Skip to main content

Hazatérés Sinistrába

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Bodor Ádám könyvéről


Tíz éve járok haza Magyarországra, huszonkét éve élek külföldön. Azt hittem, hogy az idén az lesz a hazalátogatás érdekessége, hogy végre új kocsival érkezem, s megmutathatom anyámnak, a barátaimnak, milyen elegánsát tudnak építeni a japánok. Nem így történt.

Radnóti Sándor mutatott nekem valamit. Majdnem csak úgy udvariasságból mondtam neki, hogy hallom, milyen jó a Holmi, mert ugyan Kölnben nem nagyon kerülhet a kezembe, nem olvasom. Ez a novellapályázat is milyen jól sikerült. Radnóti elégedetten pöfékelt a szivarjával, fölállt, s az íróasztaláról, illetve az azon föltornyozott papírhegyről leemelt egy kis könyvet: Bodor Ádám Sinistra körzetét. Hol van Sinistra, akartam kérdezni, de ő máris a Holmi szeptemberi számát nyomta a kezembe – itt. Ez nyerte meg a pályázatot, s most jelent meg a kötet, lehet, hogy még nem is kapni, de próbáljam meg, megéri.

Őszintén szólva kicsit bizalmatlan vagyok ezekkel az irodalmárokkal, olyan belterjes ez a magyar próza. Okosnak ugyan okos, de éppen ez a baja. Műveltségből van elég Nyugaton is. Az utolsó jó regényeket majdnem gimnazista koromban olvastam, Faulknert, Dosztojevszkijt, persze Márquez, Singer, és még néhányan későbbiek… Nehéz megmondani, hogy mi a baj ezzel a magyar irodalommal, talán az, hogy annyira írják? Egy jó könyv olyan, hogy nem kell írni, van. Kijön a földből, vagy egyszer csak ott folyik előtted, mint a Mississippi.

Szerencsém volt, már lehetett kapni a Sinistra körzetet. Délután aztán bele is lapoztam egy kicsit. Estefelé anyám vacsorázni hívott a konyhába, s nem értette, mi bajom, hogy nem beszélek. Ettem a sajtot, miközben tele volt a hasam, zúgott benne az erdő. Az, ami a Sinistra körzetben nő.

Vannak emberek, akik kitalálják, hogy milyen is legyen egy ilyen rengeteg. Mások meg is tudják írni. Bodor Ádám azonban nem tartozik egyik fajtához sem. Fölemeli a karját, és a hóna alatt ott vannak a Kárpátok. Tulajdonkeppen szörnyű. Pláne, hogy mostanában a Kárpátoknak is olyan fura az élete. Ceausescu meg egyebek (most jövök rá, hogy életemben nem írtam le eddig ezt a nevet, vajon jól írom?). Bodor sem írja le, fölösleges neki. Hiszen a baj mélyebben van, a baj a földben mocorog, onnan nő ki. Aztán lelegelik a tehenek, megeszik az emberek, nehéz ezen segíteni.

Radnóti egy egész köteg Holmit ajándékozott nekem, a későbbi számok egyikében aztán találtam néhány, a Sinistra körzetre reflektáló baráti írást is. Ha rosszmájú és igazságtalan akarnék lenni, akkor azt mondhatnám róluk: Esterházy Péter irigyli Bodor Ádám medvéit, Orbán Ottó a szerencséjét értékeli. Satöbbi. Mindjárt nekem is viszketni kezdett a kezem, hogy fölnyújtsam, mint az iskolában: – én is tudom ám, hogy jó könyv ez, talán még kritikát is tudnék róla írni.

Egy fenéket. Ez is ugyanolyan fölösleges munka lenne, mintha a bukott politikusok nevét gyakorolnám. Persze Bodor tanácsát sem tudom követni, nevezetesen, hogy jó a denaturált szesz is, csak a taplógombán át kell kicsit szűrni. Így aztán beletörődöm, hogy nem mutogatom az új autómat. Mutogatom Sinistrát. Először történt, hogy ahová hazajövök, ott megterem egy darab világirodalom is.














Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon