Kőszeg Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Április 7-én aláírták a magyar–szlovák szerződést, amelyben a két fél kötelezi magát, hogy a Duna elterelésével kapcsolatos vitában a hágai nemzetközi bíróságtól kér döntést, és aláveti magát az ítéletnek. Az „alávetési nyilatkozat” több hónapig tartó egyezkedés nyomán jött létre. A szerződést még ratifikálnia kell a két ország törvényhozásának: az egyezmény szövegét a parlamenti beterjesztéssel egyidejűleg hozzák nyilvánosságra. A peres felek három kérdéssel fordulnak a nemzetközi bírósághoz:

1. Jogszerű volt-e, hogy Magyarország felfüggesztette, majd megszüntette a bős–nagymarosi építkezéseket?

2. Jogszerű volt-e, hogy a szlovák fél új mederbe terelte a Dunát?

3. Jogérvényes volt-e az 1977. évi szerződést megszüntető magyar nyilatkozat?

A







Beszélő dr. Valki László professzort, a tárgyalások vezető jogi szakértőjét arról kérdezte, milyen viták miatt húzódtak el a tárgyalások, és melyek a hágai eljárás esélyei.

Ráérősen

Amikor két ország ilyen nagy horderejű, úgynevezett különmegállapodást fogalmaz meg, akkor minden szónak, minden félmondatnak különös jelentősége lehet. Hogy csak egy példát említsek: a megállapodásnak a címe sem közömbös. A cím a jelen pillanatban semlegesen hangzik, csupán „a bős/gabcikovói erőművel kapcsolatos szerződéssel összefüggő vitás kérdéseket” említi. Kezdetben arról volt szó, vitassa meg a két fél a bíróság előtt, hogy jogszerű volt-e egyrészt a Duna elterelése, másrészt pedig a szerződés megszüntetése. A csehszlovák, illetve később a szlovák fél azonban nem volt hajlandó arra, hogy akár a címben, akár a szövegben „a Duna elterelése” kitételt használja. Végül úgy oldottuk meg a dolgot, hogy körülírtuk, és egy másik dokumentumra utaltunk. Nem azt mondtuk, hogy C variáns, hanem azt, hogy az a megoldás, amely ebben és ebben a szakértői jegyzőkönyvben került rögzítésre.

Lényeges és hosszú vita alakult ki arról is, hogy mennyi ideig tartson az eljárás. A csehszlovák, majd a szlovák fél szemmel láthatóan abban érdekelt, hogy a bíróság minél később hozza meg az ítéletet, a magyar fél abban, hogy minél hamarább, hiszen a környezeti károsodások rendkívül súlyosak. Végül az időhatárok tekintetében valahol középen álltunk meg. Az idő, amely alatt az előkészítő iratokat – a magyar fél keresetét, illetőleg a szlovák fél keresetét – bíróság elé kell terjeszteni, hosszabb, mint szerettük volna, de rövidebb, mint ahogy a szlovák fél szerette volna. Egyébként a hágai bíróságon mindig elhúzódnak a tárgyalások. Az idő jelentős része az írásbeli előkészítéssel telik el, ehhez képest a szóbeli eljárás viszonylag rövid.

Egy további vitás kérdés az volt, hogy összeköthető-e, és ha igen, milyen módon a most aláírt különmegállapodás, és az ún. ideiglenes vízgazdálkodási rendről kialakítandó megállapodás. Nekünk az lett volna az érdekünk, hogy mind a két egyezmény legyen kész, és mind a kettőt azonos időpontban írjuk alá. Ebben a tekintetben sajnos a szlovák féllel semmilyen módon nem sikerült dűlőre jutni: a közös piaci közvetítés, sőt, a szlovákokra gyakorolt nyomás sem volt elegendő ahhoz, hogy a megállapodás megszülessen. Természetesen lassította a tárgyalásokat a csehszlovák állam fölbomlása is. De volt olyan időszak, amikor úgy látszott, hogy a szlovák fél tulajdonképpen egyáltalán nem akar elmenni Hágába. Ehelyett újabb és újabb javaslatokkal húzza az időt, hogy a végén Magyarország kénytelen legyen azt mondani, hogy ilyen feltételek mellett nem tudja vállalni az egyezmény aláírását.

Példaképpen egy jellemző konfliktus. A bíróság több nemzetközi jogi okmány alapján dönt. Az egyik maga a szerződés, amely szerintünk nincs hatályban, szerintük hatályban van még. Ehhez társulnak azok az általános szokásjogi elvek, amelyek a nemzetközi gyakorlatban meghonosodtak. De van még egy harmadik jogforrás is: azok a kétoldalú vagy többoldalú szerződések, amelyek Bőssel kapcsolatban egyáltalán számításba jöhetnek. Ilyen a párizsi békeszerződés, amely a Duna fő hajózási vonalában vonta meg a határt a két ország között. Volt egy olyan időszak, amikor a szlovák fél közölte, hogy ezt a jogforrást nem fogadja el. Őszintén szólva ekkor arra gondoltam, hogy vagy nem tudják pontosan, hogy mitől tartanak, vagy pedig azért mondják ezt, hogy lehetetlenné váljon a különmegállapodás megkötése. Hiszen nyilvánvaló, hogy a párizsi békeszerződés vagy a két ország közötti határegyezmény nélkül ezt a vitát nem lehet bíróság elé vinni.

Európa súlya

Végül azonban engedtek. Azt hiszem, reálisan felmérték, hogy az európai államok közösségébe csak úgy kapcsolódhatnak be, ha nemzetközi vitáikat normális, a nemzetközi érintkezésben szokásos módon oldják meg, nem úgy, ahogy a C változat megvalósításával tették. Tehát elterelték ugyan a Dunát, de aztán mégis tanácsosabbnak vélték, ha jogi úton próbálják rendezni a kialakult helyzetet. Mindebben – benyomásom szerint – igen jelentős szerepet játszott az a közös piaci közvetítés, amely, hogy úgy mondjam, hozzásegítette a szlovák felet ehhez a felismeréshez.

Eközben mi tartalmi engedményt voltaképpen nem tettünk. Egy-két dolgot egészen biztosan másképpen fogalmaztunk volna meg a különmegállapodásban, de ez megítélésem szerint a szerződés érdemén nem változtat.

Az alávetési nyilatkozat, mint említettem, nem kapcsolódik össze az ideiglenes vízgazdálkodásról szóló egyezménnyel, azaz, amíg az eljárás tart, a szlovák fél szabadon használja a vizet. Nagyon tartok attól, hogy a szlovákok arra törekszenek, hogy e tekintetben ne jöjjön létre megállapodás. Csak abban bízom, hogy a nemzetközi környezet, a nemzetközi közvélemény a vízgazdálkodási egyezmény megkötésével kapcsolatban is nyomást gyakorol rájuk. Hogy milyen eredménnyel, azt természetesen nem tudhatom.

Mi várható?

A Duna eltereléséről a bíróság semmilyen körülmények között nem mondhatja ki azt, hogy jogszerű volt, annyira egyértelmű a jogsértés. Minden más kérdésben igen élénk vita várható, hiszen soha hasonló eset nem került még a hágai bíróság vagy más választott bíróság elé. A század második felének ez lesz az egyik legbonyolultabb nemzetközi jogi vitája: itt egy kialakulóban lévő szokásjog – a környezet megőrzésének joga – érvényességét vagy nem érvényes voltát kell a bíróságnak értelmeznie, ítélete formailag nem, gyakorlatilag azonban jogot is alkothat. Éppen ezért nem közömbös, hogy a bíróság milyen következtetésre jut, mert ettől függ, hogy a szerződés megszüntetését jogszerűnek vagy kevésbé jogszerűnek ítéli-e, azaz igazat ad-e Magyarországnak. A mi megítélésünk szerint természetesen Magyarország jogszerűen járt el, mert a környezeti értékek megvédésére nem volt más útja. Más kérdés, hogy amikor ezt a lépést megtettük, akkor nem hittünk abban, hogy a másik fél meg fogja építeni a C változatot.

A számunkra legrosszabb esetben a bíróság arra a következtetésre jut, hogy az egyoldalú magyar lépések nem voltak összeegyeztethetők a nemzetközi joggal. Ebben az esetben Magyarország nyilván kártérítési felelősséggel tartozna. Hogy a C változat jogszerűtlenné nyilvánítása esetében az eltérítő berendezések, illetőleg a bősi erőműrendszer és a felvízcsatorna eltávolítását kimondja-e a bíróság vagy sem, arról nem bocsátkoznék találgatásokba.

Ügyvédeink

A keresetlevél elkészítésére, illetőleg a bíróság előtti képviseletre – javaslatunkra – Magyarország nemzetközi szakértőket is felkér. Így jár el Szlovákia is. A nemzetközi gyakorlat az, hogy minden nem angol vagy francia anyanyelvű ország – ez a két nyelv a bíróság hivatalos nyelve – angol, illetve francia anyanyelvű jogászokhoz fordul. A jogban ugyanis rendkívüli jelentősége van annak, hogy az egyes megfogalmazások, a jogszabályok értelmezése anyanyelven vagy nem anyanyelven történik-e. Emellett sem Szlovákia, sem Magyarország nemzetközi jogászai soha nem szerepeltek még a hágai nemzetközi bíróság előtt és más nemzetközi bíróság előtt sem. Az ügy különleges szaktudást (környezetvédelmi jog) is igénylő volta azt kívánja meg, hogy mindenképpen igénybe vegyünk külső szakértőket. Magyarország már megtette a szükséges lépéseket, és úgy tudom, hogy Szlovákia is megtette. Mindenképpen lesz tehát egy angol és egy francia anyanyelvű vezető nemzetközi jogászunk: ők lesznek az ügyvédeink az eljárás során.

Most a két ország parlamentjének kell ratifikálnia az alávetési nyilatkozatot. Bizonyos, hogy némelyeknek, akik most látják először a szöveget, egyik-másik megfogalmazása nem fog tetszeni. A magyar szakértők eddig mindig a saját véleményüket fejtették ki a parlamenti képviselők előtt, a másik fél jogi álláspontját részleteiben a képviselők soha nem ismerhették meg, mert arról az elmúlt három esztendőben az utóbbi mélyen hallgatott. Emellett a képviselők a kompromisszumkeresés útját nem járták végig, nem tudhatják, hogy mi miért került bele a különmegállapodás szövegébe. Amikor azonban az illetékes parlamenti bizottságok tárgyalni fogják az aláírt megállapodást, akkor jelen leszünk, és megpróbáljuk elmondani, hogy mi miért történt. Egy kompromisszum természetesen soha nem tartalmazhatja kizárólag a saját álláspontunkat.

A mostani megállapodás után úgy tetszik – ha a magyar fél a C variáns megvalósítását elkerülendő – belement volna a dunakiliti tározó megépítésébe, akkor maga is elfogadja a Duna elterelését. Ezért nem hiszem azt, hogy Dunakiliti valódi kompromisszum lett volna. Inkább azt jelentette volna, hogy Magyarország feladja a pozícióját, és elismeri a csehszlovák, majd később a szlovák lépés jogszerűségét. Most a bírósági eljárás nyújt némi reményt arra, hogy a Duna valamikor újból a saját medrében folyik majd.

• Belföld