(Bánza) [Bán Zoltán András]

Nyomtatóbarát változat

A nagyszerű Danilo Kis-emlékszám után ismét egy tematikus összeállítással jelentkezik a veszprémi, (?) budapesti, (?) újvidéki (?) folyóirat. E kérdőjelek szándékom szerint egyben utalások erre a központi témára: talajvesztés. Hiszen legsajátabb problémáját fogalmazta meg címlapján az Ex, a régi, klasszikusnak mondható újvidéki idők után mintha légüres térbe kezdene kerülni ez a periodika. Ennek semmi köze a színvonalhoz, az most is igen-igen magas, ám a közeg, a kontextus alaposan megváltozott időközben. A vajdasági magyar irodalom voltaképpen megszűnt, pontosabban a fogalom vált mindinkább értelmetlenné, művelői, az írók, költők, kritikusok szinte egytől egyig Magyarországra települtek, az ország cafatokra szakadt a háborúban, így aztán feltehető a kérdés: voltaképpen miféle olvasókra számíthat az Ex Symposion? Pontosabban: miféle közönséget és szerzőgárdát álmodik magának? Ez még a jövő nagy-nagy titka, egyelőre a lap szerkesztői mintegy az önreflexió műfajával próbálják meg áthidalni e nehézségeket: emlékállítás Danilo Kisnek, az utolsó jugoszlávnak, és most – önvizsgálatként és szembenézésként – a talajvesztés, a gyökértelenség kérdése. Nyilvánvaló – bár félig rejtett – rákérdezés ez a lap és a szerkesztők jelenére, ám jövőjére is egyben. Mert hamarosan elfogynak majd a „saját” témák, és akkor képtelenséggé válik, hogy a szerkesztőség tagjai írják tele a lapot.

Hangsúlyozom, a jövő problémája ez, a lap olvasása pillanatnyilag maradéktalan örömet okoz. Ezúttal is nagyszerű a vizuális koncepció, jórészt a legnagyobb jugoszláv levelezőlap-gyűjtő, Srecko Drk kollekciójából közölnek reprodukciókat. A címlap – akár egy Max Ernst-kollázs – mellbevágó, rémületesen groteszk; a leghátborzongatóbb, hogy ez az anzikszkártya egyáltalán létezik: egy nyitott esernyőt, baljában útitáskát markoló, mosolygós, kissé Leninre emlékeztető úriember lebeg a felhőtlenül ábrándozó Szarajevó fölött. A felirat természetesen (selbstverständlich!) monarchikusan kétnyelvű: Ein Ausflug nach Sarajevo – Izlet u Sarajevo. Manapság nyugat-európai értelmiségiek – megítélésem szerint – perverz tébolya egy szarajevói kiruccanás; e tényről, hozzá a levlapok megtalálásáról és még ezernyi fontos és kevésbé lényeges eseményről Tolnai Ottó szenzációs írásából értesülhetünk. Ez a szöveg ismét megerősítette azt a pár éves kényszerképzetemet, hogy Tolnai prózaíróként is egyike a legkiválóbbaknak. Bámulatos, hogy ijesztő szószátyársága soha nem válik unalmasan terjengőssé – e mondatzuhatag minden pontosvesszője lehetetlenül izgalmas, titokzatosan lüktető „abszolút próza”, hogy G. Benn kategóriáját idézzem.

Említést érdemel Balázs Attila bagatellje a dubrovniki férfikórusról, Mirko Kovac, Ales Debeljak és Vilém Flusser esszéi, valamint Branka Arsic szellemes kérdése: Mitől olyan kurvásak a kurvák? És hogy egy kissé hazabeszéljünk, megrendítőek lapunk „felfedezettjének” (Beszélő, 1993. május 15.), Stevan Tonicnak versei a Szarajevói kéziratokból.

• Rábeszélő