Skip to main content

Alumíniumkohó a pincékben?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Villanyfogyasztási árak


Az ÉT december 21-i megállapodása szerint a tárca nem emelheti 1993-ban a lakossági villamos energia árát. A minisztérium megkísérelte egy könnyed mozdulattal áthúzni ezt a megállapodást (Beszélő, március 27.).

Fiaskó

A mostani ÉT-ülésen az IMF-re, a legfőbb mumusra hivatkozott, de ez a szakszervezeteket nem hatotta meg. A Nemzetközi Valutaalap nem szólhat bele ilyen szinten a kormány energiapolitikájába, mondták a szakszervezeti vezetők. Márciusban ugyan még reális volt a veszély, hogy az alkalmazotti tarifával együtt emelkednek a villamosenergia-díjak, de az ÉT elé terjesztett javaslat még az egy héttel korábbi, szakszervezetekkel megkötött alku eredményeiről sem tudott semmit…

A nem lakossági villamos energia árát viszont tárgyalások nélkül emelhette volna a tárca. Feltéve, hogy képes egyeztetni a vállalkozási igazolványokat a hozzájuk tartozó mérőórákkal. Ekkor közel 2 milliárd forintos többletbevételt kasszírozhatna. Mivel azonban az igazolványok és a mérőórák nem párosíthatók, a minisztérium önkényesen meghúzott egy átlagfogyasztás fölötti vonalat, és azt mondta, hogy ahol ennél nagyobb a fogyasztás, ott vállalkozói tevékenység folyik. Az ÉT-tanácskozáson a Liga-alelnök Szalai Jenő, a munkavállalói oldal soros elnöke visszautasította, hogy a kormányzat az e határ fölötti fogyasztókra kisvállalkozói bélyeget süssön, hiszen nem mindegy, hány fős egy család. „Oktalan lenne feltételezni – mondta -, hogy a nagycsaládos fogyasztók titokban alumíniumkohót üzemeltetnek a pincéjükben.”

Cenzúra?

A díjemelést az is indokolja – érvelt Szűcs István helyettes államtitkár –, hogy a Magyar Villamosművek Rt. veszteséges. Meglehet, vitázott ekkor Gál Rezső, a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, de az 1-2 milliárdos többlet, amit a megemelt tarifák hoznának, keveset számít az MVM Rt. évi 170 milliárdos bevételéhez képest. A veszteség nem is annyira a kedvezményes tarifáknak tulajdonítható, mint inkább a távhőszolgáltatásnak – tette hozzá. Csakhogy az MVM Rt. gazdálkodásáról semmilyen adat nem volt az oldalak birtokában. Mondta is a munkaadói oldal szóvivője, hogy megkíséreltek adatokat szerezni, de az állami tulajdonú MVM Rt. illetékesei nem kaptak engedélyt az információadásra… A tanácskozáson sem képviseltette magát az MVM Rt., és a miértre sem a mukaadói, sem a munkavállalói oldal nem kapott választ. Talán az MVM Rt. körüli érdekcsoportok csak más energialobbykhoz képest befolyásosak? Vagy az őket érintő kedvezmény életben tartásáért megfogalmazott állásfoglalásuk váltotta ki a kormány neheztelését?

Szűcs István, aki híreink szerint a tanácskozás végén nem kapott dicséretet miniszterétől a színvonaltalan előkészítő munkáért, az rt. veszteségét az ipari fogyasztás csökkenésével és a lakossági fogyasztás növekedésével indokolta. Azonban – állította a munkavállalói oldal – a lakossági fogyasztás nem az országos pazarlással, hanem az állami és magánlakásépítés fellendülésével hozható összefüggése. Az ipari fogyasztás csökkenése pedig csak követi a GDP zuhanását. De a múlt év vége óta – tették hozzá a munkaadók – nem következett be oly változás, ami miatt fölborulhatna az akkor megkötött megállapodás, és hogy emiatt emelkedjenek a bérek és az infláció.

Emlékeztettek a munkavállalók és a munkaadók arra, hogy már több ízben kérték a kormánytól a hosszú távú energiakorszerűsítési terv napirendre tűzését. Egy ilyen terv keretében elképzelhetőnek tartanák a villamosenergia-ipari tarifák és általában az energiahordozó-árak „rendezését” is. Azt azonban nem fogadják el, hogy a tarifaemelés egyfajta bújtatott adó legyen. A kormányzat azonban még arra is képtelennek mutatkozott, hogy eredeti javaslata mellett sorakoztasson fel átgondolt és alapos érveket. Egy kissé valószínűtlen statisztikai görbét mutatott föl, amely szerint a tarifaemelés a lakások 8 százalékánál okoz többletkiadást. És a 8 százalék, ugye, nem is olyan sok. Végül Latorczai János ipari miniszter kénytelen volt félretenni a presztízsszempontokat: elfogadta, hogy egy háromoldalú szakértői bizottság tárgyalja meg a tarifakérdést – egyelőre határidő nélkül.

Kompromisszumkész visszarendezők

Nem tört ki újabb taxisblokád, a Pesti Hírlap tárgyalások előtti, „bizalmas” információi enyhén szólva tévesnek bizonyultak. Az újság botcsinálta elemzőre valló, politikai nyomásgyakorlásra használhatatlan „olvasói levele” a konfliktus mögött „ellenzéki visszarendező erők”-et sejtett. Ezen erők a villamosenergia-ipari konfliktust „nagyarányú politikai válságsorozattá akarják kiterjeszteni” – állította az újság.

Pedig nem történt más, mint hogy a villamosenergia-ipari szakszervezetek az alkalmazotti kedvezményről középszinten, iparági szinten kívántak tárgyalni, és a kiverekedett tárgyaláson elfogadták, hogy emelkedjen az alkalmazotti tarifa. Ők május elsejétől 40 fillér helyett 90 fillért fizetnek kilowattóránként. Azt is elfogadták, hogy a tarifa csak egy fogyasztási helyre vonatkozzon, tehát a garázs, a nyaraló és egyéb mérőhelyek után a lakossági tarifa szerint az eddigieknél jóval többet fizessenek. Az országos szintű érdekegyeztetésben részt vevő szakszervezeti konföderációk is elfogadták, hogy hajlandóak tárgyalni a villamosenergia-árak korszerűsítésének módjairól.

A kormánytervezetben viszont nem volt szó korszerűsítésről, annál inkább a négy hónapja aláírt megállapodás félretolásáról. Azok óvták a társadalmi békét, akik nem mentek ebbe bele.
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon