A deficit lendületes növekedése az egyik legállandóbb vitatémává tette a költségvetési újraelosztást. Folyik a számháború a várható hiányról s annak okairól. Ahhoz azonban, hogy a deficitcsökkentési lehetőségeket megítélhessük, látni kell, milyen változások történtek az elmúlt években.
Az 1992-es költségvetési előterjesztésben olvasható, hogy míg 1991-ben az államháztartás kiadásai várhatóan elérik a hazai bruttó termék (GDP) 66,4 százalékát, addig ez az arány 1992-ben 62,3 százalékra mérséklődik. A múlt heti Magyar Hírlapban azonban a Pénzügyminisztérium osztályvezetője, László Csaba meghökkentő adatokat közölt. Míg az államháztartás újraelosztása a GDP-hez viszonyítva 1989-ben elérte a világcsúcsnak minősíthető 64 százalékot, addig mára ez az arány 55 százalék alá csökkent. A gazdaságban megtermelt jövedelemnek ez még mindig túlságosan nagy hányada, de mindenképpen az állam újraelosztó szerepének visszaszorulását jelzi.
De melyik adat a hiteles?
Az állami költségvetésben rengeteg furcsaság van. Már írtunk e rovatban arról, hogy a költségvetésben szerepelnek olyan kiadások is, amelyeket nem itt kellene föltüntetni. Mint arra például Riecke Werner egyik Figyelő-beli cikkében fölhívja a figyelmet, folyó kiadásként jelenik meg a régi hitelek törlesztése, miközben az új hitelek felvétele teljes mértékben hiányfinanszírozásként van elkönyvelve. Ez azt jelenti, hogy ha az állam 20 milliárd forint hiteltörlesztést teljesít, és 20 milliárd forint hitelt vesz föl, akkor az államadósság nem nő, de a költségvetésben csak a törlesztési oldal jelenik meg. Ez a gyakorlat folyamatosan a valóságosnál nagyobb költségvetési hiányt mutat ki. (Tehát nem csupán olyan tételek vannak, amelyek a kimutatotthoz képest növelik a hiányt.)
Ennek az érthetetlen gyakorlatnak egy másik példája az, amikor az államháztartás újraelosztó szerepéről esik szó. Mint az idei költségvetési előterjesztés példája is mutatja, a hivatalos adatokból egyszerűen nem derül ki, hogy mekkora az újraelosztás, s az miként változott az elmúlt években.
A publikált mérlegek ugyanis nem konszolidáltak. Ez azt jelenti, hogy az államháztartás különböző területei – központi költségvetés, önkormányzatok, társadalombiztosítás, elkülönített alapok – közötti pénzmozgásokat nem szűrik ki. Az államháztartás mérlege csak akkor mutatja pontosan az újraelosztás mértékét, ha abban „csak olyan tételek maradhatnak, amelyek az államháztartáson kívülről érkeznek, és csak olyan kiadásokat tartalmazhatnak, amelyek az államháztartáson kívülre irányulnak”, írja a már idézett László Csaba egyik tanulmányában.
A nyilvánosságra hozott, a parlament számára készített mérlegek gyakran tartalmaznak egy-egy bevételi vagy kiadási tételt. Így például 1991-ben egy 89 milliárd forintos kiadási tétel megjelent a társadalombiztosítás és a központi költségvetés kiadásaként.
Az államháztartási mérlegek konszolidálása az alapja annak az adatnak, miszerint három év alatt az államháztartás központosító szerepe a GDP-hez viszonyítva több mint 9 százalékkal mérséklődik ez év végére. Ez drasztikus visszaesés.
Az újraelosztás csökkenésének egyik magyarázata, hogy egyre több jövedelmet sikerül kivonni az adózás alól, ezért a kiadások reálértékének csökkentésére kényszerült a kormány. A magáncégeknek – különösen ha nem válik szét a menedzsment és a tulajdonos, illetve nincs a cég a tőzsdén – semmi érdekük nem fűződik a nyereség kimutatásához, mint erre legutóbb, e héten az MNB alelnöke hívta föl a figyelmet a Magyar Nemzetben. A kiadások is csökkentek a gazdasági és fogyasztói támogatások esetében, ami azonban a „legkönnyebben” megtehető lépés volt. A folytatás sokkal nehezebb, elég, ha csak az egészségügy finanszírozásának megváltoztatására gondolunk. S arra, hogy lassan kérdésessé válik, a kormány akarja-e az újraelosztás arányának csökkentését.
A költségvetési, államháztartási információk – mint a példa is mutatja – roppant bizonytalanok tehát. Az államháztartási törvény most folyó parlamenti vitája jó alkalom lenne az információs rendszer új alapokra helyezésére. Az ellenzék azonban minden bizonnyal abban reménykedik, hogy kormányra kerül. Talán ez lehet a magyarázata annak, hogy óvakodik attól, hogy a kormányt a gazdasági információk rendszeres és szabályozott közlésére kényszerítse.
Az évek óta formálódó törvénytervezet többé-kevésbé stabil pontja volt egy új költségvetési információs rendszer kialakítása. Aztán a beterjesztett törvényjavaslat számos ponton fölpuhult. „A kormány szándéka…, hogy a szigorúbb korlátoktól s az ennek alapjául szolgáló információadási kötelezettségtől megszabaduljon. Ma a költségvetési információkból nem lehet megtudni, hogy például egészségügyre mennyit is költ az állam. …a mostani javaslatban sem szerepel az a kötelezettség, hogy az államháztartásról áttekinthető (fejezeti, funkcionális és közgazdasági osztályozásban) és ellenőrizhető formában szolgáltasson a kormány adatokat.” (Beszélő, 1991. június 8.)
A tavaly nyáron benyújtott törvényjavaslathoz nem érkezett olyan módosítás, amely egy áttekinthető és ellenőrizhető költségvetési információs rendszert szorgalmazott volna.
Kapcsolódó cikkek
- gazdaság [7]