Beszélő: Amolyan szállóige, hogy az az ország szegény ásványi nyersanyagokban, amelyik szegénynek tartja magát. Vagyis, aki nem kutat, az nem talál. Magyarországot mennyire kutatták már meg?
– Gyakran mondjuk, hogy a pártállamban, képletesen szólva, hadigazdálkodás folyt. Ez különösen érvényes volt a bányászatban. Amit csak lehetett, hazai forrásból próbáltak kielégíteni, akár nagy veszteségekkel, állami támogatással is. Ez a földtani és geofizikai kutatásban, fúrási munkákban is túlkapacitásokat eredményezett, szinte valamennyi ágazatban. A legtöbb területet – az adott tudományos és technikai lehetőségek szintjén – „túlkutatták” az elmúlt negyven esztendő alatt. Ez azonban nem jelenti, hogy teljesen elfogytak volna a reményteljes földtani szerkezetek, ne lehetne kisebb-nagyobb, még gazdaságosan kiaknázható lelőhelyekre bukkanni.
Beszélő: Hol például? Melyik ágazatban?
– Legreményteljesebb – eddig is az volt – a szénhidrogének, a kőolaj- és földgáz kutatása. A nagy medencékben, a Duna–Tisza közén, a Nagyalföldön, Kisalföldön, még mindig várhatók új felfedezések. Az e területekre összeállított koncessziós csomagok iránt máris van külföldi érdeklődés. De például egy nagyon régi, „romantikus” ágazatban, az aranybányászatnál is elképzelhető, hogy részben az ismert lelőhelyeken, részben pedig a még ismeretlen területeken, például a Velencei-hegységben, a Börzsönyben, a Mátrában, a Tokaji-hegységben, új kutatásokat ösztönöznek az új, koncessziós lehetőségek. És új, persze kisebbfajta aranybányák nyílhatnak.
Beszélő: Hogyan pályázhatnak majd a kutatásra jelentkezők?
– Azt tervezik, hogy inkább csak szimbolikus összeget kell fizetni az igénybevételért. Hogy ne riadjanak el az esetleges jelentkezők. Viszont attól függően, milyen nyersanyagról van szó, négyzetkilométerben is korlátozzák a kutatási koncessziókat. El kell kerülni, hogy egy-egy nagyobb, tőkeerősebb vállalkozó monopolhelyzetbe kerüljön, és ezt arra használja ki, hogy megváltja a kutatási jogot, majd pedig nem kutat és nem tár fel a területen. Külföldön sok ilyen próbálkozás tapasztalható, és nálunk is fel kell rá készülni.
Beszélő: Azzal kezdtük, hogy a pártállami időkben túlkapacitásokat hoztak létre a kutatásban. Mi a jelen helyzet?
– Sajnos, sorban mennek tönkre a fúróvállalatok. De leépültek a vállalati kutatórészlegek is. Egy részükből kft. lett, de most már ezek is kezdenek tönkremenni. Jelenleg szinte semmi kereslet sincs.
Beszélő: A törvény-előkészítésnél nem vetődött fel, hogy a koncessziós pályázatoknál előnyt jelentsen, ha a vállalkozó hazai geofizikát, fúrást vesz igénybe?
– Mi örülnénk neki, ha így döntenének. De ha igazi vállalkozásról van szó, akkor a koncesszió nyertesének kell eldöntenie, hogyan fog hozzá.
Beszélő: Lesz tehát egy új bányatörvény. Mire lehet számítani 5 vagy 10 év múlva? Hogyan néz ki a magyar bányászat?
– Attól tartok, a koncessziók ellenére legjobb esetben stagnálással kell számolni. Általánosságban nyersanyag-túlkínálat van a világban, és a mi nyersanyagaink, egy-két kivétellel, nem versenyképesek. Elsősorban a hazai igényeket kell kielégíteni, illetve arra kell számítani, hogy nem nagyon tudunk ezen a szinten túlmenni. Viszont ügyelnünk kell arra is, hogy egyes lelőhelyek a szomszédos országok szigorú környezetvédelmi előírásai miatt ne váljanak túl „keresetté”. Elsősorban az építési homok, kavics, kő bányászatában (ez viszonylag nagy volumen) könnyen olyan rablógazdálkodásba foghatnak a különböző kft.-k, közös vállalatok, amely a hazai környezetet teszi tönkre. Erre, sajnos, gyakorlati példák vannak már.
Beszélő: Mekkora külföldi tőkerészesedéssel számolnak a hozzáértők a kutatásokban?
– Nem ismerek ilyen becsléseket. Szerintem – és bár tévednék! – jó ha 50 százalék lehet. Ma talán még Magyarország a térség legstabilabbnak tartott országa. De a nagyobb vállalkozók nyilván csak hídfőállásnak tartanak bennünket, és a volt szovjet utódállamokat veszik célba, ahol nagyságrendekkel nagyobb nyersanyagvagyont találhatnak.
Beszélő: Mit mutat az eddigi tapasztalat: bányavállalkozók vagy pénzemberek mutatnak nagyobb érdeklődést?
– Mind a kettőre akadnak példák. De talán az a leggyakoribb, amikor a vállalkozónak külföldön feldolgozó üzeme van, és ahhoz keres nyersanyagot.
Beszélő: Milyen érdeklődésekről lehet tudni jelenleg?
– Sok tárgyalás folyik. Például ajánlatok jöttek be a gipsz, a kovaföld, a perlit, az illit, a zeolitok kitermelésére. A „Mátrabánya” egy osztrák céggel közös rt.-t hozott létre a recski rézérc hasznosítására.
Beszélő: Az érc- és ásványbányászati üzemek mekkora hányada működik még?
– Még több mint a háromnegyedük. Sok közülük különféle kft.-vé alakult át. Csak itt is az a baj, hogy csökken a kereslet a kohászati, az üvegipari, az építési nyersanyagok iránt.
Beszélő: Van olyan bányatermék, ami iránt az elmúlt időszakban felfelé ment a kereslet, például nőtt az export?
– A perlit kivitele nőtt. Ebből a nyersanyagból egyébként Magyarország a világ ötödik termelője. De itt sem kicsi a konkurencia. A görögök például hajón tudják szállítani a magukét a hamburgi kikötőbe, és ez sokkal olcsóbb fuvar. Bár újabban Magyarország is kezd átállni a vízi szállításra, így az osztrák–délnémet piac még a mi kezünkben van.
Beszélő: Csak lassan már víz sem marad az uszályok alá…
- gazdaság [6]