Skip to main content

Szent Isten, Béla, a kommunisták ki akarnak lépni a saját kormányukból!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


„Az MSZP kilép a kormányból, ha folytatódik a fenyegetőzés” – nyilatkozta a Vasárnapi Híreknek az eddig szelídnek és „progresszív”-nek ismert Vitányi Iván, az államszocialista párt elnökségének (egyetlen ismert értelmiségi) tagja.

Mintha egy futballkapus azt mondaná: „Le fogok vonulni a pályáról, ha továbbra is kapura lőnek!”

Fábry Béla, egy másik elnökségi államszocialista pedig azt mondta, hogy meg kell vizsgálni, vajon nem szolgált-e nemzetbiztonsági érdeket a lehallgatás. Fábry úr még mindig azt hiszi, hogy az ellenzékiség bűntény.

Hihetetlen intenzitással folyik az államszocialista Fogfehér kimutogatása. A Belügyminisztérium úgy véli, hogy saját szénájának rendbetétele helyett az SZDSZ választási taktikáját kell stiláris bírálatnak alávetnie, Pozsgay államszocialista államminiszter pedig alattomos gyanúsítgatásokról suttog – jó hangosan Sopronban. Az MSZP budapesti választmánya viszont Horváth István belügyminiszter lemondását követeli. (Mire e sorok megjelennek, ki fog derülni, hogy – ki hitte volna? – sikerrel követeli.)

Mi történik hát kormánypárti barátaink berkeiben?

Úgy látszik, elhitték, hogy Németh Miklós kormánya nem az ő kormányuk. De hát hogyan hiheti ezt a kormánypárt? Minden valamirevaló demokráciában a kormány bizonyos fokig független annak a pártnak az apparátusától, amely hatalomra segítette, hiszen a parlamentnek felelős, nem egyszerűen a kormánytöbbségnek. Németh Miklós szenzációt keltő elhatárolódása az MSZP-től egyszerűen normális viselkedés.

A szabad demokraták hőn óhajtják, vajha Németh Miklós csakugyan ne lett volt légyen felelős a lehallgatásokért, hiszen nem szeretnék, hogy kormányválság súlyosbítsa a helyzetet a választások előtt. De Vitányi úr és elvbarátai láthatólag éppen erre törnek. Csurka István handa-bandázása pedig a kezükre játszik: lám – mondhatják –, az ellenzék felelőtlen, félelmet gerjeszt, és a szociális demagógia bizonyos elemeivel játszadozik. Ám Csurka István úr – mint mértékadó nyilatkozatokból tudjuk – csak szépírói tevékenységének részeként szeszélyeskedik, közéleti énje egészen más.

Mégis, vegyük csak föl a Vitányi úr által elejtett kesztyűt. Nem volna nagy baj, ha az MSZP bizonyos mértékig kivonulna a kormányból. Nem kormányválságra van itt szükség, hanem kormányátalakításra. Németh Miklós megszabadulhatna már az ókádárista kövületek fönnmaradó részétől, továbbá a legutóbbi hetekben kompromittálódott politikusoktól, kinevezhetne néhány technokratát, és megpróbálhatna békén elevickélni március utolsó hetéig. Fölöttébb sajnálatos, hogy a kormány még keresztül akar passzírozni a parlamenten jó néhány keletlen és sületlen törvényjavaslatot, hogy az MSZP-t tüntethesse föl a demokratikus fejlődés motorjaként. Fölöttébb sajnálatos, hogy a miniszterelnök úr egy döntő hetet vesztett a védhetetlen és menthetetlen Horváth István lemondatásával. Fölöttébb sajnálatos, hogy az országnak olyan kormánya van, amelyből hiányoznak a demokratikus ösztönök. Igen fájlalom, hogy a múlhatatlan érdemeket szerzett Pozsgay Imre sem bizonyult jobbnak a Deákné vásznánál. Kommunista múltjából még nyilván emlékszik az önbírálat intézményére. A közvélemény elvárt volna tőle néhány sajnálkozó szót. Talán jobb lenne, ha Pozsgay úr a föltűnően sikertelen – és nem túl szorgalmasan űzött – államminiszterkedés helyett jelentékeny energiáját az MSZP kampányfőnökségére áldozná, s főleg ha nem tévesztené össze a kettőt.

Az országnak kormány kell, s mivel sajnos a parlamentben az 1985-ös egypárti „választás” folytán az MSZP/MSZMP van többségben, ez a kormány csak államszocialista kormány lehet. Többé-kevésbé. Minél kevésbé, annál jobb.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon