mindez persze – a tapasztaltabbaknak, gondolom, már gyanújuk támadt – nem egyszerű függetlenség: az egyesületnek mindenáron kezében kell tartania a hatalmat. A szakmai színvonalat biztosító, általában Budapestről szerződött, kvalifikált oktatók nagy része ugyanis természetszerűleg nem ért egyet a jelenlegi vezetési stílussal, s egyetemi rutinja folytán határozott elképzelései is vannak egy valódi magánegyetemről. Az egyesületalapítók számára viszont egzisztenciális kérdés az ilyen formában való fennmaradás; ugyanis keményebb – a „pestiek” diktálta – feltételek között kihullanának az általuk alapított egyetemről, mely a mai oktatói bérek átlag hatszorosát fizeti – mint láttuk, kizárólag a hallgatók pénzéből – lojális alkalmazottainak. Ezért jutnak sorra zsákutcába azok a tárgyalások, melyeket a minisztérium, a Miskolci Egyetem, valamint a városi és megyei önkormányzat (utóbbi a pártház épületének, melyben a bölcsészkar működik, törvény szerinti tulajdonosa) próbál folytatni az „egyetem” jövőjéről. Bármilyen elmozdulás az egyesületi joggal körülbástyázott privát érdekeket sértené. A minisztérium mai formájában nem vállalhat felelősséget az intézményért, a Miskolci Egyetemnél való egyesülés automatikusan feleslegessé tenné az egyesületet, s az épület pedig értelemszerűen az „utolsó bástya”, amit nem szabad feladni.
III. tétel – Tánc
Természetesen a csapdát, vagyis a helyzet valódi állását a „pesti” oktatók hamar, a hallgatók – akikről eddig kevés szó esett, pedig ők lennének a főszereplők – helyzetüknél fogva később ismerték fel. Megfogalmazódott egy egyetemi tanács létrehozásának igénye, mely – minden hazai és európai egyetemhez hasonlóan – képviseleti rendszerű, és a legfelsőbb döntési fórum az egyetemet érintő összes ügyben. Felállítását a minisztérium is feltételül szabta a tárgyaláshoz. Az egyesület viszont ellenérdekelt. A hallgatói-oktatói többségű választott testület ugyanis nagy valószínűséggel meghozná azokat a döntéseket, melyek a továbblépéshez elkerülhetetlenek, de az egyesület háttérbe szorítását jelentik (csatlakozás a Miskolci Universitashoz, az épület átengedése megfelelő elhelyezés esetén). A hallgatói képviselet határozottan fellépett a tanács megalakítása érdekében. Diákparlamenten többségi szavazással kialakított álláspontjukat viszont az egyesület figyelmen kívül hagyta. Az ugyanezen követelésre gyűjtött 490 aláírást úgyszintén. Elváltak egymástól a frontok; a változtatás bármiféle tervével foglalkozó oktatók (főként „pestiek”) szerződését nem újították meg. Kőszeghy Péter egy vitában sikerrel megvédte saját tantervét az egyesület elnökével szemben – a következő félévben hallgatói nem látták viszont. Dér Katalint – miután tanszékvezetőjével, Töttösy Csabával, aki egyesületi tag, egy szakmai természetű kérdésben összetűzött – eltávolították. Szerényi Iván pedig egy tanszéki értekezletet követően (melyen hallgatói is részt vettek, s ő a tanszéki önállóságról, a diákok tanszéki ügyekkel kapcsolatos lehetséges jogairól beszélt) „lemondott” tanszékvezetői megbízatásáról; most szaktanácsadóként szerepel, ami annyit jelent, hogy szolgálataira nem tartanak igényt, csak a nevére. Időközben – ezen események fényében – egyre nyilvánvalóbb lett, hogy ez az állapot tarthatatlan; utolsó(!) dobásként Várnai András filozófiaprofesszornak kimondottan az egyetemi tanács szervezésében vállalt szerepe miatt kellett távoznia. Kénytelen volt viszont az egyesület „váltani”: kidolgozott és bemutatott egy tervezetet a leendő egyetem működési rendjére, mely sok mindenben hasonlított egy elfogadható képviseleti rendszerhez, de az egyesület döntési monopóliumának garanciáit gyermetegen beépítette. A hallgatók képviselői ezért nem fogadták el, és javaslatot tettek bizonyos pontok megváltoztatására. Itt tartottak a dolgok ’91 őszén, mindenki a kompromisszumot várta; amikor az egyesület a diákképviselet 3 tagjának – akik a legtöbb eréllyel álltak ki a tanács megalakítása mellett – hallgatói jogviszonyát egyoldalúan megszüntette. Mindezek és egyéb fontos intézkedések – pl. 500 Ft büntetéspénz bevezetése elmulasztott zárthelyiért – ugyanakkor történnek, amikor a megye sikerrel perel az épületért, és az oktatás már nagyrészt az Agrobertől, a Borsodtervtől bérelt irodákban folyik szerte a városban. A tavalyi évzáró mérlegnél 540 ezer Ft volt az egyetem kasszájában, (!) és a Miskolci Egyetem önállóan készül bölcsészkart indítani.
III és fél – Finálé?
A hallgatók immár pontosan tudják, hogy míg a jogi garanciák ugyanúgy hiányoznak munkájukban, mint az oktatók esetében, s az egyesület minden tanévkezdéskor biztosan hozzájut ezer fel nem vett fiatalhoz, akik örömmel – és gyanútlanul – fizetnek, hogy egyetemisták lehessenek, addig egy útjuk van: elmehetnek. Ezt egyébként az egyesület elnöke vagy bármelyik tagja komolyabb vita esetén biztatólag meg is említi az érintettnek. S a Fekete–Geréby-szerzőpáros (is) itt kerül bajba: nincs hova. Eleganciával és szakmai-piaci racionalitással érvel cikkük, amikor azt mondja, ne szabályozzunk, a rossz magánegyetem úgyis megbukik. Igen, de talán majd (az emlegetett) 50-100 év múlva. Magyarországon ma a rossz magánegyetem nem bukik meg. A miskolci Bölcsészegyesület jelen állapotában nagyon rossz magánegyetem, de még számos évig élhet a munkanélküliségből, az egyetemi férőhelyek hiányából és legfőképp abból, hogy mifelénk a társadalom többsége képtelen arra, hogy hosszabb távra tervezzen. Az európaiság, amit Feketéék cikke számon kér, a (viszonylagos) kiszámíthatóságra, a stabilitásra épül. Nálunk – még mindig és talán még sokáig – az ideiglenesség állandó. Ebben az állapotban tengődik a miskolci kezdeményezés is; egyszerűen nincs felismerhető távlata. A kudarcnál, a szétesésnél a Bölcsészegyesületnek is jobb lenne, ha működőképes bölcsészkart adna a Miskolci Egyetemnek, a két pólus között hezitáló tanári karról s a hallgatókról nem is beszélve. De mindenki a holnap reggel diktátuma szerint cselekszik. Az ideiglenességet viszont az tartja fenn, hogy aki a holnapi ebédben érdekelt, az a tervezhető és a kivitelezhető változásban nem. Az már egyáltalán nem furcsa, csak szomorú, hogy egy ígéretes és szükséges vállalkozás önjelölt és hasonlóak által támogatott vezetője nem lát tovább Kónya Imre orránál.
Harangozó István
Azt hallottuk…
…egyrészt, hogy a volt pártház épületét, amely a megyei önkormányzatnak (és esetleg a városinak, mely legalább felerészben magának igényelné az épület tulajdonjogát) évente 50-70 milliós bevételt hozhatna, a Bölcsészegyesület ingyen használja, rezsit nem fizet, a felajánlott csereingatlanokat nem fogadja el, nem hajlandó a Miskolci (állami) Egyetem keretei között működni, ahol pedig szívesen vennék a bölcsészképzés beindítását, és amelynek a nehézipari képzés leépülése miatt hatalmas kihasználatlan kapacitásai vannak, önállóan viszont nem tud megfelelni az egyetemi képzés követelményeinek.
Azt hallottuk másrészt, hogy a megye nem hajlandó szerződést kötni az egyesülettel, ezért nem tud az egyesület fizetni, a felajánlott ingatlanokban mások vannak, akikkel meg kellene küzdeni, hogy kimenjenek onnét, a Miskolci Egyetem a képzési ágaknak csak egy töredékét, talán három szakot fogadna be, a hallgatókat különböző atrocitások érik, azon az emeleten, ahol a képzés folyik, a lift meg sem áll, az előtérben tartózkodó diákokat az e célból odarendelt fogdmegek kihajigálják, és a tanszabadság ügyének nagyon sokat ártana, ha hagynánk, hogy a magánegyetem létesítésére irányuló első magyarországi kezdeményezést megfojtsák.
A Miskolci Bölcsész Egyesület tevékenységéről sok mindent hallottunk tehát pro és kontra. Az igazságot nem tudjuk. Aki tudni véli, írja meg nekünk.
r. s.
* Ez persze köznyelvi eredetű pontatlanság; a miskolci bölcsészkart társadalmi egyesület (az említett MBE) működteti a hallgatók tandíjfizetési kötelezettsége mellett elvileg alapítványok segítségével. Ez idáig azonban egyetlen alapítvány támogatását sem szerezte meg.
Hivatkozott cikkek
- Oktatás [8]