Szabó Júlia

Nyomtatóbarát változat

1918 őszén Budapesten Babits Mihály és néhány írótársa a nemzeti irodalom és művészet ideológiájával szembefordulva egyetemes európai mozgalom szervezésével foglalkozott, melynek az lett volna a neve: Európa lovagjai. E mozgalomba azt az írót, költőt és politizáló intellectuelt is szerette volna bevonni, aki már évekkel korábban az internacionális irodalom és művészet legfrissebb irányzataival keresett kapcsolatot, nemzetek feletti, háborúellenes irodalom és művészet születésénél bábáskodva. Ez az író Kassák Lajos volt. Kassák aláírta Babits proklamációját, benne a polgári demokrácia eszméit tisztelte, mint ez Babitshoz írt válaszából kiderült, s folytatta tovább kisebb és nagyobb körökben – saját köreiben – modern művészetalapító munkáját. A Kassák- és Babits-életmű metszéspontjait Csaplár Ferenc tárta fel, írásai legutóbb a Kassák körei című tanulmánykötetében jelentek meg (Szépirodalmi, 1987). Az alapos filológiai munkával megírt tanulmányok mellett kiállítások sorozata bizonyítja a Csaplár Ferenc által vezetett Kassák-múzeumban Kassák és körei emlékének méltó ápolását.

Az elmúlt évben festők rajzolók, szobrászok és grafikusok munkái idézték fel Kassák arcát, jelezve, hogy a múzeum munkájának fontos része Kassák ikonográfiája, hiteles portréinak összegyűjtése. (Nemzetközi horizontú ez a feladat, nemcsak azért, mert Kassák az egyik világszerte ismert XX. századi magyar író és képzőművész, hanem azért is, mert külföldi kiállításokon már feltűnt egy-egy tévesen arcmásának vélt portré.) Ezen az őszön fotóművészek és amatőr fotográfusok, ismert és ismeretlen fényképészek Kassák-portréi várják a látogatókat a Kassák-múzeumban. A fotóportrék és a rajzportrék együttes kiállítása még érdekesebb lett volna, ha lenne erre hely a kicsiny, kevéssé pártfogolt emlékmúzeumban.

Első kötete megjelenésétől az 1967 tavaszán, nyarán készült utolsó fényképekig több mint ötven éven át készültek fényképek Kassákról. Mint programalkotó költő, író majd képzőművész fontosnak tarthatta gondosan komponált arcmásai terjesztését. Még olyan meghökkentő dolgot is elkövetett, hogy egy 1915-ben készült fotóportréját – Rónai Dénes alkotását – használta 1937-es szerzői estje reklámozására. Fényképei egy része szuggesztív és monumentális. Volt, amelyik nyomán szobor is készült. (Ilyen például Spangher Ferenc szobra Révai Ilka fotójáról a tízes évek végén!)

1925-ben geometrikusán tagolt gesztusokkal áll a mértani elemekből komponált MA hirdetménye előtt Kassák, mint mozgalmának élő jelképe. Rajta van az anarchisták, forradalmárok fekete inge, melyet a tízes évek elejétől viselt. A bécsi korszak ismeretlen, de nagyon érzékeny fotográfus által készített amatőrfelvételein csoportja tagjaitól körülvéve, magányosan vagy felesége, Simon Jolán társaságában megjelenik az expresszív dadaista és konstruktivista lírájának legszebb alkotásait teremtő, szenvedő és elkeseredő költő arca is. Személyiségének ekkor válik fontos kellékévé a magas tetejű, lefelé fordított karimájú kalap, melyet Bécsben kezdett el viselni, emigrációjának, mint űzött létnek színhelyén.

„Kegyetlenül visszaszorítottak bennünket / De igazság, hogy itt vagyunk / Ha nem virágoznának bennem lángok, amik / feléd kiáltanak, már rég meghaltam volna. / De a szív tűzből van és idegen ajtókon kopog /” – írta 1923-ban a MÁ-ban, majd később önálló kötetben, a Tisztaság könyvében (1926) kiadott egyik versében. E verseknek több jelentésrétege van. Szólnak az Asszonyról, Simon Jolánról, aki a mozgalom legerősebb támasza volt. Előadóművészként és háztartási alkalmazottként egyaránt vállalta a család és a mozgalom terheit. Elegáns, titokzatos versmondóként szerepelt Bécs, Berlin, Prága, Pozsony, Kassa avantgárd rendezvényein, s közben vasalt, mosott, főzött a gazdagoknak és családjának. Az ő alakja a költő egyik témája. Verseinek hősei még Európa egymás segítségét kereső lovagjai, akik versekkel, képekkel, jövőtervekkel kopognak egymás ajtaján.

Ehhez a lírához méltó fotóművészeti alkotás, a katalógus szerint, véletlen egymásra fényképezés segítségével jött létre. Talán megkockáztatható az a feltevés, hogy mégis inkább tudatos montázsalkotási vágy teremtette azt a fényképet, melyben szembenézetben az egész felületet kitöltve jelenik meg Simon Jolán csodálatos arca, benne álló alakban, magas tetejű kalapjában, jobbját felemelve, jobbjával asszonya homlokát érintve maga Kassák.

Ez a fénykép 1923 után készülhetett. Alkotója – akit még nem sikerült azonosítani – ismerhette Rodcsenko fotókollázs-sorozatát, mely Majakovszkij Erről című poémájának egyenértékű illusztrációja. Az Erről szerelmi és világvízió, akár Kassák idézett versciklusa. Lili Brik kerek hold-arca és Simon Jolán erős és szelíd arca között sok hasonlóság van. A transzparencia elvét pedig Moholy-Nagy László egykorú fotói és festményei közvetíthették e kis fénykép alkotójának.

Sajnos ez a remekmű nem lett terjesztett, kiadott fotó, csak kisméretű kópián maradt meg. A későbbi programfotók – jórészt Pécsi József művei – csak a szoborkeménységű Kassákot adták vissza. A kis mű hatása egyetlen fotókollázson mutatható ki, melyet a fényképésznek is kiváló Szélpál Árpád készített. Ezen Kassák szelídebb arca tölti ki a képmezőt, a kép bal sarkában pedig hozzá nagyon hasonló, kemény arcú munkásasszony, Kassák Istvánné Istenes Erzsébet látható. Szélpál a montázst – talán Kassákkal együtt – két különböző időben készült fényképről montírozta, kiemelve a prózaíró Kassák egyik legnagyobb tettét, édesanyja alakjának, életének, környezetének mesteri megrajzolását.

Kassák 1926-ban hazatért Magyarországra. Budapesten szerveződő újabb köreiben igen fontos szerepet játszott a fotó. Nemcsak formai problémáit kutatják, de szociográfiai jelentőségét is felismerik és alakítják a Munka-kör fotósai: Haár Ferenc, Gönci (Frühof) Sándor, Lengyel Lajos. Ők a munkás Kassákot a munkás-szervezetekben, a gödi Fészekben előadó Kassákot fényképezik, megörökítik mozdulatait, mikor horgászik vagy amikor körének tagjaival Pozsonyba, Bécsbe látogat. Portréfotóin ekkor Kassák igen komoly, gesztustalan. Nem fekete inget visel, hanem a korábbival azonos szabású fehéret. (A sötét ing ekkor már olyan asszociációkat ébreszt, amelyekhez nincs köze.)

A negyvenes évek elejéről láthatunk a kiállításon olyan fotóportrét, amely az egyéni szenvedésen túl közösségi, jelképes értelmű. Fülműtét után a Zsidó kórház udvarán – olvassuk a magyarázatot a katalógusban. Mintha a közelmúlt szenvedélyes koncept műveinek – Hajas Tibor fényképkompozícióinak – és Van Gogh sebesült önarcképeinek rokona lenne ez a fénykép. Az író rajta nem is hasonlít önmagára, védtelen, kiszolgáltatott, megalázott. Olyan, mint sok kortársa. A portré egy sorozat része. Gönci (Frühof) Sándor készítette. (Figyelemre méltó életművéből 1992 márciusában rendezett kiállítást a Kassák-múzeum.)

A Munka-kör által magas szinten művelt szociofotót a II. világháború után kevesen folytatták. A Munka-kör egyes tagjai ugyan haláláig fényképezték az idős Kassákot (Lengyel Lajos műve az egyik utolsó portréja), kemény verista fényképeik stílusát, tematikáját csak Zinner Erzsébet fényképei követik.

A híres íróvá, majd Európa központjaiban kiállító képzőművésszé vált Kassákot sztárok fényképezték utolsó éveiben. Feltűnően szép a kiállításon Lucien Hervé, Rosie Rey, Mario Verdone, Molnár Edit és Koffán Károly Kassák-képe. Szoborszerű emlékfotók és friss pillanatfelvételek egyaránt készültek ekkor is. Az utóbbiak sokkal nagyobb számban. Az anekdotázással mindig szembenálló Kassák olykor teret engedett a zsanér műfajának. De boltozatos homloka, nyakán nyitott, közönséges inge, figyelő tekintete, szigorú szája, benne a cigaretta s egész lényének törhetetlensége fényképportréin megőrződött, s legjobb portréfotóit emlékjelekké teszi pillanatnyi lét és tartós értékek határain.

• Kultúra