A január elsejétől önállósodó Szlovákia a külső szemlélő számára furcsa képet nyújthat. Az országot eufóriával vegyes letargia, felhőtlen optimizmussal kevert katasztrófahangulat üli meg. És a szorongás. Minden áttekinthetetlen, megfoghatatlan. Mindenki tanácstalan. Anton Hrnko, a Szlovák Nemzeti Párt egyik vezére szerint a szlovák nemzet mindig megijedt az elért célok előtt, s a politikusoknak kell ráébreszteni őt kötelességére. Ezt ma sokan, sokféleképpen teszik.
Svájc vagy Balkán?
Marián Tkac, a Szlovák Állami Bank jövendő vezérigazgatója töretlenül optimista. Véleménye szerint Szlovákiának minden esélye megvan arra, hogy rövid időn belül Svájc vagy kis „ázsiai tigris” legyen belőle. Állítása bizonyítékául mindig a fasiszta szlovák állam példájára utol, amikor is az akkori szlovák korona árfolyama a svájci frankéval vetekedett, de legfőbb érve a szlovák nép dolgossága, szorgalma, az ország kedvező fekvése, turistacsalogató látványosságai és a külföldi szlovákok várható segítsége. Az immár hatodik pártját nyűvő, StB-ügynökként regisztrált adó- és költségvetési szakember (CSKP, Szabadságpárt, Nyilvánosság az Erőszak Ellen, Kereszténydemokrata Mozgalom, Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom, A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom) nem fél sem az inflációtól, sem a hiányos költségvetéstől, s azokat a gazdaságélénkítés természetes, sőt szükséges velejárójának tartja.
Tkac nemrég arra figyelmeztette a szlovákiai polgárokat, hogy ne tegyék pénzüket külföldi bankokba, mert könnyen elveszthetik. Amikor egy újságíró megkérdezte, hogy netán a határok lezárását tervezik, nemmel válaszolt, ám fönntartotta korábbi állítását. Az új szlovák bankélet leendő első embere szerint a gazdaság alappilléreit a volt szocialista nagyvállalatok, a nagyüzemi mezőgazdaság és a fegyvergyártás fogja képezni. Summa summarum, Marián Tkac nem fél a jövőtől, a lakosságot pedig szorgalmas munkára buzdítja.
A lakosság azonban fél, s kénytelen szorgalmasan kuporgatni. December elsejétől megduplázták a buszjegyek árát, január elsejétől megszüntetik a kedvezményes vasúti jegyeket, megszüntetik az eddigi állami szociális hozzájárulást, bevezetik a kétkulcsos hozzáadott értékadót, növelik a kötelező társadalombiztosítás összegét, tervezik az iskolai hozzájárulás csökkentését, a gyógyszerek és a gyógyítás térítésmentességének átértékelését, a szociális segély és a munkanélküli-segély vagyontalansághoz kötését. A vállalkozók az újraállamosítástól és a kisüzemek megfojtásától tartanak, a külföldi tőke ellentmondásos gazdasági és politikai helyzet miatt bizalmatlan. Sokuk szerint Szlovákiában erősen központosított, tekintélyelvű posztkommunista rezsim van kialakulóban. A privatizációt teljesen leállították, beszüntették a mezőgazdasági kisvállalkozók számára eddig folyósított támogatásokat, fölpezsdültek a kapcsolatok az arab fegyver- és pénzvilággal, diadalittasan visszatért a hatalomba a szocialista vállalatvezetési gárda, érvénybe lépett az állami tulajdon dominanciájára épülő új szlovák alkotmány stb. Hiába figyelmeztetnek az ellenzéki liberális és kereszténydemokrata közgazdászok, hogy az országban balkáni állapotok vannak kialakulóban, s az eredmények ismét nem a nyereségességtől, hanem a minisztériumi kapcsolatoktól függenek. A cseh bankszakemberek szerint a föderáció megszűnésével Szlovákia évente mintegy 40 milliárd koronától esik el, s ezt a hatalmas összeget nincs mivel pótolnia. Így talán nem véletlen, hogy a szlovák kormány egyik minisztere kijelentette: pénzre van szükségünk mindenáron, ha kell, akár a kábítószer-kereskedelemből is. Ne feledjük: a jelenlegi szlovák vezetés nagy része fegyvergyártási múltjából kifolyólag legfőképp olyan kiváló szíriai, palesztin, líbiai, ukrán, szovjet és egyéb (volt) kapcsolatokkal rendelkezik, melyek még a szlovák fegyvergyártás fénykorában köttettek, miközben a fejlett Nyugathoz való kapcsolódás szándéka alig-alig pislákol. Nemrég Dusan Slobodník iskolaügyi miniszter és Jozef Tuchyna belügyminiszter titkos tárgyaláson vett részt Ukrajnában. Hogy mi volt megbeszélésük témája, gondosan titkolják. Biztos, hogy ez sem járul hozzá a lakosság biztonságérzetének növeléséhez. Ellentmondásos információk birtokában várják január elsejét, s többségük már csak abban bízik, hogy Vladimír Meciar majdcsak elintézi valahogy a dolgokat.
Legyőzzük ellenségeinket!
A karizmatikus kormányfő meg is tesz mindent azért, hogy lelket öntsön a bizonytalankodó lakosságba. Meciar rendkívül szívesen jár gyárlátogatásokra, s nemegyszer maga is dalra fakad az őt üdvözölni kivezényelt asszonykórus tagjaival. A miniszterelnök kedveli az anekdotákat, és politikai tárgyalási során aratott apró győzelmeivel, a szlovák érdekek védelme idején szerzett tapasztalataival kápráztatja el közönségét. Gyakran hangsúlyozza, hogy napi húsz órát dolgozik a nép érdekében, hogy minden miniszterét az ájulásig hajtja, hogy a kormánytagoknak nincs joguk sem szünnapra, sem szabadságra, s nem felejti el megemlíteni, hogy fizetésük nagy részét karitatív célokra fordítják. Meciar tudatosan építi a „nép bölcs, ám egyszerű vezére” képet, s ennek csak egyik eszköze a gyárcsarnokban zengett nótaszó.
A választásokon győztes Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) vezetője azonban nem csupán a nép nyugalmát szolgáló biztonságérzetet próbálja nyújtani. Tudja, hogy az óhatatlanul felmerülő gazdasági és államjogi nehézségek idejére a lakosság egy részének világos és könnyen felismerhető ellenségképekre van szüksége. A föderáció megszűnéséig e szerepet kiválóan töltötték be a csehek és az „elcsehült” prágai szlovákok, ám január elsejétől új ellenfelek után kell nézni. Az eddigi megnyilatkozásokból világos, hogy ezek az országon belül a megállás nélkül „okvetetlenkedő” Carnogursky-féle kereszténydemokraták és a szűk látókörű „nem lojális” magyarok lesznek. Meciar szerint ők azok, akik gátolják a „bölcs” (Meciar kifejezése) kormány tevékenységét, külföldön Szlovákia rossz hírét keltik, és vagy a történelem szemétdombjára, vagy annak panoptikumába valók. A kormányfő ugyanakkor nem hagy kétséget afelől, hogy Szlovákia befeketítésén erőteljes külföldi érdekcsoportok is dolgoznak, többek között a „magyar lobby”, a csehszlovákista föderalisták és bizonyos közelebbről meg nem határozott külföldi, nemzetközi érdekcsoportok. Szlovákiának tehát van mit „tennie”, hogy valamennyi ellenségét legyőzze – sugallja Meciar, s erre a feladatra csupán erős emberek alkalmasak, hangzik a ki nem mondott végkövetkeztetés. Ezért szükséges a sajtó „önszabályozása”, a máskéntgondolkodók kitelepítése (mint azt az oktatásügyi miniszter írta nemrég), az állam és az egyház intézményes összekapcsolása, a kormány hatáskörének állandó növelése. Ha minden hatalom kezünkbe kerül, legyőzzük ellenségeinket, és Szlovákiára fényes napok virradnak – sulykolja Meciar, s a lakosság egyelőre hisz neki.
„Harmadik út” – de hová?
A hatalom persze nem csupán megmutatja az ellenségképeket, hanem konkrét lépéseket is tesz ellenük. A front egyik szakasza például a nagyszombati keresztény egyetem. Dusan Slobodník, a volt Hlinka-gárdista miniszter megpróbálta leváltani a kommunista börtönöket is megjárt rektort, kicseréltette irodája zárát, rendőröket hívatott az egyetemre, zárolta annak bankszámláját, sőt törvénymódosításra is készül. A HZDS törvénymódosítás révén alig három hónap alatt teljesen bekebelezte az addig úgy-ahogy független rádiót és tévét, valamint gazdasági eljárást indított több ellenzéki jellegű napilap ellen. A közértben az 1968-as normalizációt is meghaladó mértékű tisztogatás indult, s az államapparátusból tömegével, indoklás nélkül bocsátják el az alkalmazottakat. Boguslav Piatko, a tévé egyik főszerkesztője rendeletben tiltotta be a magyar nyelvű adásban a magyar helységnevek használatát. Ezt legutóbb Pezlár elvtárs, a kommunista párt ideológiai titkára tette meg. A közlekedési miniszter körlevélben utasította beosztottait a magyar nyelvű helységnévtáblák eltávolítására. A kulturális miniszter költők ellen indíttat bírósági eljárást, az iskolaügyi tárca vezetője a határokon túlra küldi az ellenzéket, a kormánypárt korábbi szóvivőjéről kiderül, hogy egy Tito-kitüntetés büszke tulajdonosa. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Meciar győzelmével visszatért az a réteg, mely 1989 előtt is birtokolta a hatalmat. Szlovákiában ma újabb „normalizáció” folyik, s bár formálisan többpártrendszer van, megindult a totalitárius viszonyok restaurációja. Az emberek pedig hallgatnak: sohasem voltak meggyőződve arról, hogy a szocialista és kommunista rendszer eleve rossz.
Szlovákia az úgynevezett „harmadik utat” választotta, s az állampolgároknak egyelőre fogalmuk sincs arról, hogy ez az elképzelés zsákutcába vezet. Sőt, támpontjuk sincs, hogy ezt fölismerjék. Most, hogy egyre erősödik a központosított, tekintélyelvű posztkommunista rezsim uralma, s egyre súlyosabb a torz ideológia nyomása, lassan szertefoszlanak a maradék követendő morális és demokratikus politikai értékek is. Lassan már csak egyvalamihez lehet csatlakozni: Meciar nótázásához a gyárcsarnokban.
Hivatkozott cikkek
- Külföld [7]