Skip to main content

Ne félj a szextől

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Marzena Domaras huszonöt éves csinos szőkeség, a férfiakat lázba hozó „szexi” típus. 1967-ben, a gdanski vajdaságban lévő Zblewo faluban született. Elvégezte a középiskolát, majd a gdanski Wieczór Wybrzeza című lapnál dolgozott. Egyszer járt Franciaországban, két hétig volt ott, állítása szerint jól beszél franciául, de ezt nem ellenőrizte senki. Épp a francia nyelvtudás adta az ötletet, hogy Varsóba visszatérve a párizsi Figaro tudósítójaként mutatkozzék be. Ennek a lapnak ugyanis a lengyel parlamentben nem volt tudósítója. De a fentebb stíl kedvéért sokkal arisztokratikusabb néven kellett mutatkoznia: így lett Marzena Domarasból Anastazja Potocka, ami Lengyelországban nagyjából annyit jelent, mint Magyarországon az Esterházy. A név és a lap címe megnyitotta a szejm kapuit az elegáns ifjú hölgy előtt. Anastazja P. – ettől kezdve már csak ezen a néven emlegetem – könnyen mozoghatott a varsói politikai szalonokban és a parlament folyosóin. Számlát nyitott, csekkeket állított ki, de ezekre nem volt mindig fedezet. Új személyi igazolványában nő létére elképesztő dolgot művelt pontosan nyolc évvel idősebbé adminisztrálta magát. Azt akarta ezzel elérni, hogy érett, komoly hölgyként, ne pedig fiatal lányként bánjanak vele. Így kezdődött pályafutása a szejm sajtópáholyában. Barátnője társaságában jelent meg, aki egyébként valóban a szejmbe akkreditált újságíró volt. Ő vezette be ezekre a magas helyekre.

A legendák és a valóság

E pillanattól kezdve Anastazja P. parlamenti tevékenysége szorosan összefonódik botrányköve tartalmával. Mert viszonylag pontosan leírta ágybéli kalandjait, a parlamenti presszóban és az étteremben folytatott „intellektuális” beszélgetéseit a képviselőkkel és egyáltalán a személye körül kialakult légkört. A Figaro csinos újságírónőjének minden képviselő szívesen adott interjút, amit többen konyakozással fejeztek be – lehetőleg a szobájukban. A könyv megjelenése előtt olyan legendák keringtek Varsóban, hogy Anastazja P. a fél parlamenttel „ágynak esett”. A könyv persze egészen más egyenleget sugall: Anastazja P. egyetlen képviselő szeretője volt, nevezetesen a Demokratikus Baloldal Klub parlamenti frakciója vezetőjének, néhányszor a szintén ebben a frakcióban tevékenykedő politikuskollégával töltötte az éjszakát, egyszer pedig egy egész más politikai csoportosuláshoz tartozó képviselő erőszakolta meg.

Rajtuk kívül számos képviselő rajzott a szerkesztő asszony körül. Nem volt nehéz bizalmas információkat szerezni tőlük, újabb kapcsolatokat kötni rajtuk keresztül. A kegyeit keresők között a Keresztény-Nemzeti Egyesülés frakcióvezetője, a szigorú abortusztilalom legfőbb szószólója is szerepel, de kitartó igyekezete ellenére sem sikerült meghódítania Anastazja P.-t. Aki különben az agyi intimitásokat a legapróbb, legpikánsabb részletekre is kitérve meséli el, nem titkolva olykor páciensei elképesztő faragatlanságát sem.

A Grófnő Társasága

Anastazja P. előkelő neve különösen imponált a képviselőknek. Így támadt az az ötlete, hogy Walewska Grófnő Társaságot szervezzen (a hölgy Napóleon szeretője volt). A társaság célja az volt, hogy növelje a nők politikai befolyását, már a patróna kiválasztása is mutatja, miképpen értelmezte feladatát Anastazja P. Egy alkalommal egy Varsó környéki kastélyban adott káprázatos fogadást, igaz, a meghívott képviselők jó része nem vehetett részt a banketten, mert a szejmben épp fontos szavazás előtt álltak, s szigorú létszámellenőrzést tartottak. A remek fogadásnak így is híre ment, ami megint csak növelte Anastazja P. presztízsét.

Szomorú tanulságok

Komolytalan ügy, mégis teljesen komoly fejtegetések kiindulópontjává vált. Hagyjuk, milyen cirkuszt csináltak a bulvárlapok, anyagi nehézségeik miatt még a komolyabbak is rávetették magukat a témára, abban a reményben, hogy ez kell az olvasóknak. Még a nagyszerűen szerkesztett Wprost nevű hetilappal is ez történt, amely pedig a Spiegeltől nemcsak formáját vette át, hanem hasonló színvonal elérésére is törekedett. A Wprost egyik számában nem kevesebb, mint öt írást szenteltek az anyagnak, köztük egy interjút a botrány hősnőjével. A legkomolyabb lengyel napilap, a Rzeczpospolita főszerkesztője vezércikkben marasztalta el a Wprostot is az elképesztő szenzációhajhászásért, noha nagyra értékelte a lapot.

A varsói Polityka pontokba szedte a botrány következményeit:

– a botrány okozta sokk miatt az újságírók új helyzet elé kerülnek, kapuk, kordonok választják el a képviselőket másoktól, tilos lesz belépni a presszóba és a dohányzókba, a sajtó előtt eztán csak a karzat áll nyitva;

– a parlamenti demokráciában nincs arra lehetőségük a választóknak, hogy komoly számonkérést tartsanak, és visszahívják a szejmből a kompromittált képviselőket, csak a becsületre lehet számítani, de az ma már csak múlt századi csökevény, különösen a politikában;

– elterjed a társadalomban az a vélemény, hogy a képviselők csempészettel foglalkoznak, részegen vezetnek, baleseteket okoznak, nőket erőszakolnak meg, és ezért semmiféle büntetés nem fenyegeti őket;

– rosszabb lesz a parlament helyzete, mert a társadalomban megerősödik az a meggyőződés, hogy a képviselők és a szenátorok elsősorban saját érdekeiket, de legjobb esetben is csak pártjaik érdekeit veszik figyelembe.

Még egy kis csemege – szociológusoknak

Nincs mit csodálkozni azon, hogy Anastazja P. könyve óriási érdeklődést keltett. A Zycie Warszawy című napilap még szociológiai felmérést is készíttetett a botránykönyvről. Kiderült, hogy Anastazja P. és a képviselők szerelmi kalandjairól tudott:

– a megkérdezett közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező emberek több mint fele;

– a tanulók, egyetemi hallgatók és szellemi dolgozók több mint fele;

– a negyvenedik évüket betöltött személyek több mint fele:

azaz, az ország lakosságának fele, vagyis közel 20 millió ember.

A megkérdezettek 5%-a úgy gondolta, hogy Anastazja P. hazudik. 9% szerint igazat ír, 20% szerint több igazat, mint hazugságot ír, 26% szerint sok hazugságot, de némi igazságot is ír. 40%-nak nem volt véleménye erről.

A könyv elolvasása után 11% szimpatizált Anastazja P.-vel, 17% ellenszenvesnek találta. Jóval kedvezőtlenebb az értékelés a képviselőkre nézve. Csak az olvasók 2%-a érzett rokonszenvet irántuk, 31% találta ellenszenvesnek őket.

Ki állt az ügy mögött?

Ez a probléma nem kisebb fejtörést okozott, mint az, hogy mit csinálnak a lejáratott képviselők feleségei. Tény, hogy Anastazja P. időnként komoly összegekhez jutott, például akkor is, amikor fogadást adott Walewicében. Az egyik interjúban azt mondta, hogy ezt egy bizonyos tőkeerős cég finanszírozta, de a nevét nem árulta el. Azt is nyilvánosságra hozta, hogy a kötet kiadójához Jerzy Urban a kormányt, az elnököt és az egyházat egyaránt kíméletlenül mocskoló arrogáns hetilap, a Nie szerkesztője irányította.

Bármiként történt, tény, hogy számos szejmtagot egykönnyen sikerült bevonni ebbe a kompromittáló játszmába. Mit tegyünk? Esendő az ember, még ha képviselő is.

(Fordította: Pálfalvi Lajos)


















































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon