Nádori László

Nyomtatóbarát változat

Hosszú utat tesz meg a maratoni futó. Valóságosan és képletesen is. A 42 km-es táv lefutása és az évtizedes felkészülés egyaránt embert próbáló. Érdemes egy pillantást vetni arra is, miként járul hozzá a sportcsúcsokra vezető út megpróbáltatásainak elviseléséhez a tudomány.

Kezdetben volt a tapasztalat

Az 1952. évi olimpiára érkező magyar csapat, a keleti tömb küldöttségeivel együtt Helsinki külvárosában, Otaniemiben kapott helyet. Többször előfordult, hogy az edzők az atlétikai edzőpálya füvén ülve, fekve hallgatták a csehszlovák futógép, Emil Zatopek tanácsait, tapasztalatait. Talán innen ered az olimpiai tudományos kongresszus hagyománya, sőt talán modellje is épp a Zatopek-féle „kupaktanács” volt.

A sport hétköznapi tapasztalatai hívták életre a nemzetközi sportélet másik fontos intézményét is. 1956-ban Melbourne-ben dr. Hepp Ferenccel a fejlődő hazai sporttudomány és a kosárlabdasport nagykövetével laktam együtt. Egy este Feri bácsi népes vendégsereggel állított be: amerikai, francia, német, kanadai kollégákkal. Arról beszélgettünk, hogy a sportcsapatokat kísérő edzők, sportorvosok, tanárok, kutatók kicserélhetnék tapasztalataikat. Jót tenne ez a sportnak és a tudománynak egyaránt. Az eszmecsere hatékonyságát pedig egy erre alkalmas szervezet növelhetné. A jelenlévők szándéknyilatkozatot tettek, amit 1958-ban szentesített az UNESCO. Így alakult meg Hepp doktor és társai kezdeményezésére a Nemzetközi Sport és Testnevelési Tanács (International Council of Sport and Physical Education).

A tudomány előretör

Az első átfogó sporttudományi kongresszust először 1972-ben, Münchenben rendezték: itt már pontosan körvonalazódott, mely tudományágak miként kapcsolódhatnak be az élsportolók felkészítésébe. A későbbi olimpiai tudományos kongresszusok aztán világosan érzékeltették, hogy a sport és a tudomány közötti érintkezési pontok egyre szaporodnak. S ez az érintett tudományoknak is érdekében állt. Szentágothai János még a hetvenes évek közepén jegyezte meg, hogy a humán biológia számára értékes adatokat nyújtanak a sportkutatások: mindenekelőtt az emberi szervezet teljesítőképességéről, alkalmazkodási képességéről kialakult fogalmaink terén. Szentágothai akadémikus arra is figyelmeztetett, hogy a gyermek- és serdülőkori sportolás túlhajtása milyen veszélyekkel járhat. Amikor Paavo Komi finn professzor, a Nemzetközi Tanács elnöke a legutóbbi malagai sportkongresszusra érkező küldötteket köszöntötte, áttekintette azt az utat is, amely a Helsinkiben összegyűlt kis csoport tapasztalatcseréjétől Malagáig vezetett: ezen a kongresszuson már nyolcvan ország nyolcszáz tudósa vett részt.

A sportpályától a sportlaboratóriumig – és vissza…

A világ olimpiai edzőtáborainak szerves részét képezi a kutatóintézet és a diagnosztikai laboratórium. A kutatók a teljesítménynövelés lehetőségeit vizsgálják, az edzettség ellenőrzésével foglalkozó szakemberek pedig a túledzés veszélyeitől óvnak. Az egyesült államokbeli Colorado Springsben például a külső szemlélő számára alig elképzelhető leleménnyel szimulálják többek között az úszást. Egy hatszor két méteres akváriumban, amelyben a víz tetszőleges sebességgel szemben áramoltatható, mérhető az úszók erőkifejtése, a tenyérre helyezett ellenállásmérők segítségével; kimutatható tehát, hogy adott pillanatban milyen erőt fejt ki az úszó. Amikor eldőlt, hogy Barcelona kapja a rendezés jogát, döntés született arról is, hogy San Cugad del Valles lesz az olimpiai edzőtábor helye – a szükséges kutató- és diagnosztikai laboratóriumokkal felszerelve.

Sportdiplomácia, sportpolitika

Az a tény, hogy az idei olimpia megnyitó ünnepségén 172 ország zászlaját vitték, önmagában példa nélkül álló teljesítmény: egyebek közt a sportdiplomácia látványosnak csöppet sem mondható erőfeszítéseinek köszönhetően. Oroszlánrésze van ebben a NOB elnökének, Juan Antonio Samaranchnak. Elnöksége idején a sport pápájaként látogatta sorra a nemzeti olimpiai bizottságokat, vette át a díszdoktori címeket, köztük a Magyar Testnevelési Egyetemét is.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság persze nem csupán a diplomáciai és politikai életben elért tekintélyét veti latba, hanem anyagi erőforrásait is. Részben fedezi az olimpián részt vevők költségeit. Bevételeiből pedig visszatérít a rendező országnak és a nemzeti olimpiai bizottságoknak, így nekünk is, ami kb. nyolcszázezer dollárt fog jelenteni. Rengeteget tett a NOB a jugoszláv tagköztársaságok olimpiai részvétele érdekében: az ENSZ döntéseiben respektálta is a NOB álláspontját. Ha felemás módon is, de a végrehajtó bizottságának sikerült enyhíteni a Szerbia ellen hozott szankciókat. A döntés felemás, mert a humor határát súroló indok az, hogy Kis-Jugoszlávia csapatainak szereplése nacionalista megmozdulásokra, a jugoszláv zászlók lengetésére adna ösztönzést, miközben az egyéni sportágakban nem kell tartaniuk a rendezőknek ilyen történésektől. Ilyen módon elesett a részvételtől egy világhírű vízilabdacsapat, helyébe került egy olyan együttes, amely előzőleg elvesztette részvételi jogát a küzdőtéren.

A NOB szimpatikus módon küzd a résztvevők számának növeléséért, a színvonalas rendezésért, ugyanakkor disszonáns esetek is előfordultak. Igencsak ellentmondásos volt például az, ahogyan Francois Carrard, a NOB vezérigazgatója védelmébe vette Ivan Szlavkovot. Bulgária főügyésze ugyanis bevonatta a Bolgár Olimpiai Bizottság NOB-tagjának útlevelét, emiatt Szlavkov nem tudott elutazni a NOB közgyűlésére. Míg Carrard úr emberi jogokra hivatkozott, addig a főügyész a büntetőjogra. Todor Zsivkov ex-veje ugyanis nem tudott elszámolni az 1992. évi téli olimpia kampányköltségeivel, jóllehet már 1990-ben felszólították az ügy tisztázására. Azt hiszem, a NOB tisztségviselőjének fellépése nem tett jót a testület presztízsének.

• Sport