Nyomtatóbarát változat
Tandori Dezső szavaival „a még mindig csak 70 éves és pár napos Pistának” állít emléket a Műhely. A ’90-ben megújult győri folyóirat többször is jelentkezett már tematikus lapszámmal, mint a párizsi Magyar Műhely bemutatása ’89-ben, vagy ’92-es különszámuk: Pszichoanalízis – a belső nyelv tudománya.
Versek és levelek, tanulmányok a versekről, levelekről, sőt Kormos lendületesen könnyed, lebegő és mégis határozott kézírásáról. Barátok, kortársak, illetve ifjabb pályatársak – többnyire a hosszú évtizedekig a Móra szerkesztőjeként dolgozó Kormos felfedezettjei – vallomásai. Egy Kormos tervezte kötet, a Magyar Orpheus tartalomjegyzéke. Aztán egy varázsos, kacagtató és megríkató kettős portré: Tolnai Ottó Kormos és Pilinszky című verse. Fényképek Cormieux-ről és barátairól, a szülőföldről, Mosonszentmiklós és környékéről, az egykori hédervári uradalomról, a Szigetközről. Milyen sokan eltűntek már közülük: Pilinszky, Nagy László, Szécsi Margit, Ottlik. És eltűnt a Szigetköz is abban a formájában, ahogyan még Kormos ismerhette: (Vajon megvan-e még a kis bányató Hédervár mellett?)
Emlékcsokor; ha szép, ha megrendítő, ha vonzó, ha izgalmas, arra indít, kössük hozzá a magunk emlékeit; keresgéljünk az emlékezet mélyén, a feledés szégyenétől hajtva, az új találkozás félénk izgalmával; vegyük elő a könyveket. A Dülöngélünket – nem lesz könnyű –, az N. N. bolygássait, a Szegény Yorickot, a műfordításköteteket, a megrendítő vallomásokat, műhelybeszélgetéseket, költőportrékat és más rövidebb lélegzetű prózai írásokat tartalmazó A vasmozsár törője alatt című könyvét. Tanuljuk meg újra a Fehér virágot – a kötet is mindig ott nyílik ki –, olvassuk újra a kedvenceket, A nyolcéves Don Quijotét, A fánk-ujjú asszonyt, a Vonszolnap piros delfineket meg a többit. Legyen éteri randevúnk a költő nagyherceggel, Yorickkal, az örök szerelmessel, az örök nincstelennel.
A prózakötet írásaiból s a hozzá írt levelekből kirajzolódik Kormos szerteágazó ismeretségi s baráti köre. Ma persze hinni sem merjük, ki mindenki volt képes valaha a messzi múltban, úgy húsz éve – de még öt éve is – egymással beszélgetni, inni, kártyázni, barátkozni, békességben együtt lenni. (Vajon hogy csinálná, hogyan bírná, hogyan mondaná ma?) Minden fantáziálás helyett álljon itt egy részlet a Magyar Televízió 1978. november 14-i, Mint megdőlt, régi sírkő című Kormos-portréfilmjéből. (A kérdező: Csukás István.)
„Érdekel-e a politika?
A szocializmus szót nem tudtam leírni egyetlen versemben sem, noha harminc éve írok verset. Valahogy illetlenségnek éreztem volna, hogy leírjam, mint ahogyan nem szívesen beszél arról az ember, hogy szépnek tartja-e az anyját vagy nem. A magyar szót sem tudom leírni, nagyon sokan leírták, akik fontosak a számomra, de sok olyan is leírta, akinek semmi oka nem volt rá, hogy versbe írja…”
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét