Forgács Pál

Vissza a főcikkhez →

Csakugyan igaz: a Liga legutóbbi választmányi ülésén bejelentettem, hogy felmentésemet fogom kérni. (Az új vezetésválasztásig az általános alelnök, Horn Gábor viszi az elnöki teendőket).

Az okokról. Egy demokratikus szervezetnél egy lemondás természetes dolog; főleg, ha valaki a hetvenedik életévébe lép, súlyos infarktuson esett át, s a hallatlan energiákat követelő feladathoz kevésnek érzi az erejét. De nem csupán erről van szó.

Mérleget vonva: továbbra is nagy jelentőségűnek és életem nagy élményének érzem, hogy részem lehetett a – lengyel Szolidaritás utáni – második kelet-európai független szakszervezeti mozgalom megteremtésében; örülök, hogy módomban állt továbbadni lelkes munkatársaimnak azt a fölgyülemlett ötven évi elméleti és gyakorlati ismeretet, amelyet fél évszázad során elsajátítottam, s amelynek alapjait a szociáldemokrácia nagy öregjeitől tanultam hajdan ifjú, szervezett szakmunkásként.

Az első független szakszervezet 1988-as megszületésével, majd országos mozgalommá terebélyesedésével olyan szakszervezet született, amely a legjobban közelíti meg ma egy szabad szakszervezet ismérveit. Létrejöttével megdőlt egy művi úton fönntartott monopolhelyzet. Azt az álmomat azonban, hogy ez egyben az egész szakszervezeti mozgalom demokratizálódását és megerősödését hozza magával, nem sikerült valóra váltani. A SZOT-utódszervezetek vezetői számára négy év se volt elég, hogy privilegizált helyzetük megszűnésébe beletörődjenek, a pluralista demokrácia játékszabályait tudomásul vegyék, s a jogállamiságba beleilleszkedjenek. Ehelyett kapcsolataik és vagyonuk révén, hallatlan sajtó- és médiabefolyásukkal erejük nagy részét a független szakszervezetek tönkretételére fordítják.

Felvirágzás és demokratizálódás helyett tehát történetének egyik legsúlyosabb válságához érkezett a magyar szakszervezeti mozgalom. Élezi ezt a megosztottságot a kormány, amely a „szociális piacgazdaság” jelszavát feledve nem partnert, hanem akadékoskodó ellenfelet lát az érdekvédelmi szervezetekben. Súlyosan hibás az ellenzék is: a liberális pártok óvatoskodása, kétértelműsége, gyakran közönye éppúgy, mint a szocialisták egyoldalúsága; az a döntésük, hogy kizárólag egyetlen – s baloldalinak egyáltalán nem mondható! – konföderáció mellé álltak.

Mindez belejátszott abba, hogy a munkavállalók kétségbeejtő helyzetbe kerültek. A szociális minimum is távoli cél marad; a munkavállalói jogok csorbultak, s a gyakorlatban még ezek a jogok se érvényesülnek. A munkavállalói kiszolgáltatottság és félelem napról-napra nő.

E súlyos helyzetért a munka világának minden szereplőjét felelősség terheli. Mindenki maga döntheti el, miként számolja el ezt saját lelkiismeretével. Jómagam csak a saját lelkiismeretemre hallgatok, és keserű szívvel, de levonom a következtetést.

• Válassz szakszervezetet!