A társadalomnak egyre többe kerülnek az öregek – hallani gyakran. De vajon megkérdezték-e az időseket valaha is arról, mibe került nekik ez a társadalom?
Összeomló intézmények
A szociális ellátás egyik pillére, az állami nyugdíjrendszer igencsak ingatag. A nyugdíjak az évek során messze elmaradtak az infláció mögött, vásárlóértékük rohamosan csökkent, a nyugdíjasok munkalehetőségei a munkanélküliség növekedésével egyre inkább beszűkültek. A társadalombiztosítási reform még mindig várat magára, a nagy horderejű változásra, amelyet az új társadalombiztosítási törvény ígér, sem az ügyfelek, sem az intézmény nincs felkészülve, így egyelőre csak a káosz lesz nagyobb. A szociális ellátás másik fő pillére, az ingyenes állami egészségügy, úgy tűnik, rövidesen összeomlik. Elég egy pillantást vetni a KSH adatsoraira: a fővárosi kerületek orvosi rendelőiben az egy betegre fordított idő átlagosan négy-hat perc, a budapesti kórházak krónikusan túlzsúfoltak, a súlyos beteg fővárosiak 70-75 százaléka számára tudnak ágyat biztosítani.
Az egészségügyi szolgáltatások piacosítása várhatóan magasabb színvonalú és változatosabb ellátási formák megjelenéséhez vezet, de csak a fizetőképes betegek számára. Az állami és magánegészségügy valószínűleg élesen különválik, és nagy a veszélye annak, hogy az alapszintű állami szolgáltatások végképp a szegényellátás szintjén rekednek meg.
A nyolcvanas évek második felében Magyarországon is megkezdődött a szociális intézményrendszer lassú átrendeződése, megjelentek a nyugati világban jól ismert intézmények: a nonprofit szervezetek, alapítványok, különböző érdekvédelmi csoportok stb.
A nem állami szociális kezdeményezések nagy ellentmondása, hogy miközben tevékenységükben a lehető legteljesebb autonómiára törekednek, gazdasági függetlenségüket nem tudják biztosítani állami és/vagy más források nélkül. A politikai rendszerváltás után szabaddá vált ugyan az út mindenféle humán szolgáltatás előtt, de a gazdasági és jogi nehézségek továbbra is nyomasztó súllyal érvényesülnek. Különösen elhanyagolt terület volt hosszú időn keresztül az idősgondozás.
Elaggott kerület
Erzsébetváros a főváros egyik leginkább elöregedett kerülete, lakóinak 33 százaléka 60 évnél idősebb. Az itt élő nyugdíjasok jövedelmi helyzete messze elmarad az országos átlagtól: az ipari, sajátjogú férfi nyugdíjasok járandóságának összege 6000 Ft körül mozog, a nők nyugdíja 5-600 Ft-tal kevesebb. Két évvel ezelőtt az alacsony nyugdíjak ellenére a nyugdíjasok rezsi- és lakbérhátralékai elenyésző összegűek voltak. Azóta a nyugdíjasok több mint egyharmada képtelen adósságát törleszteni. Túlnyomó többségének semmilyen jövedelemkiegészítésre sincs módja.
Egyedül élő, magányos ember a nyugdíjasok 64 százaléka. Ezekre az idősekre teljes magukrahagyatottság, beszűkült életforma és az ezzel járó szociális és mentális problémák egész sora jellemző. Gyakran a házigondozó vagy az orvos jelenti számukra az egyetlen tényleges kapcsolatot a külvilággal.
A rendszerváltás előtt a kerületi tanács szociálpolitikájában az idősgondozásnak kitüntetett szerepet szántak.
Míg országosan a szociális ellátás 100 időskorú közül öt-hat főt érint, a VII. kerületben – évek óta – nyolcat. Három gondozóközpont, két nyugdíjasház és hat nyugdíjasklub működik itt. A gondozóközpontok 1989-ben 607 gondozónőt foglalkoztattak, 1990-ben 640-et. Az állandó gondozottak száma meghaladja a 12 000-et.
Ha azonban az impozáns mutatók mögé nézünk, kiderül, hogy ezek a „kiválóan szervezett” szolgáltatások legfeljebb az életben maradás feltételeit nyújthatták az idősek számára. A túlsúlyos állami jelenlét és gondoskodás távolról sem jelentett elfogadható színvonalú ellátást, legfeljebb a legalapvetőbb fizikai igények kielégítését. Az ellátás lényegében a napi étkezés biztosítására szorítkozott, kizárólag hétköznapokon. A hivatásos és részben önkéntes gondozók folyamatos túlterheltségük miatt éppen abban nem tudtak segíteni az időseknek, amire talán leginkább szükségük lett volna: magányuk, elszigeteltségük feloldásában, emberi kapcsolatok létesítésében. Az adatokból nem derült ki, hányan vannak azok az idősek, akik különböző okokból mindenféle intézményi ellátáson kívül esnek, pedig valószínűleg ők a legsúlyosabban veszélyeztetettek. A nyugdíjasházak csak a viszonylag jól szituált időseket fogadják be, akik teljesíteni tudják a bekerülés feltételeit: leadnak egy tanácsi lakást.
Lehetőségek, vágyképek
A jelenlegi önkormányzat örökölte ezt a helyzetet azzal a reménységgel, hogy ezentúl szabadon határozthatja meg a teendőket. Ehhez ugyan sem jogi, sem financiális garanciákat nem kapott, de szociális érzékenysége szabad szárnyalásában senki sem akadályozza immár. Példát vehetnek az olyan jóléti politikáról, amely egyre nagyobb súlyt helyez az aktív, megelőző stratégiákra. De ezekben a példás országokban az idősek maguk is sokat tesznek fizikai és személyiségi állapotuk fenntartása érdekében: önsegítő csoportokat indítanak, az idősklubok különböző mozgás- és kulturális programjaiban vesznek részt stb. Ilyen programok nálunk is vannak, a baj csak az, hogy az esetek többségében fizetni kell értük. Az utóbbi időben megélénkültek a helyi egyházközösségek akciói is, de tevékenységük lényegében szűk körre koncentrálódik.
A kerületi családgondozó szolgálatok vállalták, hogy segítenek az összehangolt területi gondozás megszervezésében. A munkahelyteremtő alapítvány például nyugdíjas nők számára kínál képzést és munkaalkalmat a házigondozás, a hétvégi ügyeleti szolgálat területein. Ahhoz azonban, hogy az idősellátó rendszer strukturális problémái megszűnjenek, a szolgáltatások adaptálására lenne szükség az adott körzetben dolgozó szakembergárda (orvos, házigondozó, családsegítő) összehangolt munkája révén. Ez a munka kiegészülhet rokoni és szomszédsági kapcsolatok széles rendszerével, önszerveződő csoportok tevékenységével, a legváltozatosabb szolgáltatásokkal.
Egy jól működő polgári világ vágyképe ez, amelyben az öregkor bölcs megbékélést jelent a világgal és önmagunkkal. Magyarországon sajnos az idős emberek inkább a hanyatlást és a leépülést szenvedik meg, a békés, derűs öregkor csak kevesek jutalma.
Hivatkozott cikkek
- Önkormányzat [7]