A kormány és a pártok frakcióvezetői hétfő esti tanácskozásán – információink szerint – Antall József kijelentette: azóta, hogy Magyarország felmondta a bős–nagymarosi vízlépcsőről kötött államközi szerződést, törvénysértő engedményt, kompromisszumot ajánlgatni. Hiszen az egyezmény, melyet a parlament megsemmisített, nem létezik, abból engedni immár nem lehet. Ez a határozott kijelentés szalon- és kormányképtelenné tette azt a gondolatmenetet, amelyet Bába Iván hangoztatott éppen egy héttel ezelőtt a Magyar Külügyi Társaság ülésén: a nemzetközi szervezetek ritkán adnak egyértelműen az egyik félnek igazat, a kompromisszumos megoldásokat kedvelik, nekünk is fel kell tehát készülnünk az esetleges alkura. Keresztes K. Sándor környezetvédelmi miniszter, aki ez idáig az elhúzódó tárgyalások hívének mutatkozott, s azért se sokat tett, hogy a nagymarosi körtöltés eltűnjön végre – úgy mondják –, elismerte, amit a Duna Kör állít: a dunakiliti létesítmények üzembe helyezése környezetvédelmi szempontból semmivel sem kedvezőbb, mintha a szlovák fél megvalósítja a C variánst, azaz önhatalmúlag elvezeti a Dunát.
Nem tudhatjuk, hogy a kormány határozottsága két nappal Meciar budapesti látogatása előtt igazi elszántság jele-e, vagy csupán gesztus, amellyel a kormány jobb tárgyalási pozíciót igyekszik biztosítani magának a rámenős szlovák kormányfővel szemben. Ha az utóbbiról van szó, ez aligha bizonyul jó taktikának. Hiszen Meciar maga foglal el minduntalan támadóállást, ő az, aki keménységével és hajthatatlanságával próbálja legyűrni ellenfeleit. Ebben a harcmodorban fölébe kerekedni nemigen lehet.
Klaus személyében azonban a Meciar emberére akadt. Nagyobb önállóságot, konföderációt – követelte a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezére, és azt várta, hogy a cseh miniszterelnök szembeszáll igényeivel. Klaus azonban azt mondta: nem kívánja útját állni a szlovák nemzet emancipációs törekvéseinek. Elterelem a Dunát – fenyegetőzik Meciar. – Ám tegye! – válaszoljuk neki. Károkat kell elszenvednünk, de nem válunk a károkozó tettestársaivá. Ő ellenben viselje a C variáns összes veszélyes műszaki következményét. Viselje el, hogy érvei súlyukat vesztik a nemzetközi fórumokon, viselje el, hogy önkényeskedőnek, agresszornak fogják bélyegezni, mert nem fogadta el a hágai döntőbíráskodást. Viselje el, hogy a világ közvéleménye akár súlyos szankciókat is jogszerűnek fog ítélni vele szemben. És ne feledje, hogy az emberiség emlékezetében az önálló szlovák állam – talán igazságtalanul – könnyen Tiso államával azonosul. Az efféle képzettársításhoz néhány politikusi gondolat is elegendő, nem kell hozzá megváltoztatni egy határfolyó folyásirányát.
Magyarországnak ellenben – hogy jól álljon helyt ebben a kialakulható konfliktusban – nemcsak keményen kell viselkedni, de higgadtan és civilizáltan is. Kormányának nem szabad azokra hallgatnia, akik a Bem téren azt suttogják, a Kossuth téren azt ordítják: szerezzük vissza a Dunát, akár fegyverrel is. Vagy térképeket mutogatva azt mondják: casus belli. Itt az alkalom a Csallóköz felszabadítására. És esetleg vigyorogva hozzáteszik: háború. Szükségállapot. Szájkosarat, rendőrt az ellenzékre.
Nem könnyű egyszerre keménynek és higgadtnak lenni. De ha netán idáig fajulnak a dolgok, ez az egyetlen megoldás. Mert az engedékenység ezúttal önjogfosztás lenne. Jogfosztás a természet, a Duna és a Duna partján élő valamennyi ember kárára.
- Fül [6]