Skip to main content

Drága Barátaim!

Vissza a főcikkhez →


Ezelőtt mintegy két hónappal az ügyvivői testületnek, tíz napja pedig az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportjának bejelentettem, hogy ügyvivő tisztemről lemondok, és más párttisztségre sem kívánom jelöltetni magam. Lemondásom tehát jóval megelőzte a Tölgyessy Péterét, de korábban nem tartottam helyesnek nyilvánosságra hozni.

Lemondásom nem tiltakozás, nem szembefordulás a Szabad Demokraták Szövetségével, és nem személyi konfliktus eredménye. Erre a döntésre két fő okom volt. A politikai közvélemény egy része számára személyem az éles konfrontáció jelképévé vált. Arról nem is szólva, hogy a kíméletlen szókimondás nem föltétlenül politikusi erény, ez a jelképesség ma már terhes nekünk, az ország súlyos helyzetében nézetem szerint új párbeszédre – bár nem új paktumra és nem nagykoalícióra – van szükség. Ezenfölül nem vagyok jó csapatjátékos, most pedig a szabad demokratáknak olyan vezetésre van szükségük, amely meg sem rezdül a megnövekedett felelősség súlya alatt.

A másik ok politikai. Úgy érzem, hogy mint szabadelvű konzervatív, mint a párt jobbszárnyának reprezentánsa, elszigetelődtem. De mivel nézeteltéréseink nem voltak súlyosak, ez okaim között a kevésbé jelentős.

Részt vettem a liberális mozgalom megalkotásában a „másként gondolkodó” régi demokratikus ellenzék szép napjai óta. Természetesen sajnálom, hogy a csapat most szétesik. De új idők új embereket követelnek, s ebben nem szabad érzelmesnek lennünk. Kérlek, fogadjátok el lemondásomat, amelyre senki nem kért föl, és amely pusztán józan helyzetmegítélésem következménye.

Jó munkát és sok sikert kívánok.

Budapest, 1990. október 23.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon