[1]
E viszonylagos közömbösségnek az a legkézenfekvőbb oka, hogy Németország számára Cseh-Szlovákia sokkal kevésbé fontos és sokkal kevésbé fenyegető, mint fordítva. A német közvéleményt a német–cseh kapcsolatok ellentmondásos történelme sem kavarja fel érzelmileg: a csehekkel kapcsolatban sem különösebb bűntudata nincsen, sem különösebb elégtételre nem vágyik. Éppen ezért nem is igen értette – s még kevésbé érdekelte –, hogy miről szól a német és a cseh–szlovák fél vitája valójában.
A német politikai osztálynak kifejezetten kapóra jött a közvélemény közönye. Az uralkodó felfogás nyilvánvalóan az volt ebben a körben, hogy semmi sem lenne annyira kártékony a német érdekekre nézve (és nemcsak a cseh–szlovákokkal folytatott tárgyalások kapcsán), mint ha a közvélemény jelentékeny része szenvedélyesen kiállna a szudétanémetek jogai mellett. S az uralkodó felfogásnak minden kétséget kizáróan igaza volt. Az új keletű német külpolitikai „határozottság” már eleve szálka a nemzetközi közvélemény egy részének szemében. Könnyű elképzelni, hogy milyen megbotránkozást okozott volna, ha az a látszat keletkezik, hogy a német diplomácia azért nem kellőképpen előzékeny a prágai költőfejedelemmel szemben, mert az utca nyomása, a nacionalista érzelmek befolyása alatt áll.
Titkos tárgyalások
Éppen ezért a pártok nézetkülönbségeiket, nagyrészt lemondva a nyilvános vitáról, a kulisszák mögött igyekeztek rendezni. (Csak a CSU tudatta időnként halkan, hogy elégedetlen a szerződéstervezettel.) Genscher és diplomatái a tárgyalásokat a prágai féllel gyakorlatilag a titkos diplomácia keretei között folytatták, és ezt mind az ellenzéki SPD, mind a kormánypárti CSU türelmesen elviselte. A mérvadó sajtó is rendkívül felelősségteljesnek bizonyult – már-már tájékoztatási kötelezettségének rovására.
A hosszú ideig tartó tárgyalások során egyetlen olyan részlet sem került a sajtó nyilvánosságára, amelyet Genscher nem akart. A sajtó a hangulatkeltésnek még a látszatát is kerülte. A jobboldali-konzervatív újságok támogatták ugyan a szövetségi kormánynak azt a törekvését, hogy próbált minél többet elérni a szudétanémetek számára, de nem lobbyztak túl zajosan a szudétanémetek követelései mellett, nem teregették ki a hatás kedvéért ezek 1945 utáni szenvedéseit, és megértőnek bizonyultak a cseh félelmekkel szemben. A baloldali-liberális újságok szóvá tették ugyan, hogy Kohl és Genscher nem elég határozott az elűzöttek szövetségeivel és a CSU-val szemben, de tanúsítottak némi megértést az elűzöttek érzelmei iránt, megálltak, hogy képviselőiket néhány hónapig ne titulálják állandóan „hivatásos elűzötteknek”, és nem átallottak arra rámutatni, hogy a cseh kommunisták parazita reményeket éltetve szítják Csehországban a nacionalista hangulatot.
Genscher titkos diplomáciája és a sajtó össznemzeti mértéktartása csak részben érte el célját. A németek nemcsak olyan szerződést akartak, amellyel a német politikai osztály élni tud, hanem olyat is, amellyel Havel elnök is tud élni, tehát olyat, amilyet a cseh(–szlovák) közvélemény elfogad. A Kohl kancellárt üdvözlő németellenes tüntetés alapján ítélve ez az aláírt, de még nem ratifikált szerződés nem biztos, hogy ilyen. A németek tartanak attól, hogy a cseh–szlovák parlament esetleg nem ratifikálja a szerződést.
A félsiker természetesen nem aratott osztatlan elismerést. Klose, a szociáldemokraták parlamenti frakciójának vezetője üdvözölte a szerződés aláírását, ugyanakkor bírálta a szövetségi kormány magatartását. Kifogásolta, hogy a kormány túlságosan tekintettel volt a szudétanémetek maximális tulajdonjogi követeléseire, hónapokon keresztül taktikázott, sötétben hagyta a tárgyalások állásáról a közvéleményt és a Bundestagot. A kormány kárt okozott a német és a cseh nép közötti megbékélésnek. A német fél időhúzó taktikáját tette felelőssé azért, hogy Havel elnök a cseh nacionalista erők növekvő nyomásának lett kitéve, hogy a szerződés a cseh választási küzdelem tárgyává válhat, és hogy a német–cseh viszony polarizálhatja a cseh politikai erőket.
„Üldözött” elüldözöttek
A baloldali-liberális sajtó azonban nem volt ennyire szigorú a kormánnyal. A Frankfurter Rundschaut és a Süddeutsche Zeitungot nyilvánvalóan annyira sokkolta a cseh közvélemény egy részének bárdolatlan és hisztérikus nacionalizmusa, hogy Kohl és Genscher hozzájárulását a helyzet elmérgesedéséhez alig tekintette említésre méltónak. A baloldali-alternatív FAZ (Franfurter Allgemeine Zeitung) pedig egyenesen Václav Havelt kárhoztatta azért, hogy a német–cseh megbékélés egyelőre a jövő zenéje maradt. A Polgári Fórum alapítója – érvel a lap prágai tudósítója – nem folytatott párbeszédet a polgárokkal a szerződés tartalmáról, még azt sem tartotta szükségesnek, hogy informálja a lakosságot a szudétanémetek címére tett hazatérési ajánlatáról. Nem tett semmit a csehek történelmi képének helyrebillentéséért, nem használta ki az alkalmat egy „történelmi polgári fórum” összehívására, ahol a polgárok megbeszélhették volna poliszuk múltbéli és jelenlegi ügyeit. Ehelyett leállt titkos diplomáciát folytatni, és a cseheket meghagyta tudatlan állapotukban. Csoda-e hát, hogy lépre mentek a kommunistáknak?
Nem elégedettek Genscher munkájával a szudétanémetek sem. Kevésnek tartják azt, hogy mostantól hivatalosan Csehszlovákiában is „elűzötteknek”, és nem „kitelepülteknek” fognak minősülni. A tulajdon kérdésének „nyitva hagyását” vereségnek tekintik. Pikáns módon ugyanazt vetik Genscher szemére, amit a FAZ Havelon kér számon. Genscher alapvető tévedésének Herbert Czaja, az Elűzöttek Szövetségének elnöke azt tartja, hogy az érintett szudétanémeteket nem vonta be a tárgyalásokba: titkos tárgyalásokat folytatott, mintha egy barokk hercegség külügyminisztere lenne.
De a jelek arra mutatnak, hogy Herbert Czaja a jövőben nem fog annyi támogatást kapni a CSU-tól, mint eddig. Ez pedig alaposan leértékelheti állásfoglalásai súlyát. A CSU nem vette ugyan látványosan védelmébe a szerződést, de aláírása óta nem is támadja. A Bayernkurier, amely valamivel közelebb áll a CSU-hoz mint a Magyar Fórum az MDF-hez, február 29-i számában egy szóval sem tett említést a szerződésről. A CSU-val és az Elüldözöttek Szövetségével szemben szintén nem ellenséges Welt pedig kifejezetten jóváhagyta a szerződést. A lap szerint méltányolni kell, hogy „Cseh–Szlovákia bátor elnöke” nagyobb belpolitikai nyomásnak van kitéve, mint Kohl. „Ilyen körülmények között – folytatja a Welt publicistája – Havel és Kohl azt tették, amit meg lehetett és meg kellett tenni. Fölösleges és veszélyes most gáncsoskodni bármilyen jogos korrekció érdekében. Először is nem fog menni, másodszor pedig még több porcelán összetörhet.”
Nem tartom valószínűnek, hogy a CSU foggal-körömmel fog ragaszkodni „jogos” korrekciós javaslataihoz, és ezáltal kiteszi magát a marginalizálódás veszélyének. A Bundestag a szerződést minden bizonnyal csaknem egyhangúlag, a CSU szavazataival együtt fogja elfogadni, amelyekre egyébként technikailag nincs is szükség. (Politikailag persze annál inkább.)
A szerződés prágai ratifikálási kilátásait illetően a német sajtó aggódni látszik. Ugyanakkor a ratifikálást a cseh(–szlovák) demokrácia vizsgafeladatának is tekinti. A Welt már említett kommentárja nyilván nemcsak a CSU-ra gondol, amikor úgy véli: „A szavazási magatartás fogja megmutatni, hogy ki az, aki valóban kész a történelemben új fejezetet nyitni.”
De ki lesz a felelős, ha a cseh(–szlovák) demokrácia megbukik a vizsgán? A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint nem kizárólag a jobboldali nacionalisták és a nemzeti félelmeken élősködő kommunisták, hanem a prágai liberális intelligencia is. Az a prágai intelligencia, amely maga is hajlamos a németekben csak uralomvágyó hódítókat látni, amely Amerikában és a „kisantanttal összetévesztett Európában” keresi a védelmet a germán veszéllyel szemben. Márpedig a csehek számára Németországon keresztül vezet az út Európába – és ezt a cseh intelligenciának is előbb-utóbb meg kell értenie.
Ahogy ezt a határ menti lakosság nagyon is érti. Ott bezzeg nem szellemidézés folyik, hanem pragmatizmus uralkodik – örvendezik a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
- Külföld [6]