Tíz éve járok haza Magyarországra, huszonkét éve élek külföldön. Azt hittem, hogy az idén az lesz a hazalátogatás érdekessége, hogy végre új kocsival érkezem, s megmutathatom anyámnak, a barátaimnak, milyen elegánsát tudnak építeni a japánok. Nem így történt.
Radnóti Sándor mutatott nekem valamit. Majdnem csak úgy udvariasságból mondtam neki, hogy hallom, milyen jó a Holmi, mert ugyan Kölnben nem nagyon kerülhet a kezembe, nem olvasom. Ez a novellapályázat is milyen jól sikerült. Radnóti elégedetten pöfékelt a szivarjával, fölállt, s az íróasztaláról, illetve az azon föltornyozott papírhegyről leemelt egy kis könyvet: Bodor Ádám Sinistra körzetét. Hol van Sinistra, akartam kérdezni, de ő máris a Holmi szeptemberi számát nyomta a kezembe – itt. Ez nyerte meg a pályázatot, s most jelent meg a kötet, lehet, hogy még nem is kapni, de próbáljam meg, megéri.
Őszintén szólva kicsit bizalmatlan vagyok ezekkel az irodalmárokkal, olyan belterjes ez a magyar próza. Okosnak ugyan okos, de éppen ez a baja. Műveltségből van elég Nyugaton is. Az utolsó jó regényeket majdnem gimnazista koromban olvastam, Faulknert, Dosztojevszkijt, persze Márquez, Singer, és még néhányan későbbiek… Nehéz megmondani, hogy mi a baj ezzel a magyar irodalommal, talán az, hogy annyira írják? Egy jó könyv olyan, hogy nem kell írni, van. Kijön a földből, vagy egyszer csak ott folyik előtted, mint a Mississippi.
Szerencsém volt, már lehetett kapni a Sinistra körzetet. Délután aztán bele is lapoztam egy kicsit. Estefelé anyám vacsorázni hívott a konyhába, s nem értette, mi bajom, hogy nem beszélek. Ettem a sajtot, miközben tele volt a hasam, zúgott benne az erdő. Az, ami a Sinistra körzetben nő.
Vannak emberek, akik kitalálják, hogy milyen is legyen egy ilyen rengeteg. Mások meg is tudják írni. Bodor Ádám azonban nem tartozik egyik fajtához sem. Fölemeli a karját, és a hóna alatt ott vannak a Kárpátok. Tulajdonkeppen szörnyű. Pláne, hogy mostanában a Kárpátoknak is olyan fura az élete. Ceausescu meg egyebek (most jövök rá, hogy életemben nem írtam le eddig ezt a nevet, vajon jól írom?). Bodor sem írja le, fölösleges neki. Hiszen a baj mélyebben van, a baj a földben mocorog, onnan nő ki. Aztán lelegelik a tehenek, megeszik az emberek, nehéz ezen segíteni.
Radnóti egy egész köteg Holmit ajándékozott nekem, a későbbi számok egyikében aztán találtam néhány, a Sinistra körzetre reflektáló baráti írást is. Ha rosszmájú és igazságtalan akarnék lenni, akkor azt mondhatnám róluk: Esterházy Péter irigyli Bodor Ádám medvéit, Orbán Ottó a szerencséjét értékeli. Satöbbi. Mindjárt nekem is viszketni kezdett a kezem, hogy fölnyújtsam, mint az iskolában: – én is tudom ám, hogy jó könyv ez, talán még kritikát is tudnék róla írni.
Egy fenéket. Ez is ugyanolyan fölösleges munka lenne, mintha a bukott politikusok nevét gyakorolnám. Persze Bodor tanácsát sem tudom követni, nevezetesen, hogy jó a denaturált szesz is, csak a taplógombán át kell kicsit szűrni. Így aztán beletörődöm, hogy nem mutogatom az új autómat. Mutogatom Sinistrát. Először történt, hogy ahová hazajövök, ott megterem egy darab világirodalom is.
Hivatkozott cikkek
- Rábeszélő [7]