A váltó ma még sokak számára ismerősebb Mikszáth regényeiből és régi filmekből, mint a napi gazdasági gyakorlatból. Pedig egyre nagyobb szerepet játszik nálunk is, még ha meghökkentőek is az eltérések a váltók használatának nemzetközi tapasztalatai és a magyar gyakorlat között.
A magyar váltójogi szabályozás 1965-ös, de korszerű, eleget tesz a piacgazdaság követelményeinek (Baross–Fábri: A váltóról, Bp. 1990). Egy korszerű, 1965-ös törvény?
A váltóhasználat általában a kereskedelmi hitelhez kapcsolódik. Magyarországon a hatvanas években a vállalatok nem nyújthattak ilyen hitelt egymásnak. A váltóra így csak a külkereskedelemben volt szükség, s ezért jöhetett létre a nemzetközi normáknak megfelelő törvény.
Amíg a váltót nem számítolják le, azaz nem váltják át egy banknál készpénzre, addig a váltó olyan hitel, amely nem növeli a pénzmennyiséget. Különösen inflációs időszakban nagyon rokonszenves tulajdonság ez.
A váltó az évszázadok alatt kialakult konstrukciónak köszönhetően gyakran biztonságosabb, mint a szokványos hitel. A váltó forgatható, adható-vehető. Lejártakor azonban, amikor a kötelezettnek fizetni kell, s nem tud vagy nem hajlandó, akkor a váltó minden korábbi tulajdonosával szemben érvényesíthető a fizetési kötelezettség.
Ez egyrészt óvatosságra ösztönöz, nem mindegy, hogy kinek a váltóját veszi meg valaki. Ugyanakkor a hitelező számára azért jobb megoldás ez, mert nem egyetlen ügyfélen, az eredeti adóson kell behajtania a pénzét, hanem másokon is, akikkel esetleg semmiféle kapcsolata sem volt. A váltók általában egy évnél rövidebb lejáratúak, de a fejlett piacgazdaságokban így sem ritka, hogy egy-egy váltó húsz–harminc kézen is keresztülmegy.
A váltó két alapváltozata a saját és az idegen váltó. A saját váltóval az adott vállalkozás vagy személy saját magára nézve vállal fizetési kötelezettséget. Az idegen váltó esetében egy harmadik felet kötelez fizetésre. Például ha nekem július 30-án kell törlesztenem a hitelezőmnek, de saját szállítóm várhatóan szintén ekkor fizet nekem, akkor a váltót úgy állítom ki, hogy a szállítóm közvetlenül fizessen a hitelezőmnek. (A váltókötelezettség elfogadásáról külön kell nyilatkozni, de itt a részletezésre nincs mód.)
1991-ben a váltóforgalom alaposan megnőtt Magyarországon. A bankok által leszámítolt váltók állománya az év eleji 32 milliárd forintról 82 milliárd (ez utóbbi adat a takarékszövetkezetekkel együtt értendő) fölé nőtt. Elsősorban a nagybankok és a hazai tulajdonú középbankok tárcájában volt sok váltó, s ők előszeretettel vállaltak bankgaranciát is rájuk. A váltópiac ismerői szerint a váltóüzlet legnagyobb banki szereplői az OTP, a Takarékbank és a Postabank.
Némileg módosítja a képet, hogy az MNB tavaly korlátozta a váltók viszontleszámítolását. (Tehát azt, hogy a bankok a tárcájukban lévő váltókat az MNB-nél „váltsák pénzre”.) Az MNB korábban is csak a kereskedelmi váltókat volt hajlandó leszámítolni, s ösztönözte, hogy egy váltó minél többet forogjon. Tavaly ez a viszontleszámítolt állomány 21 milliárd forintról 5 milliárd alá csökkent. A jegybank egyebek között ezzel a korlátozással csökkentette a bankok refinanszírozását, mérsékelte a bankok likviditását.
Van, aki vitatja, hogy éppen a váltóleszámítolás korlátozásával kell-e ezt tenni. Az idézett könyv adatai szerint például 1938-ban az MNB váltótárcája 32,3 százalék volt, míg ma kevesebb mint egy százalék. Külföldi jegybankok esetében nem ritka ma sem, hogy ez az arány meghaladja a tíz százalékot.
Idén viszont ellenkező a tendencia, becslések szerint nagyságrenddel visszaesett a váltóforgalom, a csődhelyzetben egyre többen óvakodnak a váltótól.
Nemzetközi tapasztalat szerint tehát a váltó leggyakrabban kereskedelmi hitelhez kapcsolódik, sok kézen megy keresztül, és idegen váltó. Magyarországon ellenben általában nem kereskedelmi váltóról van szó, hanem egy egyszerű pénzügyi hitel biztosítékaként használják. Éppen ezért kevés kézen fordul meg, s a legritkább esetben használnak idegen váltót. Ha pedig mégis kereskedelmi váltóról van szó, akkor gyakran fiktív ügyleteket takar, ahol valójában nem is volt cél a váltó alapját képező kereskedelmi ügylet.
Különböző cégek egymás nevére kiállítanak akár több százmillió értékű váltót, s megpróbálnak garanciát szerezni rá. Vidéki bankfiókok és takarékszövetkezetek vezetői az elmúlt időszakban a jelek szerint előszeretettel vállalkoztak ilyen garanciavállalásra, akár messze a számukra biztosított limiten felül is. Ilyenre példa a Magyar Hitel Bank kiskőrösi fiókjának és a gávavencsellői takarékszövetkezet vezetőjének esete is, ahol minimálisan több százmillió forintnyi váltóra vállaltak teljesen megalapozatlanul garanciát. (Még mindkét ügyben folyik a nyomozás.)
Ha a váltó lejártakor az adott cég nem fizet, mert csődbe megy, érvényesítik a garanciát. (Míg a pénzintézet maga is fizetésképtelenné nem válik.) Az ilyen ügyletek mögött nemritkán az húzódik meg, hogy eleve fantom, csak ilyen manipulációkra létrehozott cégekre állítják ki a váltót, vagy a már nyilvánvaló csődhelyzetben vállalnak kötelezettséget.
A büntetőjogi fellépést nehezíti, hogy amíg egy fedezetlen csekk kiállítása eleve bűncselekmény, egy fedezetlen váltó kiállítása nem az. Ez persze természetes is, hiszen a váltó éppen arra való, hogy később befolyó pénzem terhére vállalhassak kötelezettséget. Tehát pillanatnyi pénzhiány ellensúlyozására szolgál. Nem mindig könnyű azonban bizonyítani, hogy valaki egy üzlet megkötésénél már eleve tudta, hogy nem fog szállítani. A bűnügyi tudósításokból biztosan lehet tudni, hogy az ilyen típusú manipulációk sokmilliárdos nagyságrendet értek el.
Említettük már, hogy mindennek ellenére nálunk „az esetek nagy részében nem is egy valóságos, szándékolt kereskedelmi hitelnyújtás »indukálja« a váltók létrejöttét. Az indíték többnyire más, a gyors pénzhez jutás szándéka”. (Id. mű.) Ez magyarázza, hogy miért van kevés birtokosa az egyes váltóknak: szeretnék őket minél hamarabb leszámítolni. S ez érthetővé teszi azt is, miért kevés az idegen váltó: az sokkal inkább feltételez egy valóságos, szerteágazó kereskedelmi rendszert, illetve azt, hogy e kereskedelem bővítése legyen a valódi cél.
De a váltóforgalom tavaly azért is nőtt radikálisan, mert – a módját nem részletezve – a bankok a váltó technikáján keresztül jutottak (bankközi) hitelhez.
A váltóügyleteknek van egy másik figyelemre méltó oldalhajtása is. Az Általános Vállalkozási Bank (ÁVB) kritikus helyzetbe került, többek között ide is bankfelügyeleti biztost nevezett ki az Állami Bankfelügyelet (ÁBF). Mint a Népszabadság Beszélő-oldalán (június 27.) írtunk róla, a bank megrendülését többek között egy 6 milliárdos, úgynevezett „mérleg alatti” (a nyilvánosságra hozott mérleg adatai között nem szereplő) tétel okozta. Erre a pénzintézetek új számviteli szabályozása adott lehetőséget. (Ennek részletezésre itt szintén nincs lehetőség, csak jelezzük, hogy az úgynvezett penziós üzletekkel kapcsolatos.) Állítólag az ÁVB esetében is ilyen ügyletről van szó. A mérlegen kívüli tételeknek az az óriási előnye is megvan a bankok számára, hogy nem kell kötelező – 16 százaléknyi – tartalékot képezni.
Nem is önmagában ez okozta a bank helyzetének kritikussá válását, hanem az, hogy az Ybl Bankot birtokló és az ÁVB-ben is részesedést szerző Autoklinik–Gevinn–Hepta-csoporthoz kapcsolódtak a váltók, amelynek nagy része érvényesíthetetlen és behajthatatlan.
Néhányan talán emlékeznek tavalyi kedvenc témámra, a lakásalapkötvényekre. Az ezekre kötött határidős ügyletek révén a bankoknak szintén nagymértékben sikerült elkerülniük a tartalékolást. A botrány kipattanása után módosították a szabályozást. A bankok már gondolkodnak azon, írtuk akkor, hogy milyen trükköt találjanak ki helyette. A jelek szerint megtalálták. Csak becsülni lehet a penziós, a fentihez hasonló ügyletek nagyságrendjét, de az, hogy csupán az ÁVB „része” majdnem 6 milliárd, bizonyossá teszi, hogy összesen több tízmilliárdról van szó.
Aligha kétséges, hogy előbb-utóbb ezt a lehetőséget is korlátozni fogják. Mint ahogy az sem kétséges, hogy a bankok ismét újítani fognak, s folytatódik a verseny. Helyzeti előnyben inkább a bankok vannak… A monetáris hatóságoknak a likviditás kibocsátásnak korlátozására a finanszírozható instrumentum előírásán keresztül »váltó, kincstári értékpapír stb.« viszonylag kicsi a lehetőségük, mivel a kialakított szabályozási formákhoz a rendszer gyors innovációkon kersztül alkalmazkodik.” (Szalkai István: A monetáris irányítás, Bp. 1990) Tehát ha a kötelező jegybanki tartalék a maihoz hasonlóan magas marad – amit szinte biztosra lehet venni –, legkésőbb egy év múlva valószínűleg egy újabb banki innovációról számolhatunk be.
A banki innováció tehát természetes, de talán a banki ellenőrzés is lehetne kicsit innovatívabb a mainál. A kritikus gazdasági helyzetben fölöttébb fontos, hogy a bankok viszonylag stabilak maradjanak. A bankok egyre nagyobb hányada azonban egyre nagyobb gondokkal küszködik. Elég, ha a csődbe ment vagy a köztudottan csődközeli helyzetben lévő pénzintézeteket soroljuk: Ingatlanbank, Ybl, ÁVB s három takarékszövetkezet (Szil, Gávavencsellő, Gyomaendrőd).
Csupán az ÁVB-nél elhelyezett pénzük miatt a magyar bankokat – a legrosszabb esetet feltételezve – többmilliárdos veszteség érheti. A magyar bankrendszer egésze tőke- és tartalékhiányos, sok ilyen gombócot aligha tud lenyelni.
Az Ingatlanbank és a gávavencsellői takarékszövetkezet esetében úgy vélem, egyértelmű, hogy a felügyeleti szervek későn és nem kellő eréllyel avatkoztak be. Az is igaz persze, ahogyan a bankoknak is meg kell tanulni az új körülmények között dolgozni, egy ilyen tanulási lehetőséget nem lehet megtagadni például a Bankfelügyelettől és az MNB-től sem.
S hogy milyen kuszaságból kell kikászálódni, arra csak egy példát. A pénzintézeti törvény értelmében a Bankfelügyelet felülvizsgálta a pénzintézeti engedélyeket. Az erről szóló határozatoknak eddig még csak egy része jelent meg, de már ezek is több mint meglepőek. A kategóriájukban legjobbak közé tartozó Unicbank, a Közép-Európai Hitel Bank (KHB) például nem kapta meg a kereskedelmi banki jogosítványokat, nem lehet ügyfelük a lakosság, sőt az előbbi még a számlavezetésre sem kapott lehetőséget. Mindez még egy korábbi, teljesen idejétmúlt időszak engedélyein és szabályozásán alapult.
S hogy mennyire mechanikus volt a döntés, bizonyítja, hogy azóta már a Unicbank és a Merkantil Bank esetében módosították a határozatot: mindkettő megkapta a kereskedelmi banki jogosítványokat és minősítést, s ez várható a KHB esetében is.
De állítólag nem kapta meg a kereskedelmi banki jogosítványokat a nagybankok közül legjobb helyzetben lévő Külkereskedelmi Bank sem, s problémák vannak az OTP pénzintézeti jogosítványaival is. (A Bankfelügyelet egy határozatot lenyelt, nem tette közzé a Közlönyben, érdekes lenne tudni, miről is szól.)
Lehet, hogy mire tisztázódik, mely bank érdemli meg a teljes körű jogosítványokat, egy-kettő meg is szűnik közülük.
- gazdaság [6]