Kováts Albert

Nyomtatóbarát változat

Magányos, visszahúzódó, szemlélődő festő volt Veszelszky Béla (1905–1977), a modern magyar művészet egyik igen jelentés alakja. Viszolygott a nyilvánosságtól: nem csoda, ha egy szűk körön kívül hosszú időn át ismeretlen maradt és nem csupán a közönség, de a szakmabeliek java része előtt is. Élete és a művészetpolitika fordulatai kísértetiesen támogatták egymást abban teljes pályafutása során, hogy művészete és a közönség ne találkozhassanak. Életrajzában ilyen sorok olvashatók: „1937: Vas István segítségével inkasszáns a Viktória kötő- és szövőgyárban.” „1944: Görgey utcai műtermét és műveit bombatalálat pusztítja el.” (Ez arra késztette, hogy évekre abbahagyja a művészi munkát.) „1945: feljelentik, letartóztatják mint katonaszökevényt, de egy nap után elengedik.” „1952–56: segédmunkás az I. sz. Épületelem-gyártó Vállalatnál, a Tűzoltószer- és Létragyárban… fűtő az Országos Erdőigazgatóságnál.” Az 1978-as székesfehérvári és hatvani emlékkiállítása, de a Kiscelli Múzeumban rendezett életmű-kiállítása (1986) sem közelítették hírét művészi értékéhez. Képei elvont szépséget testesítenek meg, optimális körülmények között sem várható, hogy alkotójukat a népszerűbb művészete sorába segítsék. Andrási Gábor kismonográfiája az Új Művészet könyvek legfrissebb köteteként jó reprodukciókkal illusztrált kötet: „állandó tárlat”, tanulmányozása nincs szűk időhatárokhoz kötve. Emellett méltó tiszteletadás a mesternek s figyelemre méltó ismeretek tárháza.

Veszelszky a látványból indult ki, munkájához nem nélkülözhette alapos megfigyelése tárgyát, a motívumot. Az eléje táruló kép vizuális lényegét színes festékpontok halmazával jelenítette meg, mintegy valóságsűrítményként: „…a tisztázás keresése… követeli meg, hogy mindig, minden egyes cseppjét a színnek helyes helyére tegyem le. Mindig sokat spekulálok, mert a pillanatnyi tettemet a végleges, az elgondolt tökéleteshez viszonyítva is mérlegelnem kell.” Hónapokig, évekig festett egy-egy képet, s meditált az ablakból eléje táruló motívum (nyolc éven át a Pusztaszeri úti panoráma egy részlete) előtt. A múló időben a valóság egyre változó arcát mutatta, s a festő követni akarta e változásokat pontstruktúráival. Bizonyos típusú művei így koralltelephez hasonlóan egymásra rétegződő festékgöbökből álló felületet mutatnak. Kései periódusára pedig a vakítóan fehér háttérre hosszas mérlegeléssel elhelyezett szórványos színpontok jellemzők. E kontemplatív, elemző alkat számára drámai esemény az éveken át festett motívum elvesztése: Veszelszkyéknek 1964-ben el kellett hagyniuk a Pusztaszeri úti házat. Óbudára költöztek. Ez ismét kényszerű szünetet iktatott munkásságába, mígnem egy idő után az itteni „panoráma”, a téglagyár kéménye vált megfigyelése tárgyává. Ám ekkor megrendítő, hosszú távon is meghatározó élmény éri: szeme láttára robbantják fel a kéményt. Mintha Cézanne-tól ragadták volna el a Saint Victoire-hegyet. Nem festett több tájképet.

Izgalmas kérdést vet fel Veszelszky két, a ’45-ös pusztulást túlélt festménye. A képek ugyanis kései műveihez hasonló pont- és vesszőstruktúrákat mutatnak, csupán még sűrítettebben, töményebben. Keletkezésük korai időpontjához nem fér kétség. Vas István pedig emlékirataiban idézi föl, hogy a festő már ’37-ben hasonlóképp dolgozott. Vas Pollock nevét említi, s úgy véli, hogy a magyar művész „megelőzte Párizst és New Yorkot”, „a világfestészet úttörő nagymestereit is”. Andrási vitatja ezt, mondván, hogy Veszelszky művészete kívül esett „a mindenkori paradigma határain”, azaz nem illeszthető be a nemzetközi fejlemények menetébe: őt más problémák foglalkoztatták. Andrási szerint ez a festészet nem absztrakt, csak „első látásra absztraktnak ható”, a festő „művészetének még… az egyre éteribbé tisztuló stádiumában is hűségesen kitartott a látvány mellett”. Absztrakt képek hát ezek, vagy nem? A festmények függetlenül minden besorolástól azok, amik: művészi értékük, erényeik nem változnak, mindenképpen előkelő hely illeti meg őket festészetünk első vonalában. Ám ha absztrakt műveknek fogadjuk el a képeket, akkor a festő „megelőzte Párizst és New Yorkot”… Magam hajlok arra – függetlenül a „világelsőség” kérdésétől –, hogy absztraktnak tartsak minden olyan művet, ami annak látszik; akármilyen úton, akármilyen meggondolás alapján született. A képzőművészeti jelenségeket végtére is kénytelenek vagyunk vizuális alapon az eredmény felől megítélni.

Mindemellett sokoldalú Veszelszky festészetének megközelítése. Andrási széles körben kutatja a festő művészetének szellemi hátterét, és tárja fel alapolvasmányainak kapcsolatát műveivel.

• Rábeszélő