Nádori László

Nyomtatóbarát változat

Il n’y a pas de nouveau sous le soleil – tartja az állítólag franciáktól származó, széles körben ismert közmondás. Valóban nincs új a nap alatt, mondhatja a sport krónikása, amikor az ókori és az újkori olimpiák történetein elmélkedik.

Tudományos felkészülés, kiválasztás

Kezdjük a tudományos módszerek összehasonlításával. Vajon tudományosan, a kor színvonalának megfelelően készültek-e a versenyekre az ókori sportolók? Vajon a „tudományos” epiteton ornans csak a maiakra illik?

Olympiában, a játékok színhelyén, heteken át vettek részt közös edzéseken a benevezett atléták, vagyis jó feltételek mellett készültek, edzőtáboroztak. Az edzések minden bizonnyal fárasztóak voltak, mert a történetírók szerint megdicsérték és megjutalmazták a szorgalmasakat, és szégyenszemre hazaküldtek a lógósokat. Étkezésüket is szigorú előírások szabályozták, előnyben részesítették a szárított gyümölcsöt és a gabonát – számos világnagyság követi ma is a görög étrendet. Megkülönböztették a jól fejleszthető és a kevésbé fejleszthető testi képességeket: „Vidd Olympiába azt a pásztorfiút, aki utoléri és megfogja a nyulat, mert bajnok lesz a stadionfutásban”* – olvasható egy olimpiát dicsérő ódában, amelynek szerzője a tehetségkiválasztásban sem volt járatlan. Ma már kutatási eredmények alapján állítható, hogy a vágtafutók teljesítményében meghatározó szerepük van az öröklött tulajdonságoknak.

A gyorsaság isteni adomány – vallják a sportszakemberek. Jesse Owens** edzőjét egyszer arról faggatták, hogy mit csinált, amikor tehetséges tanítványa a kezébe került. Röviden ezt válaszolta: „Hálát adtam az Istennek.”

Ugyanakkor jól fejleszthető testi tulajdonságnak tartották a görögök az izomerőt. Egy monda szerint Herakles bikaborjúval a nyakában körözött naponta a stadionban, hogy „bikaerős” legyen. A bika fokozatos növekedésével, hízásával együtt gyarapodott az atléta ereje is. A példa a fokozatos ellenállás elvét tartalmazza, ami a mai erőfejlesztés egyik alapelve. Feltehetően tudták a görög szakértők azt is, hogy az emberi teljesítményekben a belső, endogén, velünk született és az exogén, a szerzett, külső tényezők hatására kialakuló tulajdonságok szoros kölcsönhatásban vannak.

Sokoldalú tehetségek

A periklészi korszak olimpiáin már rövid, közép- és hosszú távon versenyeztek a futók. A távok megválasztása – ma már tudjuk – nem volt véletlenszerű, önkényes. Ha ugyanis a távok mögötti élettani hátteret vesszük szemügyre, eljutunk a sporttudományban elismert milánói élettanász, Margaria professzor felosztásához. Csak a nagyon tehetségesek tudták átlépni a határokat, és győztek Olympiában több távon.

Ilyen volt Ladas, aki ötször nyert a különböző távokon. Gyorsaságát így dicsérték: „Ladast csak a rajtnál és a célban lehetett látni, közben porfelhő takarta.”

Emil Zatopek csehszlovák futó is képes volt erre. Az 5000 méteres és a 10 000 méteres távon aratott győzelme után úgy döntött, hogy elindul a maratoni távon is. „Ha féltávon az élen leszek, folytatom a versenyt, ha lemaradok, feladom” – közölte taktikáját az érdeklődő újságíróknak. Óriási erőfeszítéssel, minden ereje mozgósításával jól fordult, majd nyert, Helsinki hőse lett. Teljesítménye az akarat diadala volt.

Csak egy nagyon tehetséges Csermák Jóska tudott győzni Helsinkiben kalapácsvetésben. Rúdugrásban pedig az okos és ügyes amerikai tiszteletes, a „flying reverend” nyert, jóllehet mindketten eltörpültek ellenfeleik között. Győztek, mert gyorsabbak, robbanékonyabbak voltak társaiknál, és kiegyenlítették alkati különbségből adódó hátrányukat.

A tehetség nemcsak a testi tulajdonságok terén jelentkezik. Jól tudták ezt az ókori edzők is, mert nagyra értékelték a kitartást, a szorgalmat. Vannak sportágak, amelyekben ez a tulajdonság sokáig vezető szerepet játszott. Helsinkiben (1952) a magyar úszólányok a megszerezhető öt aranyéremből négyet hoztak haza. A hollandok vezetőedzője a lényegre tapintott, amikor a következőket mondta: „A mieink fürödtek a felkészülés idején, a magyarok szorgalmasan, kitartóan úsztak.” Míg a holland lányok napi edzésadagja 3–4000 méter volt akkoriban, addig Székely Éváék ennek kétszeresét teljesítették, és tűrték az oxigénhiányos állapot kínjait. A sokoldalú tehetségek kora leáldozóban van. Egy sportágban, illetve egy-két versenyszámban van esélyük nyerni az olimpián még a legjobbaknak is.

Hogyan értékelték az ókorban a bajnokok sportteljesítményét? Van-e új a nap alatt ezen a téren? Tulajdonképpen nincs új.

Egyetlen különbség jelentkezik csupán: a görögök nem ismerték, ennélfogva nem is sérthették meg az amatőrszabályt. Kezdetben babérkoszorúval, jelentős társadalmi megbecsüléssel jutalmazták a győzteseket. Volt olyan eset is, amikor a győztest a városfalon ütött résen át vezették be mondván: „Nincs szükségünk falakra, mert ilyen derék fiaink vannak.”

Később, a hanyatlás korában, a versenyek győztesei életre szóló „kosztot és kvártélyt” kaptak jutalmul az államtól. Igaz, ebben az időben az ökölvívók szárított bőrszalaggal vonták be kezüket, a bőrtekercsbe pedig fémdarabokat rejtettek egy-egy „megrendítő” ütés érdekében.

Pszichológiai felkészítés, korai szakosítás, dopping

Párhuzam vonható a mai és az ókori pszichológiai felkészítési módszerek terén is. Történetírók, költők műveiből tudjuk, hogy a versenyek előtt a templomok csendjét és az istenek környezetét használták fel elmélkedésre, önszuggesztióra. Nem kell nagy bátorság annak feltételezésére, hogy a mai pszichiátriai gyakorlatból ismert autogén edzést végezték. A gyakorlatok gondolatban való végrehajtására is sor kerülhetett a közvetlen, verseny előtti felkészülés idején. Ma mentális edzésnek nevezzük ezt a módszert.

Végül rájöttek a görögök arra is, hogy a leendő bajnoknak korán kell kelnie. Bevezették ezért a gyermekversenyeket. Köztük a gyermekbirkózás volt a legnépszerűbb. (Egy anya álruhában merészkedett be a nézőtérre. Felfedték. A halálbüntetéstől a fia győzelme mentette meg.)

És a dopping? Görög történetírók szerint Xerxes perzsa hadvezér csata előtt ajzószert adott a lovaknak, amitől azok nyugtalanok lettek, vadul vágtattak, ijesztően nyerítettek. Feltehetően nem szedtek az ókori atléták élénkítő- vagy nyugtatószereket. Doppingellenőrzés sem volt. Anabolikus szteroidot biztosan nem használtak, mert az a modern biokémia terméke, a doppingellenőrzés rafinált eljárásaival együtt. A kérdés csupán az: „Ki, kit győz le?” A termékgyártó lesz-e a győztes, vagy a minőségi ellenőr? Nehéz, bonyolult kérdés ez, főként akkor, ha perszonálunióval állunk szemben.

* Stadion (kb. 192 méter) a legrövidebb futótáv.
** Olimpiai bajnok a vágtaversenyszámokban és távolugrásban (1936, Berlin).

• Sport