Rövid ideig tartják nyitva a kiállításokat, a jobbakat és a rosszabbakat egyaránt. Sokszor elfelejtjük megnézni a legjobbakat, vagy csak elfutunk a zárás előtti napon raktározni a látnivalókat. Valóságos csoda egy-egy sok hétre, hónapra, évre megmaradó élmény, s még nagyobb, ha egy bezárt kiállítás újranyílik, egy életmű bemutatása újjászületik.
A Szépművészeti Múzeum mostanában télre bezár. Nincs fűtés, sötét van, drága a villanyáram.
„Mert amire az embereknek egész életükön át szükségük van, ha szépen akarnak élni, azt sem a rokonság, sem a tisztségek, sem a gazdagság, sem bármi más nem tudja úgy kifejleszteni bennük, mint Érosz. Mi az, amiről beszélek?
1993 februárjában e lap hasábjain Hajdu István érdekes ismertetést írt az 1913-as New York-i Armory Show-ról az azóta megjelent számos kiadvány alapján, melyek folyamatosan felelevenítik az európai modern művészet első nagyszabású tengerentúli bemutatójának eseményeit. Tudjuk, a tárlat a klasszicizmustól a szimbolizmusig sok XIX. századi stílusirányzatot is bemutatott, de már ott voltak a Vadak, s nagy változatosságban a kubisták. Nem volt jelen viszont a tárlaton sem a futurizmus, sem az expresszionizmus.
Év végén, év elején szokás mindenféléről mérleget készíteni. 1992-ben ugyancsak bővelkedett művészeti eseményekben Magyarország, a gazdasági nehézségek és kulturális zűrzavar ellenére volt több jó kiállítás, komoly művészeti akció. Ezekből csak néhányra emlékezhetünk, mert mindig előfordul, hogy félreteszünk egy meghívót, s hiába futunk néhány héttel később a helyszínre.
Azokból a tárlatokból idézünk fel néhány részletet, melyek, úgy véljük, a legaktuálisabb gondolatokat közölték nézőikkel.
1918 őszén Budapesten Babits Mihály és néhány írótársa a nemzeti irodalom és művészet ideológiájával szembefordulva egyetemes európai mozgalom szervezésével foglalkozott, melynek az lett volna a neve: Európa lovagjai. E mozgalomba azt az írót, költőt és politizáló intellectuelt is szerette volna bevonni, aki már évekkel korábban az internacionális irodalom és művészet legfrissebb irányzataival keresett kapcsolatot, nemzetek feletti, háborúellenes irodalom és művészet születésénél bábáskodva. Ez az író Kassák Lajos volt.
Magyarországon századok óta a kultúrát teremtő vállalkozások nagy elhatározásokból, személyes kitartó makacsságból és adományokból virágoztak fel. Így jöttek létre a reformkor múzeumalapító egyesületei, így jutottak el modern művészeti kiállítások a századforduló éveiben az ország legtávolabbi városaiba is, így voltak láthatók városi szállodák halljában és különszobáiban francia festők és magyar kortársaik művei, miközben a megjelent közönségnek fiatal költők és írók olvastak fel különös írásokat. Mindez nem vált teljesen múlttá napjainkban sem.
Bécsben már két modern művészeti múzeum is van a város két pontján. Barokk főúri palotában az egyik, a másik, a korábbi, a kisebb, a Déli pályaudvar közelében a Schweizergarten gondozott fái és virágágyai között. Ebben a funkcionális-konstruktivista épületben már az 1960-as évek közepén látható volt magyar festmény: Rippl-Rónai József szecessziós enteriőrje, 1977-ben pedig – amikor arra jártam – az európai konstruktivizmust bemutató paravánok egyikén Kassák Lajos 1922-es képarchitektúra-kollázsa.
Ezen a kora nyáron (1992. május 7. és június 21.
Néhány hétig a Képzőművészeti Főiskola három szép arányú, historizáló stílusú kiállítóhelyiségében láthatók voltak Székely Bertalan anatómiai rajzai, ember- és lómozgástanulmányai és a hozzájuk tartozó dokumentumok: szakkönyvek, szemléltető eszközök, feljegyzések, vázlatok és jelenkori értékelések. Három kiváló művészettörténész jegyezte a kiállítást: Beke László, Szőke Annamária és Peternák Miklós.
Ez év tavaszán a budapesti Nemzeti Galéria Hatvanas évek kiállításával foglalkozó írásban rögzített megfigyelésekből született ez a szójáték a kaptárrá, azaz börtönné alakulható múzeumokról. Egy majdnem titkosnak minősíthető pécsi kiállítás újabb példát szolgáltat a jelenségre. „Modern törekvések az észt művészetben 1915–1935” – ez a cím szerepelt a meghívón és a katalóguson.
Az elmúlt év nagy sikerű Szinyei Merse Pál-emlékkiállítása után a Magyar Nemzeti Galéria most a közelmúlt egy évtizede képzőművészetének bemutatását vállalta egy aktualitásokban dúskáló művészettörténeti kézikönyv emelkedett szintjén. Kétszáz remekmű látható a kiállításon – olvashattuk közvetlenül a megnyitó után a Magyar Nemzetben.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 47 hét
9 év 20 hét
9 év 24 hét
9 év 24 hét
9 év 25 hét
9 év 25 hét
9 év 25 hét
9 év 28 hét
9 év 28 hét
9 év 28 hét