Varga György: Nálunk egy nagyon szigorú, írott etikai kódex van érvényben. Ez tartalmazza, hogy az újságíró nem foglalkozhat hirdetéssel, hirdetésszervezéssel. Ez a bibliánk, aminek betartatásáért nap mint nap éppen meg kell küzdeni.
– Kinek az elsődleges felelőssége ennek érvényesítése?
V. Gy.: Az enyém, de szerencsére a munkatársak nagy része ebben szövetségesem. Pedig nagyon nagy a csábítás. Külső megbízók gyakran tesznek ajánlatokat újságíróknak. Szerencsére ezek elfogadása nem jellemző a Figyelő munkatársaira, de előfordult ilyen, s a szerkesztőségen belül ebből nagyon nagy háború lett. Egy ilyen cikk nagyon hamar lelepleződik.
– S az lelepleződik, ha valaki ugyanilyen okok miatt nem ír meg valamit? Ehhez legalább olyan erős érdekek fűződhetnek, mint egy kozmetikázott interjúhoz.
V. Gy.: Előfordul, hogy valamiről lemaradunk. S ha ez egy olyan üzenet, amelyről úgy érezzük, hogy a lapban feltétlen helye lenne, akkor nagyon kemény szemrehányás illeti az újságírót. Azt is beleértve, hogy megválunk valakitől.
Nálunk nem „témavezérlés” folyik, hanem egy meghatározott lappolitikát folytatunk. Tehát nem feltétlenül erről vagy arról a bankról kell feltétlenül írni, hanem arról, hogy a magyar gazdaságra egyidejűleg nyomja rá a bélyegét egy költségvetési és hitelkrach. Ezt valamennyi újságírónak a maga oldaláról kell elemezni.
– Egy konkrét példa a cégekkel kapcsolatban. A heti tőzsdei rovatuk szerzői egy brókercég üzletkötői. Csak az üzletkötők neve, telefonszáma látszik jól, a cég nevének csak a rövidítése jelenik meg – BÉB Rt.-ról van szó –, s a szövegbe mosódva. Nem gondolhatja-e egy olvasó, hogy a Figyelő megfizet szakembereket, hogy tőzsdei információkat adjanak, közben egy adott s talán nem elfogulatlan cég reklámozza magát, s persze hozzájárul a lap költségeinek fedezéséhez.
V. Gy.: Ez olyan szolgáltatás, amiért a Figyelő fizet.
– Akkor végképp nem értem a dolgot. A Figyelő érdekelt a BÉB Rt.-ben, hogy a reklámért nem kér pénzt?
V. Gy.: Nem, erről nincs szó. Ha mások írnának, akkor az egy másik céggel való kapcsolat lenne. Egyszerűen arról van szó, hogy kikötünk egy cég mellett.
– A másik konkrét példám a változó kamatozási kincstárjegyek forgalmazásának visszásságai, amiről nem írt a Figyelő, noha burkolt formában ugyan, de még tavaly egy interjúban fölvetették ezt a problémát
Ferber Katalin: Az első kérdés, hogy van-e reklámcélú, kifejezetten anyagi célú összeolvadás a lapok és cégek között. Ma nem pártközpont és Lakatos elvtárs van, hanem hirdetési ügynökségek. Ez a kontroll sokkal merevebb és rigidebb, mint a felpuhult diktatúra idején meglévő korlátok. Ez befolyásolja a Figyelőt is.
– Varga György is egyetért ezzel?
V. Gy.: Igen.
F. K.: A második kérdés az, hogy például a BÉB Rt. miért szerepel hetenként a lapban, miközben a lap pénzügyekkel foglalkozó újságírója nagyon jól tudja, hogy a kincstárjegyek kibocsátásában ez a cég miként vett részt.
– Ez jó kérdés. S fölmerül, nem azért marad-e ki a téma, mert itt annyit hirdet a BÉB.
F. K.: A novemberi interjúban szerepelt, hogy 1988. január elején a Budapest Bank az állampapírok kizárólagos forgalmazásra kapott engedélyt, három évre. S amikor ez lejárt, 1991 legelején automatikusan meghosszabbították, pedig időközben történt némely változás. Létrejött a tőzsde, kialakult egy viszonylag működő bankrendszer, alakult egy új kormány.
– S emellett a BÉB vezetője elmondott számos valótlanságot. Ezt persze én például csak ma tudom.
F. K.: Erre szinte nem figyelt senki. S most, hogy kirobbant a botrány, ezt nem idézte föl senki a szakmában.
– Én valóban nemigen érzem magam a szakmához tartozónak, de a Beszélő fölidézte a cikket. De a Figyelő sem idézte föl, ezt találom fölöttébb furcsának. Amikor a BÉB sajtótájékoztatót kényszerült tartani, te eléggé harcias voltál, s a kincstárjegyek ügyén kívül egyéb visszaéléseket is sejtetni engedtél.
F. K.: A költségvetési deficit és az állampapírok összefüggéséről rengeteg minden megjelent a Figyelőben.
– Olyan típusú cikkek jelentek meg, amelyek arról szóltak, hogy milyen jó lesz a deficitnek a piacról történő finanszírozása. Ezzel többé-kevésbé a közgazdászok és az újságírók is egyetértettek. Én is. De amikor kiderültek hátulütők is, arról már nem sok szó esett.
F. K.: Amikor „kiderült” mindez, a Figyelő azért nem „repült rá”, mert mindenki ezzel foglalkozott.
– Csak a Beszélő és a Magyar Hírlap.
F. K.: Közöltünk olyan tanulmányt, Ricke Wernertől, amely világosan megmutatta az államadósság és az aktuális deficitfinanszírozás összefüggéseit, annak rettenetes negatívumait.
V. Gy.: Erre az összefüggésre én is utaltam az egyik vezércikkemben. De ha mi abszolút nem foglalkoztunk volna a kérdéssel, akkor sem áll az, hogy ennek bármiféle gazdasági kapcsolat lenne az oka.
– Ennek örülök. Előttem a Figyelő egyik száma. Két héttel a kincstárjegyről tartott sajtótájékoztató után, amiről ti nem írtatok. Egész oldal a BÉB-ről szól. A fele egyértelműen hirdetés. A felső részén lényegében a BÉB által a tájékoztatón közreadott szöveg, minden megjegyzés, többlet nélkül. S ez is hirdetés, hiszen a Figyelő csak akkor nem jelzi a rovatot, ha az egész oldal hirdetésekből áll.
V. Gy.: Sajnos lemaradt a szerző szignója és a rovat neve. Nem hirdetésről van szó. Nagyon prózai az ok, technikai slendriánság.
F. K.: Én a tájékoztató után írtam egy cikket, ami nem fért be akkor a lapba, a lap csordultig volt. A végén lejött ez a cikk, s a kollégám a saját nevét elhagyta alóla.
S hogy miért csak ennyit foglalkozott a lap ezzel a témával, az már a lap és a főszerkesztő heti koncepciójának a kérdése. S ebben én nem vagyok hivatott végső döntést hozni.
– A magyar gazdasági sajtóban – a NAPI-nál – van arra látványos példa, hogy valaki arról a területről tudósít, amelyikben maga is mint üzletember részt vesz…
F. K.: Nyugaton ez szigorúan tilos.
– Az, hogy Varga György igazgatósági tag a Kereskedelmi Bankban, nem okoz-e konfliktust? S mint hallom, éppen ez a bank készül a Figyelő egy részének megvásárlására.
V. Gy.: Csak pályázik, még csak a történet közepén járunk A Figyelőben a bank üzletpolitikáját dicsérő cikk nem jelent meg.
– Ismét fölmerül, hogy milyen információ nem jelenik meg.
V. Gy.: Éles konfliktust nem éreztem a lapcsinálás és aközött, hogy a bankban ültem. Nagyon sokat tanultam ott.
– Ezen nem csodálkozom, s irigyellek is érte.
F. K.: Az elmúlt egy évben egyetlen ilyen konfliktusról tudok, amikor Orbán Viktor nyilatkozatából tudtuk meg, hogy a bankoknak be kellett fizetni az adóvisszaigénylésüket, s a főszerkesztő a banktitokszabályzat értelmében ezt az információt nem adhatta tovább.
V. Gy.: Aláírtam egy titoktartási klauzulát, s ez énrám éppúgy vonatkozik, mint egy orvosra a sajátja. Kész.
– Az interjú is. Nagyon köszönöm a beszélgetést.
Hivatkozott cikkek
Kapcsolódó cikkek
- gazdaság [7]