Skip to main content

Tellér koncepciójáról

Vissza a főcikkhez →


Az SZDSZ Országos Tanácsának ülésén a szakszervezeti és munkáskérdésről folyó vita elsősorban a dolog országos politikai vonatkozásai körül forgott. Tardos Márton viszont abból a szempontból is bírálta a Tellér-féle koncepciót, hogy vajon önmagában véve alkalmas-e egy szabaddemokrata-program megfogalmazására.

Tardos, bár a „legkulturáltabb gondolatrendszernek” nevezte Tellér elemzését, politikai szempontból nem tartotta szerencsésnek. Szerinte Tellér ott követi el a hibát, hogy idealizált helyzetből indul ki, ezt állítja vezércsillagként a politika iránt egyáltalán még érdeklődő választók elé. „Nem vágyakból, illúziókból, hanem erőből és megvalósítható politikai taktikákból kell kiindulni” – szögezte le. Tehát egy pártprogramnak nem az ideákat kell felmutatni az elégedetlen, mindinkább apolitizálódó magyar társadalomnak, amelyben az MDF vezette kormányzat serényen igyekszik megörökíteni a maga hatalmát. Azt kell felmutatnia egy pártnak, miben tudja közvetlenül érvényesíteni a befolyását, vagyis hogy mi valósítható meg belátható időn belül. Márpedig – ahogy Antallék sem – az SZDSZ sem tud megígérni egy olyan intenzív munkásrészvételt a privatizációban, olyan fokú állami beavatkozást az új munkahelyek létesítésébe, hogy az rögtön átütő sikerekhez vezessen. Hasonló a helyzet a passzív foglalkoztatáspolitikával is, amely nem alkalmas többre, mint a feszültségek enyhítésére. Az olyan Tellér-féle szociológusi kategóriák, mint a „megalvadt struktúrák” (a szocialista rendszerből itt maradt, annak működési módját megőrző hatalmi erőközpontok – mint például a hagyományos szakszervezetek, a hagyományos iparágak vezetése), igencsak bizonytalanok Tardos szerint. Ha az üzemen belüli „megalvadt struktúrákat” nézzük, azok csakugyan bírálandók, de a magántulajdon alapján esedékes változtatásuk igencsak fájdalmas fejlemény, hiszen szigorú fegyelem és követelményrendszer vár a munkavállalókra, és a főnök (aki esetleg MSZMP-tag volt az órendszerben) sokkal keményebben fog fellépni beosztottjaival szemben.

A posztkommunista társadalom megoldási útja a privatizáció – folytatta Tardos. Ha feltételezzük, hogy van egy felvilágosult kormányzat, amely képes megcsinálni a viszonylag zavarmentes, racionális privatizációt, akkor előnyös volna, ha a szakszervezetek nem volnának erősek. Ha viszont nincs ilyen kormány, akkor – még mindig az ideális esetet taglalva – az volna előnyös, ha a szakszervezetek volnának felvilágosultak, és – tudván, hogy a mostani struktúrát nem szabad fenntartani – alárendelnék az érdekvédelmet a privatizációnak. Valójában a szakszervezetek konzervatívak, mégpedig nemcsak a hagyományos szakszervezetek, hanem a Liga is, mivel az MSZOSZ-szel folytatott verseny kényszere alatt lépést kell tartania ennek populista követeléseivel. Másrészt valamennyire az MSZOSZ is átalakult, vezetői ma már nagymértékben függnek a tagságtól.

Idealizált helyzet nemcsak most nincs, hanem soha nincs! Ám „az emberek félnek attól, hogy az Antall-kormány egy olyan hatalmi struktúrát hoz létre, amely a bérből és fizetésből élők érdekeivel ellentétes, amelyben nem lesz hatékony átalakulás, mégis nő a munkanélküliség”. Az elégedetlenség talán épp a hagyományos szakszervezeteket erősíti. Nem kell állást foglalni abban, ki védi meg jobban a munkavállalók érdekeit, bár – ismerte el Tardos – az SZDSZ-nek fel kell lépnie a szakszervezeti esélyegyenlőségért.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon