Bécsben már két modern művészeti múzeum is van a város két pontján. Barokk főúri palotában az egyik, a másik, a korábbi, a kisebb, a Déli pályaudvar közelében a Schweizergarten gondozott fái és virágágyai között. Ebben a funkcionális-konstruktivista épületben már az 1960-as évek közepén látható volt magyar festmény: Rippl-Rónai József szecessziós enteriőrje, 1977-ben pedig – amikor arra jártam – az európai konstruktivizmust bemutató paravánok egyikén Kassák Lajos 1922-es képarchitektúra-kollázsa.
Ezen a kora nyáron (1992. május 7. és június 21. között) közel száz lengyel, cseh és magyar alkotás volt jelen ebben a múzeumban. Országonként három-négy művész 1950–1980 között készült festményeit vagy szobrait mutatta be a Reduktivizmus absztrakció címmel ellátott kiállítás, melyhez vaskos, szép kiállítású katalógus is tartozott. Valószínűleg soha nem volt ennyi kitűnő és jó mű ebből a régióból bécsi modern múzeum falán.
Régi álmát valósíthatta meg Hegyi Loránd, a múzeum magyar művészettörténész igazgatója, több tudós könyv szerzője, több magyar és nemzetközi kiállítás rendezője, aki a művészetek jelenségeit elvont fogalmakkal, természettudományos vagy filozófiai analógiákkal igyekszik rendszerezni. E kiállítás címét is valószínűleg ő választotta, jóllehet a reduktivizmus történetileg létező irányzatot talán csak Csehországban jelentett. Ez olvasható ki a cseh művészeket bemutató Jirí Sevcik tanulmányából.
Cseh földön tehát létezett egy reduktivizmusnak nevezhető irányzat az 1940-es évektől napjainkig, melynek képviselői azt tűzték ki célul, hogy az apokalipszis narratív látomásainak festése helyett a fehér síkra helyezett mértani elemek és szabálytalan formák szépségét és jelentéseit közvetítsék. Áttetszőbb és spirituálisabb volt, mint az amerikai minimal art, a művészek és közönségük számára nem az anyagok célszerűségét, hanem nehéz történelmi szituációkban esztétikai-etikai értékrendet fogalmazott meg. Václav Bostik, Stanislav Kolibal, Karel Malich és ki nem állított társaik alkotásai közvetlen elődeik, a cseh szürrealisták szép és szomorú játékait folytatták a síkon és a térben.
Lengyel földön a húszas évek végétől alakult ki a lengyel konstruktivizmus erősen filozófiai töltésű változata, az unizmus. Az apró eltérésekre figyelő, a végtelenre utaló síkon fehér vagy szürke plasztikus elemekből épülő képi világ tiszteletre és követésre méltó tanulságokat nyújtott a hatvanas–hetvenes években még élő nagy öregjei által is újabb és újabb festők-szobrászok számára. Ifjakat legyőző frissességgel, a színek, fények, formák változásai iránti érzékenységgel alkotott ekkor Henryk Stazewski, aki Kassák kortársa és barátja volt. Művei a kiállításon élő tanúi voltak az absztrakció lengyelországi kontinuitásának. 1966-ban Stazewski éppúgy járt a varsói Foksal Galériába, mint a kiállítás többi lengyel résztvevője. Zbigniev Gostomski monumentális festett térplasztikái ugyanakkor már nemcsak lengyel hagyományokat, de az 1966–68 körül egész Közép-Európában megjelenő s éppen ezért letagadhatatlan amerikai hatást, minimal tendenciákat is mutatnak. Emellett Gostomski művei térben és síkban valóságos kulisszák valamiféle abszurd, konceptuális drámához. (Tadeusz Kantorral való kapcsolatát a katalógus tanulmánya is jelzi.)
A magyar anyag csak három művel több, mint a cseh és a lengyel, mégsem több, mint néhány elegáns névjegy négy kitűnő művésztől. Az absztrakció és reduktivizmus nagy öregjeként itt Korniss Dezső volt kiállítva, magányosan és nagyon egyoldalúan. Két nagyszerű kalligráfiája Korniss egy olyan 1960 körüli kísérletéről vallott, mikor a mester, Jackson Pollock nyelvén megszólalva festett. Ez a kísérlet kevéssé illik be a reduktivitás fogalmába – a kalligráfiákban az ösztönös, emocionális kitárulkozás gesztusai uralkodnak. Korniss világa bonyolultabb volt, mint ez az újonnan definiált irányzat. Gazdagon rétegezett metamorfózis-képeket, kollázsokat is készített a kalligráfiákkal párhuzamosan. A bécsi kiállításon így a Kornissnak juttatott teremben befejezetlen, műtermi vásznak előtt feszengeni kellett. Lehet, hogy Korniss monográfusa itt egy téves nézőpontból mutatta be mesterét.
Sinkovits Péter a katalógusban közölt korszaktanulmányában, a résztvevő és a szemtanú biztonságával állította, hogy az absztrakció térhódításának újabb korszaka – néhány magányos művész pályáját kivéve – Magyarországon a hatvanas évek második felében következett be. A tengerentúli művészek többször előképek voltak az indulók számára, de a forma-, szín- és fényproblémákat a legtöbben maguk oldották meg a művészek. Ezeket a bevezető sorokat rangosan illusztrálja az Iparterv-generációból Bécsben kiállított Hencze Tamás, Nádler István és Frey Krisztián több alkotása. Valóban tudományos alaposság jellemző Hencze és Nádler műveire, melyek a kor jellemző műfaját példázva sorozatművek. Nádler erős színtömbjei, Hencze fényplasztikának is értelmezhető festményei az érzelmi-értelmi szféra dinamikus egyensúlyait mutatják fel. Frey Krisztián friss festőiségű vásznai – a véletlen érdekes játékaként – Ilja Kabakov fehér meditációs festményének rokonai, mely jelenleg a múzeum felső szintjén található. Ezzel véget ér a magyar anyag, a művészek hasonló elvek szerint dolgozó kortársai csupán a katalógusban közölt tanulmányokban és fényképeken szerepelnek. A tanulmányokban, művészekkel folytatott beszélgetésekben gazdag katalógusban mindazonáltal nem kapunk választ a cím és az összegyűjtött anyag dilemmáira.
A lexikonokban kb. így oldják fel a redukció jelentéseit: a latin nyelvben visszavezetés, visszavonulás, csökkentés, rövidítés, egyszerűsítés. A kémiában oxigénatomok elvonása, elektronok bevitele egy elem atomjaiba, szerves vegyületek oxigénatomjainak kicserélése hidrogénre. A származástanban olyan törzsfejlődési folyamat, amikor a szervezet egyszerűsödik, egyes részei eltűnnek, például a kétivarú virágból egyivarú virág lesz.
Talán ez történt e kiállítás esetében is?
A bemutatott képek újra felvetik a kérdést, volt-e az 1950–80 közötti időszakban e három térség kimerevített pontjaiként bemutatott művészi életművein túl a művészetnek, szellemi életnek köze egymáshoz? Minden bizonnyal volt, erre a katalógus gazdag adatanyaga is több példát ad. (Időnként el is rugaszkodva a valóságtól: a bibliográfiai tételek németre fordított magyar címei jellegzetes példák erre.) Történeti feltárással azonban ilyen tiszta, redukált kép nem nyerhető. A határok és függönyök nélküli Európa kulturális egységét csendesen vagy hangosabban megvalósító művészek tetteinek felmérésére tágítani kellett volna a kört, nem maradhatott volna ki Pöstyén és Újvidék, Tallinn és Graz művészi-szellemi arculata, hogy csak néhányat említsek. Igaz, ehhez a kiállításhoz nagyobb épület kellene, mint a bécsi XX. századi múzeum a svájci kertben.
Minden hiányossága ellenére ez a bécsi tárlat is tiszta, erős érzelmi-esztétikai élményeket adott. Címének pedig talán nem is kémiából származtatható fogalom lett volna jó. Hanem a meghatározott helyen álló, közeli-távoli csillagok egymásra vonatkoztatható fényét rögzítő konstelláció.
- Kultúra [6]