Szeretném nektek megköszönni, hogy meghívtatok harmadik kongresszusotokra. Számomra mindig nagy megtiszteltetés, hogy veletek lehetek több, mint négy évtizednyi kényszerű távollét után. A Ligánál mindig otthon érzem magam.
A legfontosabb kérdés 1988 óta ugyanaz: megszilárdulnak-e és megmaradnak-e a közép- és kelet-európai törékeny demokráciák? Elég stabilak lesznek-e ahhoz, hogy csatlakozzanak a nyugat-európai politikai és gazdasági rendhez? A háború, amely most darabokra szaggatja Jugoszláviát, háttérbe szorítja ezeket a kérdéseket, és súlyosbítja a demokráciába való átmenet problémáit.
Főként a kommunista politikai kultúra hosszan tartó, erőteljes hatása miatt, Közép- és Kelet-Európában a demokrácia felé vezető út nemcsak göröngyös, hanem tévelygő is, és gyakran zsákutcába torkollik. Ennek oka a lakosság irreálisan magas anyagi elvárása és a demokráciának a gazdasági jóléttel való azonosítása. A térségben kevés ember érti, még kevesebb fogadja el, hogy a demokrácia csupán a képviselet megválasztásának eszköze; hogy a demokráciák, szemben a kommunista rendszerekkel, legitimitási igényüket inkább az alkotmányos eljárások tiszteletben tartására alapozzák, semmint a gazdasági teljesítményre. Ha az emberek a demokráciát hibáztatják a gazdasági kellemetlenségért, és nem csupán az éppen hatalmon levő kormányt, előkerülhet a Weimar-szindróma, vagyis az, hogy az emberek elfordulnak a szabadságtól, és autoriter uralmat kívánnak.
A magyar kormány nem hajlandó elismerni a szabad szakszervezeteket mint „szociális partnereket”, pedig a Liga és a Munkástanácsok igyekeznek a gazdasági lehetőségekhez igazítani követeléseiket. Úgy tűnik, a kormány könnyebbnek találja, ha bizonyos problémákat autoriter eszközökkel, és nem alkumechanizmusokkal old meg. Magyarországon a szakszervezeti jogokat még ma is megsértik, és a szakszervezeti tagokat sok gyárban diszkriminálják. Az intolerancia és tudatlanság veszélyezteti a demokráciát.
(…) Tanácsom egyszerű: akárhol szervezitek és szolgáljátok szakszervezeti tagságotokat, keményebben és okosabban kell dolgoznotok, mint a többieknek. Soha semmit nem fognak tálcán nyújtani nektek. Semmi nem lesz könnyű. A nagy amerikai emberjogi vezető, A. Philip Randolph helyesen fogalmazott: „A természet asztalánál nincs helyfoglalás. Az a tied, amit el tudsz venni, és az marad a tied, amit meg tudsz tartani. Ha semmit nem tudsz elvenni, nem lesz semmid, ha nem tudsz megtartani semmit, nem is marad semmi a tied.”
Magyarország történetének egyik része az áldozat, amelyet az egyszerű munkások hoztak az ország szabadságáért és demokráciájáért. A magyarok valódi demokráciát teremtettek egy olyan régióban, ahol egyes úgynevezett „demokráciák” csak a nevükben azok. A történet másik része, ahogyan leküzdöttétek a nehézségeket az elmúlt három-négy évben, a nemzet megújhodására törekedve. Nehezen kivívott politikai eredményeitek hozzájárulnak a nemzet biztató kilátásaihoz. Mert demokrácia nélkül, demokratikus szakszervezetek nélkül, nincs igazi haladás.
Büszkéknek kell lennetek mint magyaroknak, akik szabad szakszervezeti mozgalmat teremtettetek, küzdöttetek az 1956-os forradalomban és az erőszakmentes 1988–89-es forradalomban. Ezek a forradalmak modellé váltak a világ más népeinek forradalmaihoz.