Mikor 1953-ban belöktek a Gyűjtőfogház (akkor Országos Börtön) egyik zárkájába, egy rabruhás pap fogadott, bemutatkozáskor tudtam meg, hogy pap. Majd kezet nyújtott egy rabruhában is délceg, lovagi megjelenésű ember. Arcáról szelíd intelligencia áradt, ami az okos emberekre jellemző. Megjelenését látva hajdani diákkorom lovagregényeinek, kedves olvasmányaimnak alakjai jutottak eszembe. Később megismerve jellemét, mindmáig lovagnak tartom őt, az utolsó „magyar lovagnak”. Bemutatkozott: Király Béla vagyok. Később megtudtam, hogy haditudósító koromban a fronton is találkoztunk már. A Lupejka erdőben gyalogságunk vonalát áttörték az oroszok. Katonáink vezető nélkül özönlöttek vissza. Parancsnokuk is lelépett hátra a tüzérekhez. Otthagyva rábízott fiait. Az ügy kivizsgálására Király Bélát küldte ki a vezérkar. Hogy milyen jelentést írt, azt nem tudom. Csak azt tudom; hogy rendreutasított egy keretes zászlóst, aki azzal szórakozott, hogy bakancsban fára maszattá a munkaszolgálatosokat. Király nemes lélekre vallva letiltotta a „játékot”. Már ekkor szívembe zártam ezt a jellemet. Még inkább a zárkában, ahol angolt tanult, és nem hatalomról álmodozott, csak csirkefarmról. Időnként fel-felhangzott éneke: „Daloljatok az Úrnak citerával és zengő muzsikával…” Megvallva a régi lovagi erény hármas jelszavát: Lelkem az Istené, életem a királyé (ami nála a hazát jelentette), szívem a szép asszonyoké (ez is a hazát, a katonai pályát jelentette nála). Csak a jelszó harmadik részéhez ragaszkodott, ez volt a valóság: Csak a becsület az enyém! Ez volt az egyénisége. Az egész ember egy élő becsület volt. Én így láttam, és rabtársai is így ismerték meg. Nem így mostani gyalázói, akik lapultak, és drámákat írtak a rendszernek kitüntetésért. Vagy lóversenyeken „harcoltak” a magyar átrendeződésért… De mit tett ’56-ban a sok gyalázkodó? Szerepeltek-e a „szamizdatosok” harcában? Király Béla ’56 legendás fegyveres vezére volt. Emigrációjában is a magyarságért dolgozott (Szent Korona visszaadása), míg a rágalmazók élhették léha, kispolgári életüket, és irodalmárrá nőhették ki magukat. Később nagy hangon kijelentették, hogy Kádár rongy ember volt, de míg élt, csak kussoltak, félve a börtöntől. A Kádár-halál idején itt járt Bush elnök is, aki kijelentette a fordítás szerint, hogy „Kádár olyan ember volt, aki sokat tett a népéért”. Hiányzik a lovagi erkölcs, uraim! A Rákosi-érában volt divat a régi nevekkel előhozakodni, mint Mindszenty (Péhm) József. Most pedig Király Bélát Kőnigezik. Csurka és Lezsák is szláv név. A felvidék tele van Curka névvel, kalappal a c betűn. Lehet választani, ki a lovag, és ki a „rongy” ember! Kérdi a Nagy Ferenc-i Kisgazdapárt 15 évre ítélt újságírója:
Dr. László István Péter
a „Redemtus” jászok ivadéka
- Visszabeszélő [6]