Hét törpe
A hetedik bányavállalat, a Nógrádi Szénbányák, a bükkábrányi külszíni fejtés kivételével még ebben az évben jogutód nélkül megszűnik. A novemberi kormány–BDSZ sztrájkbizottsági ülésen a kormány vállalta, hogy a dolgozók végkielégítésének kifizetéséhez szükséges összeget, 100 millió forintot biztosítja, és ezt később a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára is megerősítette. A borsodi szénmedence várhatóan nagyobb áldozatokat követel, ebben a kérdésben az Érdekegyeztető Tanács december 21-i ülése sem jutott dűlőre. Egyelőre csak azt rögzítették a tárgyaló felek, hogy a Borsodi Szénbányák ügyében külön előterjesztést készítenek, és a tervek végleges kidolgozása során a szakszervezetek véleményét is figyelembe veszik.
További három bányát, a Mecseki Szénbányákat, a Veszprémi Szénbányákat és a Tatabányai Bányákat hőerőművekhez rendelik, egy szervezeti egységben élnek majd tovább erőműveikkel. A Magyar Villamosművek Rt. már régóta szorgalmazza ezt a megoldást, és a gazdasági racionalitáson kívül ma már az ÉT döntése is ezt a konstrukciót részesíti előnyben. Holló Vilmos, aki az MVM Rt. részéről a szénbánya–erőmű-együttműködés szervezeti kereteinek kidolgozásáért felel, derűlátóan nyilatkozott e forma hosszú távú jövőjéről. Véleménye szerint ezekben a bányákban a felszín alatt dolgozók 70–80 százalékának biztos marad a munkahelye. Addig is egyeztetéseket kell folytatni az összes érdekelt féllel, hiszen az MVM Rt. az életképes részvénytársaságok kialakításában érdekelt. Várhatóan nem lesznek ellentmondásmentesek ezek az átalakulások, de a bányáknak működőképességük fenntartása érdekében engedni kell. A szénlobby befolyása mára jócskán lecsökkent, és a kormány is elsősorban a földgázra és az atomenergiára alapozza hosszú távú energetikai terveit.
Aknamunka
A BDSZ sztrájkfenyegetése nem volt következmények nélküli az Érdekegyeztető Tanács decemberi ülése előtt. Bár kevesen hitték, hogy valóban képes lenne a sztrájkfenyegetését beváltani, tavaly év végén a kormány nem volt abban a helyzetben, hogy kockáztasson. Novemberben a BDSZ-központban még az MSZOSZ felhívásához csatlakozva inkább a Nagy Általános Sztrájk gondolatát dédelgették – decemberben még a vasutaskonfliktus elhúzódása is hagyott némi reményt az együttes akcióra –, de a december közepén megtartott tárgyalásokon Schalkhammer és csapata már csak a saját erejében bízhatott. Erőteljesen elutasította a kormány javaslatát, amely az energetikai szén átvételi árának emelése helyett csak az 1992-es szénárakról akart hallani, megígérve, hogy az így keletkező hiányt az MVM Rt. kedvezményes hitelekkel finanszírozza. Ennek a javaslatnak végzetes hatása lett volna a bányavállalatokra, hiszen a hitel csak a bányavállalatok veszteségeit növelte volna, értéküket a kritikus határ alá csökkentve. Az MVM Rt. sem látta volna viszont a kölcsönt – viszont erőteljesebben diktálhatott volna a mára létrejött új konstrukciójú szervezetekben. A BDSZ ellenjavaslata, a „szénfillér”-rendszer, amely Schalkhammer szerint „nem növeli az inflációt és a lakossági szén árát”, továbbra is konzerválta volna a rosszul működő bányatámogatási szisztémát. A javaslat csak a költségvetési „nagy kalapba” tolta volna el a problémát, elodázva a bányászati szerkezetátalakítást. Ez az „összbányászati érdek” találkozott a szakszervezeti felső vezetés érdekeivel is, erre utal az az MVM Rt.-ből származó vélemény, miszerint az rt. „az átvett szén árában a szakszervezeti bürokráciát nem kívánja eltartani”. Mindenesetre az ÉT decemberi ülésén a BDSZ még erőltette ezt a javaslatot, arra számítva, hogy a kormány rendelkezik egyéb állami alapokkal, aminek terhére mindez megvalósítható. A tárgyalás első szakasza után, amikor kiderült, hogy „rossz volt a súgó”, ezt a javaslatot a munkavállalói oldal gyorsan levette a napirendről.
