Szeptember 27-én este nagy volt a meglepetés: az RDK a közvélemény-kutatásokban jelzett százalékarányánál 10 százalékkal bizonyult gyengébbnek, a DNMF pedig az előrejelzéseknél 10 százalékkal magasabb eredményt ért el. Tehát a DNMF és az RDK közötti konfrontációs arány 27 százalék a 23-hoz képest. A felületesen tájékozódott közvélemény lebénul. A DNMF hívei ujjonganak. Az RDK-val rokonszenvezők döbbenten szemlélik a történteket. Ezeket az eredményeket nem egy akármilyen közvélemény-kutató intézet, hanem a neves német INFAS hozta nyilvánosságra. Az emberek választási csalásról beszélnek, hiszen az INFAS csak a módszert szállította Romániának. A választási központokból származó információkat az IRSOP, vagyis a Román Közvélemény-kutató Intézet szakemberei szolgáltatták. Minden lehetséges, ha románokkal van dolgod – vélekednek a Konvencióval rokonszenvezők, akik tudják, hogy az IRSOP többször hamisított Ion Iliescu javára. Viszont hittek a független INFAS közvélemény-kutatásainak eredményeiben.
Csalásról beszélni nem a legmegfelelőbb kifejezés, hiszen az INFAS–IRSOP nem reális eredményeket tett közzé, hanem csak előrejelzéseket, a felméréseket a választásokról távozók körében végezték. Az eredmények viszont az INFAS–IRSOP előrejelzéseit erősítik meg.
A mérkőzés
Románia jelenlegi elnöke, Ion Iliescu, új mandátumért harcol; a választások listáján 40 százalékos előrejelzést kapott. A bukaresti Központi Választási Iroda megkezdi a szavazatok számlálását, és kétóránként közli a rádión és televízión keresztül a jelenlegi elnökre leadott szavazatok számát, amely 42 és 43 százalék között mozog. Fő ellenfele, Emil Constantinescu, a Romániai Demokratikus Konvenció elnökjelöltje, csupán mintegy 33 százalékot gyűjt. Az elnökjelöltek küzdelmében sem igazolódnak be a közvélemény-kutatások eredményei. Az első forduló eredményét a második menetre várták.
A DNMP és az RDK közötti „mérkőzés” meglepő eredménye a szenátusi és képviselőházi helyekért (és végső soron a kormányalakításért) zajló küzdelem váratlan fordulata továbbra is megbénítja a román ellenzék híveit. Le kell szögeznünk ugyanis, hogy az RDK azoknak a pártoknak a választási szövetsége, amelyek nem voltak hajlandóak együttműködni a fordulat utáni kormányokban a NMF-fel; ezt a politikai tömörülést ugyanis azzal vádolják, hogy kisajátította az 1989. decemberi „forradalmat”, és kriptokommunista káderpolitikát folytatott. Az NMF idén tavasszal kettéhasadt, és mai formájában az egykori párt nemzeti-konzervatív szárnyát képezi. A román ellenzéknek ezt az értékelését igazolták a DNMF demagóg, populista és nacionalista törekvései a jelenlegi választási kampány során. Azokat az eszméket, amelyekkel a DNMF igyekezett meggyőzni a választóit, valójában a nemzeti szocializmus (mérsékeltebb) változatának tekinthetjük.
A román nemzeti szocializmus radikális, szárnyát a Román Nemzeti Egységpárt jelöltje, Gheorghe Funar képviseli ezen a választási kampányon; pártja a magyarellenesség pártjának bizonyult parlamenti tevékenysége során, amelynek csak egyetlen világos gondolata van: a világot behálózó magyar összeesküvés Nagy-Magyarország helyreállítására törekszik. A román választók azonban csupán szavazatuk 10 százalékát adták Gheorghe Funarra. Ennél viszont kevesebbet kapott a Román Nemzeti Egységpárt az 1990. május 20-i választásokon. Mindez azt jelenti, hogy csökkent a román nacionalizmus tömegalapja. E párt hívei a közvélemény-kutatásoknak megfelelően olyan személyek, akik nem végeztek többet 8 osztálynál, sokan az egykori szekuritátésok, volt milicisták és alsóbb beosztású tisztek köréből kerülnek ki.
A kérdőjelek
A szeptember 27-i romániai választások főbb eredményei alapján a következő kérdések merülnek föl:
1. Miért nem veszítette el Románia jelenlegi elnöke, Ion Iliescu a román választók rokonszenvét, miután országlása alatt a többségi, szegény lakosság még tovább süllyedt a nyomorba, miután az általa Bukarestbe rendelt bányászok támadása előbb az ellenzék, majd Petre Roman ellen amolyan afrikai kuriózummá változtatta Dél-Kelet-Európában Romániát.
Romániai megfigyelők erre a leggyakrabban a következő választ adják: a románok mélységesen bűnösnek érzik magukat a kommunizmussal és legfőképpen a ceauizmussal való gyáva és megalkuvó együttműködésükért; ráadásul Ion Iliescu a néppszichológiában a bűnösök védelmezőjeként él, olyanfajta pajzsként, amely nélkül egy napon ilyen vagy olyan módon – akár pusztán a munkahely elvesztésével – meg kellene fizetni minden tévelygésért. A román lakosság zöme képtelen megérteni azt, amit az ellenzék Ion Iliescu „alkotmányellenes bűnének” nevez.
2. Milyen lesz vajon a következő bukaresti kormány politikai összetétele?
A választ korántsem könnyű előre megadni. Amennyiben nem válik lehetővé a DNMF–RDK–NMF koalíciója, azaz a szembenállást megbékéléssel felváltó kompromisszum, akkor a nacionalista és kriptokommunista erők egyfelől, másrészt a liberális reformpártiak és kereszténydemokrata körök küzdelme kormányozhatatlanná teszi az országot. Az eljövendő parlamentbe bekerülő kis pártok szavazataránya lehetetlenné teszi azt, hogy a DNMF-re alapuló koalíció kormányt alakítson; ez vagy csak a velük szemben álló ellenzéki erőkkel, az NMF-fel és az RDK-val, vagy pedig a jobboldali pártokkal (a Nagy-Románia Párttal) és a szélsőséges baloldallal (a Szocialista Munkapárttal) közösen válhat lehetségessé. Romániát még egy lépés választja el a „lengyel helyzettől”.
Egyébként a királypárt prófétáinak előrejelzése szerint a „spanyol megoldásig” (király és baloldali kormány) Romániának át kell mennie a „lengyel helyzeten”.
3. Melyek lesznek a politikai távlatok Románia jelenlegi konjunkturális helyzetében?
Semleges politikai megfigyelők szerint a „szocializáló baloldal” ismét hatalomra kerül Romániában, még mielőtt a liberális politikai erők meggyőzhetnék a választókat arról, hogy az országot csakis a kapitalizmus mentheti meg – legyen az akár vad is. Ebből a szempontból nézve nem kizárt a katonai diktatúra sem (hogy helyreállítsák az 1989. évi szint felére visszaesett gazdasági hatékonyságot). Más megfigyelők úgy értékelik, hogy a katonai diktatúra után visszaállítható lesz a királyság Romániában.
Véleményem szerint a román lakosság nem érti meg az évenként kétszer változó kormányok játékát, és így kedvezően fogadja a katonai diktatúra lehetőségét.
Amennyiben a DNMF, az NFM és az RDK képes lesz együttműködni, az eljövendő kormányokban jelentősen csökken majd annak veszélye, hogy Románia kormányozhatatlan országgá válik.
(Fordította: Majtényi Ágnes)
Hivatkozott cikkek
- Külföld [10]