Skip to main content

Kőzet és láva

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Wagner János képei a Vigadó Galériában
Kiállítás


A dolgot úgy kell elképzelni, mint geológiai eseményt. Földtani rétegek csúsznak egymásra, más és más színű, felületű és állagú, nyers, szemcsés anyagú rétegek. Néhol valami lomhán folyó anyag tör fel a mélyből, és a szilárd vagy félkemény kőzetek közein hatol előre, amíg a friss levegőn meg nem dermed. A kőzetek azonban tovább dolgoznak, s előrehaladásukban szerves és szervetlen anyagot, törmeléket sodornak magukkal. Ám az okkersárga, homokszín és piszkosfehér rétegek mintha csak vendégségben maradhatnának a felszíneken, mert az alaphang a sötétségé: a mélységből előomló láva a fekete változataié, melyek a megszilárduló összkép, a mű végleges megjelenésének meghatározói.

Természetesen festményekről van szó. Wagner János festőművész tökéletesen absztrakt képeket fest, olyanformákat, amelyekről azt hihetnénk, hogy lehetetlen bármi a külvilágra emlékeztetőt beléjük látni. Mégis ha a mindennapi környezetünkre hasonlítót nem is, de a kompozíciókban a felszínen is munkáló tektonikus erőket fel kell ismernünk. A MAGMA, REPEDÉSEK, SEBZETT KÉP típusú címek utalnak is a képzőművészi tevékenységnek azokra a formáira, melyekről a geológiai hasonlat az eszünkbe juthat. (A CORPUS, a GYÖKEREK, amelyek pedig ugyanolyan belső erők kifejezései, mégis, „utólagos címek”, a befejezett műveknek a megkülönböztetés kedvéért történt utólagos elnevezései.) A természeti erőket a művész személyesíti meg, és a képeken mutatkozó „tektonikus” mozgások az ő pszichikai-fizikai megnyilvánulásai. Indulati művészet ez, ahol a képzőművészeti iskolázottság, a művelt szem professzionális gyakorlata ellenőrzi szakadatlanul a mélyből – a tudattalanból – feltörő szenvedélyes áradást, s tartja a szakmai követelmények korlátai közt, hogy aztán ez a szublimált emberi indulat megkezdhesse ellenkező irányú pályáját a nézőben, s a szenvedélyben fogant formák, színek ismét csak érzéseket, hangulatokat ébresszenek. Ám ahogyan a visszaverődő fény is veszít intenzitásából, úgy az anyag közvetítette indulat is tompítottabb formában jut csak el a szemlélő pszichikumához. A szem elmélyedt legeltetése szükséges ahhoz, hogy a néző a felület geológiai alakzatainak, árkoknak, töréseknek, fennsíkoknak és mélyedéseknek, az anyag finom elszíneződéseinek a vizsgálatával mintegy kikényszerítse magának az anyagból a legtöbbet, amennyit empátiája csak megenged.

A művek egy újabban született csoportja kissé más beállítódást tükröz. A három ILLUMINÁCIÓ vetíti előre azt a gesztusbeli és szemléleti különbséget, ami a TRIPTICHON komor triászán teljesedik ki. Az előző típusú művek „létezik, van”, a csinálást leplező jellege helyett itt leplezetlenül irányítottá válik az alkotói folyamat, és a dekorativitás felé mozdul el, miközben az anyag- és színvilág változatlan. E szokatlan párosításból gyászos hangulatú műcsoport század végi reminiszcenciákat sugalló dekadens, mégis zord, paravánszerű tárgyak születnek, a kiállítás talán legeredetibb darabjai.

A tárlatlátogatónak, aki felkeresi Wagner János festőművész kiállítását a Vigadó Galériában, érdemes több időt szánnia a művekre. Engedje magára hatni őket, hogy átélhesse az élettelen anyag megéledését, a formák, színek megszólalását.

(Megtekinthető: január 16-ig.)










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon