Skip to main content

Új reformkor vagy új Horthy-korszak?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Mire ez a lap az olvasó asztalára kerül – ha egyáltalán asztalnál olvassa az újságot –, már csak pár nap lesz a választásokig. Az olvasónak ezúttal csakugyan választania kell. Csatlakozik-e Magyarország az elmaradott, zűrzavaros, veszélyes országok táborához, olyan lesz-e, mint Románia, Jugoszlávia, Bulgária, Ukrajna –, vagy teszünk egy hatalmas erőfeszítést, és normális, hétköznapi európai országgá válunk, olyanná, mint Dánia, Belgium, Spanyolország, Norvégia?

Választanunk kell.

Minden forradalom előre és hátra visz – a mai békés magyar forradalom is. Az előre attól is függ, hogy milyen a hátra. A Szabad Demokraták Szövetsége a tizenkilencedik századra, Széchenyi, Kossuth, Deák századára tekint. Arra a századra, amely pokoli harcok árán megteremtette a magyar szabadelvű alkotmányos demokráciát. Némely politikai vetélytársaink azonban mintha a gyászos emlékezetű Horthy-korszak tekintélyelvű, ellenőrzött parlamentarizmusára kacsingatnának.

Figyelmeztetnünk kell mindenkit: mind a mi elődeink, a szabadelvű-radikális polgári demokraták, mind a szociáldemokraták, mind a kisgazdák, mind a népi írók a Horthy-korszakban ellenzékben voltak, méghozzá üldözött, félreszorított, választási csalással és csendőrrel korlátozott félparlamentáris ellenzékben. Aki ma a Horthy-korszakhoz hasonló állapotokat kíván előidézni, az a mai magyar politikai spektrum minden fontos szereplőjének hagyományait teszi csúffá, mindenkit becsap, minden jelentős politikai párt híveit megcsalja.

Ma – legalábbis színleg – a Horthy-korszak ellenzékének különböző árnyalatai között folyik a küzdelem. Nincs jelen a diktatórikus módszereket úriasan alkalmazó egységes párt utódja, sem annak civilizált Bethlen-féle, sem durvább Gömbös-féle, sem fasisztává züllött Imrédy-féle változata. Úgy tetszhetik, a mai ellenzék nemcsak a bolsevik pártállamnak, hanem a balkáni tekintélyelvűségnek is ellenzéke. Ám ez nem elég biztos.

Ha nem az SZDSZ győz a választásokon, megjósolhatjuk, hogy itt nem lesz jogainak birtokában lévő ellenzék, tehát nem lesz demokratikus kormány sem.

Nem tudom, milyen gyakran jut dr. Antallnak, az MDF elnökének eszébe az édesapja, a magyar nemzet hőse, a hivatalnok, aki föllázadt a Horthy-rendszer ellen, brit, lengyel, francia hadifoglyokat mentett, és az akkori radikális ellenzékhez – a kisgazdákhoz – csatlakozott. Én sűrűn gondolok rá. S minél sűrűbben jut eszembe ő s mindazok, akik mind a kommunista uralmat, mind a simanyelvű totalitarizmust ellenezték, annál inkább kívánom a szabad demokraták választási győzelmét. Nekünk nem áll rosszul az ellenzékiség, elvégre – szemben másokkal – mi másfél évtizede gyakoroljuk, nemcsak amióta a kommunista ellenfélen kiütközött az aggkori végelgyöngülés. De ahogy hallgatom vetélytársaink szónoklatait, egyre jobban tartok egy liberálisok nélküli kormánytól. Ha mi, magyar szabadelvűek nem leszünk benne a következő magyar kormányban, talán sok új igazgató, főtitkár és tábornok lesz, de marad a rendszer.

Szavazzatok ránk, akik nem kedvelitek Auschwitz, Recsk, Kolima, a Duna–Fekete-tenger csatorna huszadik századát. Szavazzatok ránk, akik elég régimódiak vagytok ahhoz, hogy várjatok valamit a jövőtől. Mucsa és félelem – vagy szabad demokrata többség. Nincs harmadik út.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon