Skip to main content

Csiky Tibor hatvanadik születésnapjára

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Elképesztően, sőt jegesen morbid helyzet születésnapon sírkövet avatni, bár tagadhatatlan, hogy a dialektika némiképpen ironikus grimaszától az aktus legalább magyarázhatóvá válik.

Hatvanadik születésnapjára – három évvel halála után – monumentumot kapott Csiky Tibor szobrász, aki, ha tehetné, valószínűleg nem lelkesedne teli szívvel a racionalizmus ilyesfajta tobzódásáért, ám megértené és elviselné, mint ahogy sok mindent megértett és elviselt a megélt 57 év alatt. Pontosabban: igyekezett és megpróbált; számtalan kísérletet tett arra, hogy jól lássa, mi történik itt, s a neki szánt és juttatott helyzetben, melyben illeszkedni ugyan nem akart, legalább részvevő lehessen.

Ami a lényeget, a művészetet illeti: a helyét kiküzdötte. A hatvanas évek végén készült organikus-absztrakt szobrai s a hetvenes években szerkesztett újgeometrikus konstrukciói a magyar szobrászat igen jelentős művei, a halála előtti évekből származó munkák pedig a klasszikus konstruktivizmus kérdéseire adnak szikrázóan pontos választ. Ugyanakkor tanár is volt, élete utolsó tíz évében pedig mesterré lett. Sajátos iskolát teremtett, melyben az akarat és a kemény következetesség uralkodott éppúgy, mint szobraiban. Megtalált helyét övező körülményei azonban megalázóak voltak. Felháborító szegénységben élt a nyolcvanas évek közepéig, s mikorra valamelyest konszolidálódtak volna a viszonyai, beteg lett.

A tízes években sorsa egy rendes kis művészregény, valami bohémos élet könnyes témája lehetett volna, ám saját idejében, az emberarcúsítás korszakában Csiky története csak a sors cinizmusának példatárát gazdagítja.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon