Skip to main content

Üdvözöljük az RMDSZ kongresszusát!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Mielőtt ezt a kényes tárgyú cikket egyáltalán elkezdeném, le kell szögeznem, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az RMDSZ egyetlen magyarországi párttal, így a Szabad Demokraták Szövetségével sem áll hivatalos kapcsolatban, minden ilyen irányú román politikai vád indokolatlan. Az RMDSZ különben sem pártszerű szerveződés, hanem koalíciója mindazoknak a politikai áramlatoknak, amelyek az erdélyi – továbbá felső-Tisza-vidéki, partiumi, bánsági stb. – magyarság körében kialakultak: van köztük kereszténydemokrata, liberális, szociáldemokrata, radikális demokrata irány. Mindazonáltal az RMDSZ bölcsen fölismerte, hogy a mai Romániában a politikai küzdelmek középpontjába került magyarságnak egyetemlegesen a jogvédelem álláspontjára kell helyezkednie, és ez összetartja a különféle mozgalmakat, bárha tudjuk, hogy a tagság egy része elégedetlen az RMDSZ többségében „reformkommunista” vezetésével. Ez a vezetés azonban erkölcsi tartásával kiérdemelte a magyarság bizalmát, igen korán jó kapcsolatokat alakított ki a Nemzeti Megmentési Front és az ideiglenes kormány vezető köreivel (számos vezetője tagja a kormánynak, az ideiglenes nemzetgyűlésnek és a Front vezető testületeinek), tehát bekapcsolódhatott a december 22-i forradalom utáni romániai politikába. Ez komoly súlyt kölcsönzött az RMDSZ-nek, és megkönnyítette, hogy az új Románia egyik legfontosabb politikai tényezőjévé váljék.

A politikai helyzet azonban február óta megváltozott. A Megmentési Front és a kormány belső gyengesége, a szélsőséges román soviniszta erők előretörése – a szászrégeni cigányellenes és a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom után –, a május végére tervezett általános választások új kihívások elé állították az RMDSZ-t. Ma Románia magyarlakta vidékein a rettegés uralkodik, szülővárosomban, Kolozsvárott az emberek nem mernek magyarul beszélni az utcán (ez még Ceausescu alatt sem volt így…), a Vatra Romaneasca nevű fasisztoid szervezet pedig állítólag több mint kétmillió tagra tett szert csak Erdélyben, irányítói pedig többségükben tekintélyes értelmiségiek, egyetemi tanárok, művészek, lelkészek. A Vatra köreiből olyan 21 pontos program került a kezünkbe, amely ha talán nem is élvezi a vezetőség formális jóváhagyását, képet ad a Vatra legszélsőségesebb elemeinek elképzeléseiről. Hadd idézzek néhány mondatot (saját fordításomban):

„Erdély a miénk volt, az, és mindigre az is marad! De sajnos szent román földjét ázsiai lábak mocskolták be, a hunoké, a cigányoké… Itt a történelmi pillanat, hogy megszabaduljunk tőlük s mindazoktól, akiknek az ereiben nem folyik román vér!… A román nyelv legyen egyeduralkodó! Nem akarjuk, hogy a fülünket egyéb káricsálás sértse – semmi más szó nem kell, csak a román!… Tudatosítani kell a nem románokban, hogy nincs mit keresniük Romániában… Másképp lehetetlen, hogy a szent román föld megtisztuljon szégyenfoltjaitól, csak ezen elemek kivándorlása révén… Az itt maradottak kiküszöbölésére utóbb majd a leghatékonyabb módszereket kell alkalmazni.”

Az RMDSZ-nek ilyen politikai hangulatban kell szövetségeseket keresnie az erdélyi magyarság megvédése érdekében. Figyelemre méltó kísérlet erre a Román Nemzeti Liberális Párttal kötött egyezség. A román liberálisok külügyi titkára, Sorin Botez úr nemrég Budapesten tárgyalt a természetes partner SZDSZ-szel, többek között e sorok írójával. A román liberális pártnak nincsenek kialakult kisebbségpolitikai nézetei, mindenesetre biztatónak tartjuk, hogy nem ellenzik – egyedül ők! – a kolozsvári magyar egyetem létrehozását, magán- és egyházi iskolákra építő oktatási programjuk pedig semmiféle korlátot nem állít a magyar iskolák alapítása elé. A román liberális párt azonban sajnos főleg havasalföldi bázisú párt, szemben az Erdélyben hagyományosan népszerűbb Parasztpárttal – egyes hírek szerint a Magyar Néppárt tárgyalópartnerével –, amely inkább nacionalista, és a Vatra befolyásától sem idegen. Lényeges volna, hogy az RMDSZ a nagy nemzetközi rokonszenv mellett, amely nagymértékben Tőkés László megválasztott nagyváradi református püspök tekintélyén is alapul, hűséges és következetes román szövetségeseket is találjon. A nacionalizmusnak behódoló Front erre egyre kevésbé látszik alkalmasnak.

Meg kell itt említenünk, hogy az RMDSZ egyik szenátorjelöltje a minden magyar demokrata által ismert és becsült Szőcs Géza, aki halálmegvető bátorsággal ebben a nehéz pillanatban települt haza. Sok sikert kívánunk Szőcs Gézának és barátainak ebben a számunkra szinte elképzelhetetlenül nehéz küzdelemben, a végveszély óráiban.

Az erdélyi menekültáradat egyre nagyobbra duzzad. Ha az indokolt rémület százezreket lódít át Magyarországra, ez az itthoni törékeny egyensúlyt is fölboríthatja. Most minden párt együttes gondolkodására van szükség ahhoz, hogy a tragédiát megakadályozzuk. Ez a cikk is hűvösen fogalmaz. De egyáltalán nem hűvös érzelmek állnak mögötte.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon