Csoportkép Funarral

Campania elektorala

1989 kudarca szüntelenül ismétlődik. A most folyó parlamenti és elnökválasztás részadatai szerint Románia lakosságának 45 százaléka továbbra is legitimnek tekinti azt a rendszert, melyet három esztendővel ezelőtt állítólag megdöntött. A tizenhat és fél millió szavazó közel fele úgy ítéli meg, hogy az ország sorsát a leginkább azok viselik a szívükön, akik semmit sem felejtettek és semmit sem tanultak a ceausescui múltból.

És mit tud felmutatni az ellenzék? Illúzióit netán, azok hangos önbizalmát, akik még a választásokat megelőző pillanatokban is képesek voltak hinni a totális győzelemben, azaz a reális rendszerváltás lehetőségében? Milyen is lehet a román ellenzék, ha ennyire nem ismeri saját országát; kit és hogyan képviselhet, ha ennyire nincs tisztában, mi is zajlik a román vidéken? Abban az óromániai kis falucskában, ahol – és ez tény – olykor még ma is románnak hiszik azt a Jézust, akit valamiféle magyarista zsidók szögeztek keresztre.

Persze igazságtalanság lenne úgy vélekedni, hogy nem volt ami táplálja a román ellenzék illúzióit. A Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontja által kormányzott Romániában ugyanis kétségkívül lezajlottak bizonyos normalizációs folyamatok. Nagyjából érvényt szereztek az általános szabadságjogoknak, a szólás- és szervezkedési szabadságnak. Másrészt, az elnagyolt és – épp Iliescuék által olyannyira – szabotált privatizációs törvények dacára a magánkezdeményezések életképesnek bizonyulnak, hasznuk szemmel látható.

Sőt, a politikai kultúrában is jelentékeny változások mentek végbe, bizonyítja ezt a választás nyugodt, civilizált hangneme. És az a nagyvonalúság, melyet a kormányzó Demokrata Front tanúsított: például azzal, hogy választási lehetőséget biztosított a külföldön élő, javarészt magyar nemzetiségű román állampolgárok számára.

De ma már nyilvánvaló: e lényeges változások csak a felszín csalóka játékai voltak. Hogy a mélyben mi is történik, mit és mennyit kész feláldozni az átlagromán Nagy-Románia meg- és egybentartásáért, arra senki sem figyelt… Leszámítva persze azokat, akik az elmúlt negyven év alatt nemcsak megtanulták az al-dunai vidékek által feladott leckét, de nagymértékben idomították is az érintetteket a balkáni viszonyokhoz.

Az RMDSZ szereplése nem kell csalódást okozzon számunkra. Pont annyi szavazatot kapott, amennyit a romániai magyarság száma indokol. Igaz, ma már korántsem számít az ország második legnagyobb pártjának. Amíg azonban e korábbi állapotnak nem volt sok politikai előnye, hisz a Front parlamenti hegemóniája minden nemzetiségi kezdeményezést lesöpört az asztalról, addig a mostani választások utáni helyzetet az RMDSZ a maga javára fordíthatja még. Ugyanis most már nem lesz oly mértékben előtérben, tehát a nacionalista, olykor nyíltan fasiszta propagandának eggyel kevesebb indoka lesz majd támadni a pártot.

A választások nagy vesztese kétségkívül a Petre Roman nevével fémjelzett Frontszárny, mely egy ideje élesen szembekerült Iliescuval, korábbi nacionalista hangvételén változtatott, sőt programja alig különbözik a demokratikus ellenzék pártjait tömörítő Demokratikus Konvenció programjától. Petre Roman a technokratákat, továbbá a korábbi rezsim reformnemzedékét és annak mérsékeltjeit tömörítő pártja tehát alulmaradt abban a küzdelemben, melyet a régi nómenklatúra valódi héjáival és a szélsőjobboldali megszállottakkal vívott. Az eredmény megjóslásához különösebb képességekre nincs is szükség: Iliescu és a régi ceausescui gárda útja, valamint a Nagy Románia Párt, illetve a Románok Nemzeti Egységpártjának útja látványosan keresztezi egymást. Ha Funar alulmarad az államelnöki posztért folyó küzdelemben – ami nagyon valószínű –, ez még korántsem fogja azt jelenteni, hogy eszméi, pártjának álláspontja ne győzedelmeskednék az 1992-es választásokon. Mert az eddig beérkezett eredmények szerint biztosra vehető: Romániában a mérleg nyelvét ezt követően ő és az övéi – azaz a szélsőjobb fogja képviselni.

Természetes szövetségről van tehát szó, s egy olyan politikai fejlődésről, mely szükségképpen a szélsőség felé tolódik el. Romániában – az ellenzék előretörése ellenére – ennek nemcsak hagyománya van, de jövője is. Ha e fejleményekbe belenyugodni nem is lehet, a szomszédság ténye arra kényszerít, hogy reálisan számoljunk ezzel a fordulattal.