Skip to main content

Szénbányák a tájban

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A magyarországi szénbányák zömmel az úgynevezett északkelet–délnyugati ipari tengely mentén helyezkednek el, vagyis szennyezésük megsokszorozza a már amúgy is magas levegőszennyezési koncentrációt. A bányászvárosok lakossága körében sokkal magasabb a légúti, légzőszervi megbetegedések és a tüdőrákos esetek száma. Az ötvenes évek „gondos ipartelepítői” nemcsak az erőműveket helyezték a lehető legközelebb a szénbányákhoz, de az „olcsó” energiával üzemelő nehézipart vagy feldolgozóipart is, így egészségügyi szempontból az ország 15 százalékára koncentrált ipari tengelyben lakók többszörösen hátrányos helyzetbe kerültek.

A mélyművelésű bányák többsége, főleg a Dunántúlon, csak a karsztvízrendszerbe való beavatkozással üzemeltethető. A víz visszajuttatását, illetve „jó minőségű ivóvízként” való felhasználását ugyan törvény írta elő, hiszen a vízháztartásba beavatkozó bányaművelések a kutak és a források elapadásával és ma még ismeretlen veszélyekkel járnak. A drágán kiszivattyúzott vizet úgy hasznosítja az ipar, hogy a szennyezett víz legtöbbször visszakerül a talajba. A rendkívül gyenge minőségű hazai szén fő hibája a magas kéntartalom. A levegőben lévő kén-dioxid döntő hányada – a nyugat-európai norma tízszerese – az erőművi és háztartási szén elégetésekor kerül a levegőbe. A bányászat, a városi hőerőmű és a gyenge minőségű energiahordozóra telepített, gazdaságtalan ipar között „megbonthatatlan” a kötelék, és ez béklyóba köti azokat a bányavárosokat, amelyek eddig ebből éltek.

Van olyan szén – például Ajkán és Dudaron –, amelynek a sugárzóanyag-kibocsátása vetekszik az uránérccel. A radon nemcsak az elégetéskor kerül a levegőbe, hanem nagy része az építőipari célokra is felhasznált erőművi salak és pernye révén a lakások falaiban folytatja a radioaktív sugárzást.

A magas salaktartalmú szenek „hozadéka” óriási meddőhányóhegyek formájában örök időkre alakítja át a környezetet. Ha azonban a törvényben előírt – különben kétes értékű – rekultivációt (az eredeti állapot visszaállítását) alkalmaznák, a bányászati tevékenység még veszteségesebb lenne.

Még mindig tartja magát az a szemlélet, hogy a kevésbé tőkeigényes, nem balesetveszélyes és jobban gépesíthető külszíni szénbányászat gazdaságos. Ez a bányászat környezeti szempontból éppolyan ártalmas, mint a mélységi. Az így bányászott magas kéntartalmú lignitek óriási területeken okoznak alig gyógyítható tájsérülést.

A szénbányászatból eredő környezeti katasztrófák csökkentésére nemcsak nemzetközi egyezmények köteleznek, hanem a józan ész is. A fosszilis energiahordozók okozzák ugyanis azt a jelenséget, amelyet globális felmelegedés néven ismer a világ. Ez a jelenség pusztán a szén vagy a kőolaj elégetése révén következik be. A szénrétegek és kőolajkészletek jelenléti technikával történő, a felhalmozott szerves anyagok felhasználása nélküli elégetése olyan pazarlás, amelyet a „fenntartható fejlődés” elméletét hirdető politikusok és a társadalom sem engedhet meg magának.

Az ipari tengely városaiban voltak környezetvédő mozgalmak, gondoljunk a „piszkos tizenkettő,” Ajka, Vác, Dorog, Dunaújváros, Inota, Gyöngyös és a többiek memorandumára, de teljes részvétlenségbe fulladtak a lakosság tájékozatlansága és az egészségügyi statisztikák manipulált volta miatt.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon