Tamás Gáspár Miklós

Vissza a főcikkhez →

Ezelőtt mintegy két hónappal az ügyvivői testületnek, tíz napja pedig az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportjának bejelentettem, hogy ügyvivő tisztemről lemondok, és más párttisztségre sem kívánom jelöltetni magam. Lemondásom tehát jóval megelőzte a Tölgyessy Péterét, de korábban nem tartottam helyesnek nyilvánosságra hozni.

Lemondásom nem tiltakozás, nem szembefordulás a Szabad Demokraták Szövetségével, és nem személyi konfliktus eredménye. Erre a döntésre két fő okom volt. A politikai közvélemény egy része számára személyem az éles konfrontáció jelképévé vált. Arról nem is szólva, hogy a kíméletlen szókimondás nem föltétlenül politikusi erény, ez a jelképesség ma már terhes nekünk, az ország súlyos helyzetében nézetem szerint új párbeszédre – bár nem új paktumra és nem nagykoalícióra – van szükség. Ezenfölül nem vagyok jó csapatjátékos, most pedig a szabad demokratáknak olyan vezetésre van szükségük, amely meg sem rezdül a megnövekedett felelősség súlya alatt.

A másik ok politikai. Úgy érzem, hogy mint szabadelvű konzervatív, mint a párt jobbszárnyának reprezentánsa, elszigetelődtem. De mivel nézeteltéréseink nem voltak súlyosak, ez okaim között a kevésbé jelentős.

Részt vettem a liberális mozgalom megalkotásában a „másként gondolkodó” régi demokratikus ellenzék szép napjai óta. Természetesen sajnálom, hogy a csapat most szétesik. De új idők új embereket követelnek, s ebben nem szabad érzelmesnek lennünk. Kérlek, fogadjátok el lemondásomat, amelyre senki nem kért föl, és amely pusztán józan helyzetmegítélésem következménye.

Jó munkát és sok sikert kívánok.

Budapest, 1990. október 23.

• Beszélő