Nem érdekel senki múltja,
ha boldogan szívét nyújtja
s nem vágyik már mások után…
(Szörényi L.–S. Nagy I.)
A perben a Fővárosi Főügyészség kérte: állapítsa meg a bíróság, hogy érvénytelen az MSZOSZ és az általa alapított Frohburg Union Pénzügyi Részvénytársaság között 1991. június 24-én létrejött adásvételi szerződés. Három ingatlan „cserélt” akkor „gazdát”, a Dózsa György úti MSZOSZ-központ (675 millió forintért), az egri szakszervezeti székház (46 millióért) és a salgótarjáni volt szakszervezeti megyeháza (12,5 millióért). Más városok székházainak átruházásáról információink szerint a földhivatali bejegyzés helyein folynak perek. A három adásvétel ügyében 1991. augusztus 28-án érkezett be az ügyészi kereset, tehát a Frohburg-per párhuzamosan folyt az alkotmánybírósági eljárással, amelyet viszont az MSZOSZ kezdeményezett a múlt nyáron.
Nagy Sándor vasárnap adott rádióinterjújában fölemlítette, hogy ha jobban iparkodott volna az Alkotmánybíróság az ítélethozatallal, előbb került volna a pohárba tiszta víz; a huzakodásnak most, panaszkodott az MSZOSZ-elnök, a szakszervezetek látták kárát. Viszont könnyen meglehet, hogy a túlzott sietségnek még nagyobb kárát látták volna. Nehezen gyűltek össze ugyanis az 1990. márciusi SZOT-ból MSZOSZ-szá alakulás dokumentumai (az akkori jegyzőkönyv és a megalakuló MSZOSZ alapszabálya), amelyekre – az ügyet figyelemmel kísérők szavával élve – egyszerűen „ráültek” Nagy Sándorék.
Végül csak előkerültek az iratok, a bíróság pedig azt hámozta ki belőlük, hogy az MSZOSZ nem tulajdonosa az ingatlanoknak, így nem is adhatta el őket a Frohburgnak.
Mi történt hát az 1990. március 2–4-i átalakuló kongresszuson? Az első lépcsőben – állapítja meg a Fővárosi Bíróság tanácsa – a SZOT vagyonáról hoztak döntést a küldöttek, kimondva, hogy „a szakszervezeti mozgalom vagyona a szakszervezeti tagságé”, az elkülönítetten kezelt SZOT-vagyont fel kell osztani a kongresszus időpontjáig bejegyzett szakszervezetek között. A felosztási arányokat két mutató átlaga gyanánt határozták volna meg: hogy mekkora volt az egyes tag-szakszervezetek létszáma az utóbbi tíz évben, és hogy mennyi tagdíjat fizettek be a SZOT-ba. „Az ezen határozati javaslattervezethez csatolt kimunkálás tartalmazza az ágazatokat, a taglétszámot, a befizetések átlagát, részarányát és a részarányok átlagosított százalékát…” A Ligában úgy emlékeznek, ők – mint elismerte az új szervezet – 30 ezres létszámmal szerepeltek ebben a tervezetben. A vagyonfelosztást zárt alapítású vagyonkezelő részvénytársaság alapításával valósították volna meg: úgy, hogy az említett arányokat részvények formájában kapják meg a szakszervezetek.
Csak ezután a határozat után került sor az MSZOSZ megalakulására, vagyis az új szövetség alapszabályának elfogadására. Ez az alapszabály „nem deklarálja azonban, hogy a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége bármely vonatkozásban is a SZOT jogutódja lenne” – olvashatjuk a bírósági ítéletben. Miután ez megvolt, az MSZOSZ elment a Fővárosi Bíróságra, és a SZOT korábbi bejegyzési számára hivatkozva kérte, vegyék tudomásul a névváltozást, az új alapszabályt, és hogy az MSZOSZ képviselőjét Szegő Andreának hívják. Az ingatlan-nyilvántartásban pedig a Dózsa György úti és az egri székházat átíratták az új névre, a salgótarjáni pedig változatlanul a SZOT neve alatt futott.
Vagyis a kongresszuson – alapszabályilag – új társadalmi szervezet született, amelyet azonban csupán új köntösnek igyekeztek eladni a nyilvántartásba vétel során. Kérdés: melyik mozzanat perdöntő abból a szempontból, hogy jogutódja-e az MSZOSZ a SZOT-nak, tehát hogy tulajdonosa-e az egykori SZOT jószágainak. A bíróság rámutatott, hogy az egyesülési törvény értelmében a tagság szíve joga eldönteni, milyen szervezetnek tekinti magát, így azt is, hogy jogutódja-e valamilyen más szervezetnek. Ám ha egyszer akarja a jogutódlást, akkor ez már oly „lényegi minőség”, hogy az alapszabályban kell rendelkezni róla. Az alapszabályilag kinyilvánított akaratot nem helyettesíthetik a bejegyzés trükkjei. Utóbbi kifejezés persze nem szerepel az ítéletben, viszont olvashatjuk a következőket: „…annak ellenére, hogy olyan alakszerű határozat nem született, amely a SZOT-ot megszüntette volna, ténylegesen a megszűnés kimondásával egyenértékű az az új alapszabály, amelyet a SZOT utolsó, majd MSZOSZ első kongresszusa elfogadott, mert hiszen azt nyilvánvalóan az I. rendű alperes [az MSZOSZ] sem állítja, hogy a SZOT jelenleg is létezik.”
Elhull a SZOT, eliramlik a tulajdon… Ehhez képest minden más környülállás mellékesnek tetszett a bíróság előtt. Mégis hadd emeljünk ki még egy jelentéktelen részletet. Az MSZOSZ többek között azzal is védekezett, hogy a kormány egyszer már elismerte Nagy Sándort az MSZOSZ képviselőjeként, és aláírta vele együtt a nyilatkozatot a Nemzeti Üdülési Alapítvány létrehozására. Igen ám – olvassuk az ítéletben –, de először is az MSZOSZ jogi személyiségét senki nem vitatja, ez viszont nem azonos a jogutódlással. Másodszor pedig: „Nem vitás, hogy a szerződés aláírásának ténye tartalmazza a kormánynak azt a jogi értékelését is, hogy az I. rendű alperes tulajdonosa a megállapodással érintett ingatlanoknak [az egyes becslések szerint legalább 50 milliárdra tehető üdülővagyonnak – E. J.], ez az értékelés azonban nem több, mint egy lehetséges vélemény a sok közül... vélemény és nem jogszabály, a bíróságot nem köti.”
De miért mulasztotta el a SZOT-ból átalakuló MSZOSZ a makulátlan jogutódlást? Miért hagyta tulajdonos nélkül a SZOT ingatlanokban fekvő milliárdjait? Két magyarázat lehetséges erre: egy jogi és egy politikai.
Jogi szakértők szerint az MSZOSZ-nak nem volt módjában beletenni az alapszabályba a jogutódlásról szóló rendelkezést, mivel a szövetséget mindössze 68 ágazati szakszervezet hozta létre a SZOT-ot alkotó egykori 104-ek helyett. Az alakuló kongresszuson jelen lévők nem tehettek a távollévők nevében jognyilatkozatot. Ha a SZOT utolsó vagyonfelosztó határozatát végrehajtották volna, s megalakították volna a vagyonkezelő részvénytársaságot, lenne ma tulajdonosa a volt SZOT-vagyonnak. De nem hajtották végre, nem alakították meg. MSZOSZ-ként viszont már nem rendelkezhetnek a vagyonok fölött.
A politikai magyarázatot házilagosan, szerkesztőileg állítottuk elő. Három héttel az MSZOSZ-szá alakulás után jöttek a választások. A szakszervezeti apparátusokon pedig akkortájt legitimitási válság lett úrrá, az önigazolás vágya kísérte a szaktársak lépteit. Ott volt tehát a kongresszus, átfűtve a megújulás szenvedélyével: ki mert volna előállni az ötlettel, hogy legyünk, szaktársak, a SZOT jogutódja?
Május 19-i hír: az MSZOSZ elkészítette, és Nagy Sándor aláírta az 1991. évi XXVIII-as törvény szerinti vagyonelszámolást. Tette ezt azután, hogy a másik perben a múlt héten törvénybe ütközőnek találta a bíróság a vagyonelszámolás eddigi bojkottját.