Skip to main content

Tanuljunk Klaustól!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A kormány és a pártok frakcióvezetői hétfő esti tanácskozásán – információink szerint – Antall József kijelentette: azóta, hogy Magyarország felmondta a bős–nagymarosi vízlépcsőről kötött államközi szerződést, törvénysértő engedményt, kompromisszumot ajánlgatni. Hiszen az egyezmény, melyet a parlament megsemmisített, nem létezik, abból engedni immár nem lehet. Ez a határozott kijelentés szalon- és kormányképtelenné tette azt a gondolatmenetet, amelyet Bába Iván hangoztatott éppen egy héttel ezelőtt a Magyar Külügyi Társaság ülésén: a nemzetközi szervezetek ritkán adnak egyértelműen az egyik félnek igazat, a kompromisszumos megoldásokat kedvelik, nekünk is fel kell tehát készülnünk az esetleges alkura. Keresztes K. Sándor környezetvédelmi miniszter, aki ez idáig az elhúzódó tárgyalások hívének mutatkozott, s azért se sokat tett, hogy a nagymarosi körtöltés eltűnjön végre – úgy mondják –, elismerte, amit a Duna Kör állít: a dunakiliti létesítmények üzembe helyezése környezetvédelmi szempontból semmivel sem kedvezőbb, mintha a szlovák fél megvalósítja a C variánst, azaz önhatalmúlag elvezeti a Dunát.

Nem tudhatjuk, hogy a kormány határozottsága két nappal Meciar budapesti látogatása előtt igazi elszántság jele-e, vagy csupán gesztus, amellyel a kormány jobb tárgyalási pozíciót igyekszik biztosítani magának a rámenős szlovák kormányfővel szemben. Ha az utóbbiról van szó, ez aligha bizonyul jó taktikának. Hiszen Meciar maga foglal el minduntalan támadóállást, ő az, aki keménységével és hajthatatlanságával próbálja legyűrni ellenfeleit. Ebben a harcmodorban fölébe kerekedni nemigen lehet.

Klaus személyében azonban a Meciar emberére akadt. Nagyobb önállóságot, konföderációt – követelte a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezére, és azt várta, hogy a cseh miniszterelnök szembeszáll igényeivel. Klaus azonban azt mondta: nem kívánja útját állni a szlovák nemzet emancipációs törekvéseinek. Elterelem a Dunát – fenyegetőzik Meciar. – Ám tegye! – válaszoljuk neki. Károkat kell elszenvednünk, de nem válunk a károkozó tettestársaivá. Ő ellenben viselje a C variáns összes veszélyes műszaki következményét. Viselje el, hogy érvei súlyukat vesztik a nemzetközi fórumokon, viselje el, hogy önkényeskedőnek, agresszornak fogják bélyegezni, mert nem fogadta el a hágai döntőbíráskodást. Viselje el, hogy a világ közvéleménye akár súlyos szankciókat is jogszerűnek fog ítélni vele szemben. És ne feledje, hogy az emberiség emlékezetében az önálló szlovák állam – talán igazságtalanul – könnyen Tiso államával azonosul. Az efféle képzettársításhoz néhány politikusi gondolat is elegendő, nem kell hozzá megváltoztatni egy határfolyó folyásirányát.

Magyarországnak ellenben – hogy jól álljon helyt ebben a kialakulható konfliktusban – nemcsak keményen kell viselkedni, de higgadtan és civilizáltan is. Kormányának nem szabad azokra hallgatnia, akik a Bem téren azt suttogják, a Kossuth téren azt ordítják: szerezzük vissza a Dunát, akár fegyverrel is. Vagy térképeket mutogatva azt mondják: casus belli. Itt az alkalom a Csallóköz felszabadítására. És esetleg vigyorogva hozzáteszik: háború. Szükségállapot. Szájkosarat, rendőrt az ellenzékre.

Nem könnyű egyszerre keménynek és higgadtnak lenni. De ha netán idáig fajulnak a dolgok, ez az egyetlen megoldás. Mert az engedékenység ezúttal önjogfosztás lenne. Jogfosztás a természet, a Duna és a Duna partján élő valamennyi ember kárára.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon