A legutóbbi jelentések szerint a boszniai háború áldozatainak száma megközelítette a 130 ezret, (!) ami a másfél éves jugoszláviai háborúskodás áldozatainak 90 százaléka. Ezek az adatok bizonyítják, hogy végképp ideje lenne véget vetni az öldöklésnek.
Egyszerre kint s bent…
A köztársaság szerb–horvát felosztása nagyjából megtörtént, de ez nyilván nem jelenti a háború végét. Ez elfogadhatatlan a muzulmánok számára, a „határok” sem egyértelműek, a „felszabadított területeken” még maradtak „idegen enklávék” (főleg Szarajevó), az összekötő korridorok még bizonytalanok – vagyis a belső tényezők alapján nem látszik a háború vége, sőt, éppen hogy egy ciprusi–libanoni jellegű tartós megosztottság és háborús góc van kialakulóban. Kívülről kellene tehát új helyzetet teremteni. Bizonyos hangulatváltás valóban tapasztalható: Clinton – igaz, jobbára a kampányidőszakban – keményebb hangokat ütött meg, a múlt heti isztambuli Bosznia-értekezleten kialakult egyfajta Bosznia-lobby, s talán az ENSZ sem tűrheti a végtelenségig, hogy döntéseit jóformán semmibe vegyék. De hogyan lehet a kört négyszögesíteni? Mi lehetne az az eszköz, amelyik hatékonyabb a politikai-gazdasági-erkölcsi nyomásnál, de mégsem a Szerbia elleni intervenciót jelenti?
Egy „korlátozott” katonai akció valóban nehezen kivitelezhető: a háború jellege miatt a katonai célpontok nemigen különíthetők el a civil környezettől. A fegyverembargó szelektív feloldása (a bosnyákok számára) legalábbis átmenetileg csak fokozná a háborút. Hasonló hatású, s nem „iraki gyorsaságú” lenne egy nagy külső intervenció is, de ami talán még fontosabb: amíg ez a háború helyi jellegű, a nagyhatalmak nem fogják elszánni magukat a beavatkozásra. Alighanem a nyugati erőközpontok is számoltak azzal, hogy a rivális keleti világrendszer összeomlása nagy árat követel. S ebbe az árba akár a „távoli” helyi háborúk is beleférnek. Ezért úgy tűnik, a Nyugat közvetlen célja a háború kiterjedésének megakadályozása, s csak hosszabb távon érvényesülhet a közvetett cél: a háború felszámolása. (Ez csak a szerbiai fordulat előmozdításával érhető el, ami rendkívül időigényes.) S valljuk be, ezt a stratégiát aligha van joga bárkinek itt Keleten erkölcsileg számon kérni, hiszen a háborút mégiscsak itt, helyben csinálták! Legfeljebb azt a kérdést érdemes feltenni, hogy lokalizálható-e „biztonságosan” a háború ezzel a politikával. Mi lesz, ha a horvátországi ENSZ-erők mandátumának lejártával (február) kiújulnak az ottani harcok, s ha netán az iszlám világ is bekapcsolódik? Mindenesetre, amíg a kiterjedés nem válik közvetlen veszéllyé, minden bizonnyal marad a „hagyományos” út, azaz Szerbia blokádja, amit legfeljebb árnyalni fognak az olyan kezdeményezések, mint például Mazowiecki tervezete az ENSZ által védett zónák kialakításáról.
Kis-Jugoszlávia választások előtt
A háború közeli befejezését tehát egy szerbiai belső fordulat alapozhatná meg. Erre nyújt némi reményt, hogy a szankciók és a Csoszics–Panics-páros tevékenysége valamelyest kikezdte Milosevics népszerűségét, így a december 20-i választások talán átrendezhetik a politikai érőviszonyokat. Ezúttal a májusival ellentétben valódi választások lesznek, mivel hosszas huzavona után a pártoknak sikerült megegyezni a választási feltételekben (a tévé műsorpolitikájának kivételével), így nem lesz bojkott, noha az albán Koszovói Demokrata Liga nem indul. A „választásokat most a listás elv alapján rendezik (noha nem tisztán, mert viszonylag sok, kilenc választási körzetre osztották Szerbiát), így nem ismétlődhet meg a két évvel ezelőtti eredmény, amikor a Milosevics-párt a többségi elv alapján a szavazatok kb. 45 százalékával a mandátumok 4/5-ét szerezte meg.
Persze az ellenzék győzelmét ezek még nem biztosítják: végül is sokak szerint Milosevics viszonylag csekély áron elérte a „szerb földek” katonai egyesítését… Ezért kiábrándító, hogy az előzetes várakozásokkal és reményekkel ellentétben – hiszen a választási feltételek kialakítása során nagyjából működött az ellenzéki egység – nem jött létre széles választási koalíció. Így végül négy politikai tábor lép fel (ha a kisebbségi szervezeteket és az esélytelen minipártok sokaságát nem számítjuk): a kormányzó szocialisták, a szélsőnacionalista Seselj-féle radikális párt, amely formálisan ellenzéki, de együttműködik a kormánypárttal, továbbá két „valódi ellenzéki” tömb, a DEPOS és a demokraták. Az idézőjelet az indokolja, hogy sem a DEPOS (Szerb Demokratikus Mozgalom, azaz a Draskovic vezette Megújulási Mozgalom és kis szövetségesei), sem a Micsunovics-féle Demokrata Párt nem mentes a nacionalizmustól. Ma mégis az ő győzelmük jelenthetné az elmozdulást a holtpontról, mivel mérsékeltebbek, és a belső reformok iránt is mutatnak fogékonyságot.
A parlamenti választások várható eredményeinél valamivel jobbak a szerbiai elnökválasztás esélyei, mivel Milosevicsnek komoly eséllyel induló riválisa akadt Panics személyében. Panics különösen akkor lehetne esélyes, ha az ellenzék egységesen mögéje állna. Ha ugyanis az ellenzéki voksok megoszlanak, ez Milosevics malmára hajtaná a vizet, mivel a radikálisok úgyis alighanem mellette szavaznak.
A szerbiaitól valamelyest eltérően alakulnak a Crna Gora-i választási harcok, annak kifejezéseként, hogy a kis köztársaság mindinkább a szerb nacionalizmus túszának érzi magát. Az egyik oldalon a „Jugoszlávia-hívő” pártok állnak. Közülük a legnagyobb, a Szocialisták Demokratikus Pártjának nevezett posztkommunista kormánypárt sokáig Milosevics feltétlen hívének számított, újabban viszont Panics felé orientálódik. A másik oldalt a „szuverenitáspártiak” alkotják, olyannyira, hogy a legnagyobb ellenzéki erőként számon tartott Liberális Szövetség a szövetségi választásokon nem is indul, csak a köztársaságin. A másik fő ellenzéki erő, a muzulmánokat és az albánokat tömörítő Demokrata Koalíció szintén a szuverenitás híve, de egyúttal a kisebbségeknek különleges státust is követel.
Egyébként december 6-án választások lesznek Szlovéniában is. De ez már nem jugoszláv ügy, nemzetközi jelentősége is csekély – pusztán a „régi kapcsolódások” okán említjük meg. S mintegy jelezve: itt már a kör négyszögesítése nem elég…
- Külföld [6]