Nincs közös érdek
Évtizedeken keresztül a trösztérdek egybeesett a szakszervezeti bürokrácia érdekeivel. A támogatások kiharcolása jelentette az iparági és szakszervezeti érdekek érvényesítésének non plus ultráját. Mára a hőerőművek önállósultak, és külföldről olcsóbban vehetnék meg a ráadásul jobb minőségű szenet. De a bányászat általános recessziójával egy időben egyre erőteljesebbek a bányavállalatok különérdekei is. A jól működő bányáknak nem érdekük, hogy a kiapadt szénkészletű társaik magukkal rántsák őket a csődbe. Ilyen a balinkai bánya is, ráadásul a vállalatnál működő szakszervezet a Ligához csatlakozott, és nemcsak gazdaságilag, politikailag is ellenfele a hagyományos szakszervezetnek. Az 1992. januári bányásztárgyalásokon a BDSZ egy ügyes húzással felállította őket a tárgyalóasztaltól, mivel mint „sztrájkbizottság” tárgyalt a kormány képviselőivel – egészen decemberig… A ligás szakszervezet viszont egy ideje sikeresen göngyölíti fel a BDSZ kft.-it, de gazdasági érdekei is lehetővé teszik számára, hogy ne a régi struktúrában gondolkodjon. „Jelentős összegek tűntek el az állami szubvenciós rendszerben anélkül, hogy a szerkezetváltásban előrelépés történt volna” – szögezték le a tárgyalások előtt, mindezért a kormány mellett a BDSZ-t is elmarasztalva. A helyzet valóban többszereplős, rossz nyelvek szerint a tatabányai szénlobby forgácsolta szét magát különböző szervezetekbe, meggátolva a bányászatban a szerkezetátalakítást. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium létrehozta Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ sem büszkélkedhet e téren átütő sikerrel, bár költségei 7–8 milliárd forintra tehetőek…
Külszíni fejtés
A BDSZ az ÉT decemberi ülése után új javaslatokkal állt elő a bányászegység megőrzése érdekében. Schalkhammer, némiképp szereptévesztésben, nagyszabású európai szénüzletekkel számol. Reményeik szerint az Európai Szén- és Acélközösség, amely eddig a hazai bányászat érdekében megtiltotta az importot, most környezetvédelmi, politikai okokból hatalmas léptékű kelet-európai felvásárlásokba kezd, sőt, a magyar államadósságot is ezzel a szénnel lehetne törleszteni… Továbbá tapogatódzó tárgyalásokat kezdett azért, hogy szorosabbra fonja kapcsolatait a villamosipari szakszervezetekkel. Hiszen a BDSZ a dolgozók érdekeit képviseli. Az ÉT-megállapodásban is szerepel ez a mondat: „E megállapodásból fakadó terhek az MVM Rt. működőképességét, a dolgozók reáljövedelmét és a szociális-jóléti ellátásukat nem veszélyeztethetik.”
Végül is e megállapodás 13,6 százalékos termelőiár-emelést foglal magába, továbbá garanciákat arra, hogy a bányabezárások ütemterve nem gyorsul fel, a dolgozók is remélhetnek 6,9 százalékos béremelést és egyéb, megérdemelt szociális juttatásokat. Mindebben tagadhatatlan a tárgyaló felek bölcsessége is. A jelenlegi gyakorlat szerint az sem jelenthet problémát, hogy mindezt a jelen nem lévő MVM Rt. terhére kötötte a kormány és a szakszervezetek. De még ezt is elfogadva, furcsán értelmezhetők a megállapodásban azok a mondatok, amelyek az MVM Rt. átvételi garanciáiról szólnak, hiszen az MVM Rt. mint vagyonkezelő holding csak töltőceruzáiba vesz szenet. Az önálló rt. 13,6 százalékkal növelt szénátvételi ára is csak a Dorogi Szénbányákra, az Oroszlányi Szénbányákra és a Mátraaljai Szénbányákra vonatkozhat, hiszen ha a fönt említett három bánya integrációja létrejön, az MVM Rt. e három bánya esetében pusztán átteszi egyik zsebéből a másikba ezt az összeget. De legalább nem a mi zsebünkben turkál.