– Azt hiszem, a legtöbb németet feszélyezi, hogy Honecker, egy rendszer rettegett és hírhedt képviselője ilyen módon kibújt a felelősségre vonás alól. Ugyanakkor általános szabálya a nyugatnémet, illetve német jogállamiságnak, hogy aki ilyen súlyosan beteg, azt ne terhelje az eljárás: a jogállam azoknak az emberi méltóságát is tiszteletben tartja, akik mások emberi méltóságát súlyosan megsértették. A kielégítetlenség érzésétől úgy szabadulhatunk meg, hogy megpróbáljuk végiggondolni, miről is kellett volna szólnia a tárgyalásnak. A büntetőjogunkat bűncselekmények elkövetőire szabták, olyanokra, akik elloptak egy tyúkot vagy megverték a feleségüket – ebbe a keretbe a Honecker-ügy nem fér bele. A Falnál elkövetett gyilkosságok vádja jogilag meglehetősen ingatag. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy politikusaink, de értelmiségiek is, köztük baloldali értelmiségiek az elmúlt húsz, harminc évben olykor igen jó, vagy csak jó, vagy éppen rossz viszonyban voltak Honeckerrel, semmiképpen sem tekintették azonban bűnözőnek. A Kursbuch szerkesztőségében úgy gondoltuk, ha a perre a valóságban jogi okokból nem kerül sor, nyissuk meg újra a tárgyalást a folyóiratban: vizsgáljuk meg az ügy politikai, kulturális dimenzióit. Felkértünk neves jogászokat, entellektüeleket, de áldozatokat és tetteseket is, hogy vegyenek részt a tárgyaláson ügyészként, védőként, illetve tanúként.
Beszélő: A kommunizmus legkegyetlenebb bűneit Sztálin idejében követték el, az akkori bűncselekmények elévültek. Sokan azonban úgy vélik, hogy az elévülés csak a rendszer megdőltével kezdődik, hiszen addig az efféle bűncselekmények felkutatását és megbüntetését maga a rendszer akadályozta meg. Mások szerint viszont a jogszabályok utólagos megváltoztatása ellenkezik a jogállamiság alapelveivel.
– A jogi alapelv – Nulla poena sine lege – természetesen ebben az esetben is érvényes. De vannak egyéb problémák is. Itt van a bevonulás Csehszlovákiába: a német büntetőjogban nincs olyan törvény, amely büntetéssel fenyegetné azt, aki kiterveli és végrehajtja a bevonulást egy másik országba. Honecker rendszere többek közt Csehszlovákia ügyében is káros befolyást, nyomást gyakorolt a Varsói Szerződés többi államára – erre sincs büntetőjogi paragrafus. Ott van a családok szétszakítása, az emigránsok, máskéntgondolkodók gyermekeinek elszakítása a szüleiktől: ez is összefügg az NDK társadalmának egész struktúrájával, uniformizáltságával. Nincs a világnak büntető törvénykönyve, amelynek ilyesmire paragrafusa lenne. Bennünket, egy folyóiratot persze nem kötnek a jogi formák, megközelíthetjük a kérdést irodalmi eszközökkel, esszéisztikus módon.
Beszélő: A csehszlovákiai bevonulás például nem tekinthető háborús bűncselekménynek?
– Azért nehéz, mert felbujtóként néhány szovjetunióbeli urat is a vádlottak padjára kellene ültetni. Erről persze lehet elmélkedni, mondjuk egy történeti esszében. Elképzelhető egy másik jogi rendszer bevezetése is, olyané, amilyen a nürnbergi nemzetközi bíróság volt.
Beszélő: A kommunista bűnelkövetők büntetlensége nem teszi utólag a nürnbergi ítélkezést is kérdésessé? Hiszen ott is olyan cselekmények miatt ítélkeztek, amelyek nem szerepeltek a német büntetőjogban, és a háborús bűncselekményekkel kapcsolatban is felvetődött az elévülés kérdése.
– Nürnberg jogilag meglehetősen bonyolult konstrukció volt. A Szövetségi Köztársaság mindenesetre jobban tette volna, ha legalább az ott kimondott ítéletekhez tartja magát. De az NSZK létrejöttekor, 1949 után, nagyon hamar szabadlábra helyezési hullám kezdődött el, a különféle tetteseket ismét foglalkoztatták a gazdaságban, a katonaságnál, a kémszolgálatnál. Ahhoz azonban, hogy Nürnberg elérje a célját, az egész népnek részt kellett volna vennie benne, hogy mindenki lássa, kik fölött ítélkeznek, s hogy az ítélet valamiképpen minden németnek szól. Kissé hasonló a helyzet most a Honecker-perrel: megint csak egy ember pere, aki az állam élén állt, őt állítják bíróság elé, meg néhány pribékjét mellé. Alapjában véve azonban ez sem kielégítő, mert eleve felmenti a többieket. Három–négy ember bíróság elé kerül, szerencsés esetben elítélik őket, és a többiek, akik szellemi, kulturális, társadalmi értelemben ugyancsak fenntartói voltak a rendszernek, megússzák. Ezért egy ilyen pernek sosem szabad pusztán egyetlen pernek lennie: a történelmet kell mellé feldolgozni, hogy megértsük, mi hogyan történhetett.
Beszélő: Két vélemény áll egymással szemben. Az egyik szerint ez a rendszer olyan hosszú ideig tartott, hogy már nem dönthető el, ki miért felelős, ki miben bűnös, hiszen mindenki a részese volt, aki benne élt. A másik szerint a felelősségre vonás elmaradása relativizálja a bűnöket: ha mindenki felelős, ha mindenki bűnös, azok se bűnösök, akik súlyosan vetkeztek polgártársaik ellen.
– Mi is látjuk ezt a kettősséget, és egyértelműen azon az állásponton vagyunk, hogy ahol ítélkezni lehet, ott ítélkezni kell. Csakhogy ez nem elég. Ami a Honecker-ügyet illeti, sokkal több értelme lett volna, ha a Bundestag állít fel egy bizottságot az NDK történetének a feldolgozására. Nemcsak a 17 millió keletnémetet vettük át, de átvettük velük a keletnémet történelmet is. 1989 óta én is egy vagyok azok közül a németek közül, akik 1968-ban bevonultak Csehszlovákiába. Mindegy, hogy részt vettem-e benne: a történelmem része lett. Persze eltartana legalább tizenöt évig, amíg egy ilyen parlamenti bizottság valamilyen eredményre jut, de akkor legalább megtörténne a történelem feldolgozása.
Beszélő: A történelem ilyenfajta feldolgozása nem inkább a történettudomány feladata?
– A kettő nem zárja ki egymást. A feldolgozásnak azonban nem volna szabad az NDK történetére korlátozódnia. Azt is vizsgálnia kellene, hogyan viszonyultunk mi, nyugatnémetek ehhez a történelemhez és mindahhoz, ami Kelet-Európában történt.
Beszélő: Hogyan ítéli meg ma a Stasi-iratokról szóló törvény hatását? Az eredmény nemcsak azokat rendítette meg, akikről kiderült, hogy besúgók voltak, hanem azokat is, akik most megtudták, közeli barátaik, hozzátartozóik adtak róluk jelentéseket a politikai rendőrségnek?
– Sok esetben valószínűleg nagyobb diszkrécióval kellett volna eljárni. De arra mindenkinek joga van, hogy megtudja, miért alakult úgy az élete, ahogy alakult, milyen befolyást gyakorolt a sorsára egy besúgás, feljelentés. Arra, hogy ennek a lehetőségét megtagadja az érintettektől, senkinek sincs felhatalmazása.
- Külföld [6]