Skip to main content

A lehetetlen lehetősége

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Campania elektorala


Szeptember 27-én este nagy volt a meglepetés: az RDK a közvélemény-kutatásokban jelzett százalékarányánál 10 százalékkal bizonyult gyengébbnek, a DNMF pedig az előrejelzéseknél 10 százalékkal magasabb eredményt ért el. Tehát a DNMF és az RDK közötti konfrontációs arány 27 százalék a 23-hoz képest. A felületesen tájékozódott közvélemény lebénul. A DNMF hívei ujjonganak. Az RDK-val rokonszenvezők döbbenten szemlélik a történteket. Ezeket az eredményeket nem egy akármilyen közvélemény-kutató intézet, hanem a neves német INFAS hozta nyilvánosságra. Az emberek választási csalásról beszélnek, hiszen az INFAS csak a módszert szállította Romániának. A választási központokból származó információkat az IRSOP, vagyis a Román Közvélemény-kutató Intézet szakemberei szolgáltatták. Minden lehetséges, ha románokkal van dolgod – vélekednek a Konvencióval rokonszenvezők, akik tudják, hogy az IRSOP többször hamisított Ion Iliescu javára. Viszont hittek a független INFAS közvélemény-kutatásainak eredményeiben.

Csalásról beszélni nem a legmegfelelőbb kifejezés, hiszen az INFAS–IRSOP nem reális eredményeket tett közzé, hanem csak előrejelzéseket, a felméréseket a választásokról távozók körében végezték. Az eredmények viszont az INFAS–IRSOP előrejelzéseit erősítik meg.

A mérkőzés

Románia jelenlegi elnöke, Ion Iliescu, új mandátumért harcol; a választások listáján 40 százalékos előrejelzést kapott. A bukaresti Központi Választási Iroda megkezdi a szavazatok számlálását, és kétóránként közli a rádión és televízión keresztül a jelenlegi elnökre leadott szavazatok számát, amely 42 és 43 százalék között mozog. Fő ellenfele, Emil Constantinescu, a Romániai Demokratikus Konvenció elnökjelöltje, csupán mintegy 33 százalékot gyűjt. Az elnökjelöltek küzdelmében sem igazolódnak be a közvélemény-kutatások eredményei. Az első forduló eredményét a második menetre várták.

A DNMP és az RDK közötti „mérkőzés” meglepő eredménye a szenátusi és képviselőházi helyekért (és végső soron a kormányalakításért) zajló küzdelem váratlan fordulata továbbra is megbénítja a román ellenzék híveit. Le kell szögeznünk ugyanis, hogy az RDK azoknak a pártoknak a választási szövetsége, amelyek nem voltak hajlandóak együttműködni a fordulat utáni kormányokban a NMF-fel; ezt a politikai tömörülést ugyanis azzal vádolják, hogy kisajátította az 1989. decemberi „forradalmat”, és kriptokommunista káderpolitikát folytatott. Az NMF idén tavasszal kettéhasadt, és mai formájában az egykori párt nemzeti-konzervatív szárnyát képezi. A román ellenzéknek ezt az értékelését igazolták a DNMF demagóg, populista és nacionalista törekvései a jelenlegi választási kampány során. Azokat az eszméket, amelyekkel a DNMF igyekezett meggyőzni a választóit, valójában a nemzeti szocializmus (mérsékeltebb) változatának tekinthetjük.

A román nemzeti szocializmus radikális, szárnyát a Román Nemzeti Egységpárt jelöltje, Gheorghe Funar képviseli ezen a választási kampányon; pártja a magyarellenesség pártjának bizonyult parlamenti tevékenysége során, amelynek csak egyetlen világos gondolata van: a világot behálózó magyar összeesküvés Nagy-Magyarország helyreállítására törekszik. A román választók azonban csupán szavazatuk 10 százalékát adták Gheorghe Funarra. Ennél viszont kevesebbet kapott a Román Nemzeti Egységpárt az 1990. május 20-i választásokon. Mindez azt jelenti, hogy csökkent a román nacionalizmus tömegalapja. E párt hívei a közvélemény-kutatásoknak megfelelően olyan személyek, akik nem végeztek többet 8 osztálynál, sokan az egykori szekuritátésok, volt milicisták és alsóbb beosztású tisztek köréből kerülnek ki.

A kérdőjelek

A szeptember 27-i romániai választások főbb eredményei alapján a következő kérdések merülnek föl:

1. Miért nem veszítette el Románia jelenlegi elnöke, Ion Iliescu a román választók rokonszenvét, miután országlása alatt a többségi, szegény lakosság még tovább süllyedt a nyomorba, miután az általa Bukarestbe rendelt bányászok támadása előbb az ellenzék, majd Petre Roman ellen amolyan afrikai kuriózummá változtatta Dél-Kelet-Európában Romániát.

Romániai megfigyelők erre a leggyakrabban a következő választ adják: a románok mélységesen bűnösnek érzik magukat a kommunizmussal és legfőképpen a ceauizmussal való gyáva és megalkuvó együttműködésükért; ráadásul Ion Iliescu a néppszichológiában a bűnösök védelmezőjeként él, olyanfajta pajzsként, amely nélkül egy napon ilyen vagy olyan módon – akár pusztán a munkahely elvesztésével – meg kellene fizetni minden tévelygésért. A román lakosság zöme képtelen megérteni azt, amit az ellenzék Ion Iliescu „alkotmányellenes bűnének” nevez.

2. Milyen lesz vajon a következő bukaresti kormány politikai összetétele?

A választ korántsem könnyű előre megadni. Amennyiben nem válik lehetővé a DNMF–RDK–NMF koalíciója, azaz a szembenállást megbékéléssel felváltó kompromisszum, akkor a nacionalista és kriptokommunista erők egyfelől, másrészt a liberális reformpártiak és kereszténydemokrata körök küzdelme kormányozhatatlanná teszi az országot. Az eljövendő parlamentbe bekerülő kis pártok szavazataránya lehetetlenné teszi azt, hogy a DNMF-re alapuló koalíció kormányt alakítson; ez vagy csak a velük szemben álló ellenzéki erőkkel, az NMF-fel és az RDK-val, vagy pedig a jobboldali pártokkal (a Nagy-Románia Párttal) és a szélsőséges baloldallal (a Szocialista Munkapárttal) közösen válhat lehetségessé. Romániát még egy lépés választja el a „lengyel helyzettől”.

Egyébként a királypárt prófétáinak előrejelzése szerint a „spanyol megoldásig” (király és baloldali kormány) Romániának át kell mennie a „lengyel helyzeten”.

3. Melyek lesznek a politikai távlatok Románia jelenlegi konjunkturális helyzetében?

Semleges politikai megfigyelők szerint a „szocializáló baloldal” ismét hatalomra kerül Romániában, még mielőtt a liberális politikai erők meggyőzhetnék a választókat arról, hogy az országot csakis a kapitalizmus mentheti meg – legyen az akár vad is. Ebből a szempontból nézve nem kizárt a katonai diktatúra sem (hogy helyreállítsák az 1989. évi szint felére visszaesett gazdasági hatékonyságot). Más megfigyelők úgy értékelik, hogy a katonai diktatúra után visszaállítható lesz a királyság Romániában.

Véleményem szerint a román lakosság nem érti meg az évenként kétszer változó kormányok játékát, és így kedvezően fogadja a katonai diktatúra lehetőségét.

Amennyiben a DNMF, az NFM és az RDK képes lesz együttműködni, az eljövendő kormányokban jelentősen csökken majd annak veszélye, hogy Románia kormányozhatatlan országgá válik.

(Fordította: Majtényi Ágnes)




































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon