Szabó Miklós

Nyomtatóbarát változat

Nagyatádi

Kisgazda (a nagygazda csak Rákosiék szóhasználatában jelentett módos parasztot, eredetileg nagybirtokost jelölt) azt a földművelőt jelentette, aki kiegészítő jövedelem igénybevétele nélkül meg tudott élni családjával földje hozadékából. Az első világháború előtti években már régen megérett a helyzet arra, hogy ez a társadalmi csoport saját politikai képviselettel jelenjen meg a parlamentben. Nagyatádi Szabó István, a legjelentősebb magyar parasztpolitikus 1908-ban egy időszaki választáson bekerült a parlamentbe, és 1909-ben megalakította a Kisgazdapártot. A párt 18 pontos programnyilatkozata egyértelműen demokratikus volt. Követelte az általános titkos választójogot, a progresszív adót, a latifundiumok és hitbizományok megváltással való kisajátítását. Az 1910-es választáson a párt három képviselője került a parlamentbe. Egyikük természetesen Nagyatádi Szabó volt, aki ekkor demokratikus pozíciójából kicsit visszahátrált. Úgy nyilatkozott, hogy pártja érdekképviselet, amely nem vitatja el a magyar úri rend (ő nem ezt a kifejezést használta) általános politikai vezető szerepét.

Az 1918. őszi demokratikus forradalom idején a párt utólag kerül be a Nemzeti Tanácsba. 1919 januárjában, amikor Bethlen és Gömbös körül erőteljesen szervezkednek az úri Magyarországnak a köztársasággal meg nem békélő erői, ingadozik a köztársaság és eme békétlenek között. Az úri világ erői mellett dönt. Fuzionál a sebtiben létrehozott nagybirtokos párttal, a Földműves Párttal.

1919 őszén Nagyatádié az ország legerősebb pártja. Kezében annak a kulcsa, hogy a megdöntött Tanácsköztársaság helyére az 1918-as demokratikus köztársaság tér-e vissza, vagy a darutollas ellenforradalom alkotja meg az új rezsimet. A kommünt követő hónapokban a fehér erők egyik legfontosabb ellenfelüknek tekintik a Kisgazdapártot. A szegedi Fővezérség titkosszolgálatának napi jelentései többet foglalkoznak velük, mint a szociáldemokratákkal. A jelentésekben sokszor esik szó arról, hogy Nagyatádi Szabót „úsztatni” kellene. Mint később Somogyi és Bacsó szerkesztő urakat. Valójában Nagyatádi Szabó ismét hasonló módon ingadozott, mint 1919 januárjában. Nem döntött az úri erők Keresztény Nemzeti Egység Pártja és a liberális pártalakulatok tömörülése között.

Az 1920-as választáson a Kisgazdapárt az ország második legnagyobb pártja. Ezután azonban a párt fuzionál az úri világ pártjával, és együtt alkotják a Bethlen István vezette Egységes Pártot. Nagyatádi Szabó földművelési miniszter lesz a Bethlen-kormányban, és keresztülviszi a máig nevéhez fűződő korlátozott földreformot. Ez a földreform túlmegy a nagybirtokos erők tűrőképességének határán. Nagyatádi Szabó ellen koncepciós per indul, a jól ismert módszerrel. Titkárát, Esküdt Lajost perbe fogják azzal a váddal, hogy mezőgazdasági termékekre exportengedélyt adott ki kenőpénz ellenében. Ez biztosan igaz volt, de a korrupció dzsungeléből azért emelték ki ezt az esetet, hogy a minisztert tegyék lehetetlenné. Nagyatádi Szabót a meghurcolás oly mértékben megviselte, hogy rövidesen meghalt.

Mire az ország újra választhatott 1926-ban, a hatalmas és erős Kisgazdapárt mintha sosem lett volna. Nyoma is eltűnt a bethleni Magyarország politikai világában.

A párt belső bizonytalanságának az volt a magyarázata, hogy ingadozott a demokratikus álláspont: a szabadságjogok, az általános választójog, a teljes értékű földreform és a pusztán kisagrár álláspont: a kisbirtok adó-, vám-, tarifa- és egyéb érdekeinek képviselete között. Utóbbi esetben egységfrontban léphetett fel a nagybirtokkal a pénzvilág, a kereskedelem és a nagyipar erőivel szemben.

Gaál Gaszton, Eckhardt

A húszas–harmincas évek fordulóján a gazdasági válság okozta társadalmi megrázkódtatás napirendre tűzte a párt újjáalakulását. A kezdeményezők: Nagy Ferenc parasztgazda, Tildy Zoltán református lelkész, Szabó Pál parasztíró. 1930 októberében Békésben került sor a pártalapításra. A pártot megszervező parasztok és népközeli falusi értelmiségiek azonban a korábbi tapasztalatok alapján nem bíztak abban, hogy a parasztok képviselni tudják rétegüket a nagypolitikában. Úgy vélték, úri kijáró emberekre van szükségük. Így hívták meg a párt élére a politikában már nevet szerzett Gaál Gaszton legitimista középbirtokost. Gaál hamarosan bekövetkezett váratlan halála után örökébe a korábbi fajvédő vezér, Eckhardt Tibor lépett. A párt gyenge bázison politizált. A kisgazda-társadalom, amelyet Nagyatádi Szabó korábban maga mögött tudhatott, a kormánypárt táborához tartozott. Kevés volt közöttük, aki ellenzékiségre adta a fejét. Az 1931-es választáson, amelyre a párt alakulását időzítették, tíz mandátumot szereztek a kisgazdák. Az 1935-ös választáson ez mintegy félmilliónyi szavazattal 24-re emelkedett. (A kormánypártnak 170 mandátuma volt.) Az 1939-es választás ismét kevesebb mandátumot hozott.

Gömbös 1936 októberében bekövetkezett halálakor a Kisgazdapárt nem jelentett tömegerőt, a háború alatt azonban Eckhardt beépítette a pártot a német nyomással szemben szerveződött kormányzati szárny tartalékállományába. Ezt folytatva a Kisgazdapárt mintegy a kiugrási vonal paraszttagozata volt. A pártba Bajcsy-Zsilinszky is belépett, s bár politikájában meghatározó szerepet sohasem játszott, erőteljes fellépéseivel, melyek túllépték a kiugrási politika szokványos határát, komoly ellenállási nimbuszt adott a pártnak 1943-ban, amikor a német vereség már nyilvánvaló volt, a Bethlen-agytröszt két párt váltógazdaságára kívánta bízni a háború utáni országban a Horthy-Magyarország menthető maradványainak átmentését: a Kisgazdapártra és a szociáldemokrata pártra. Nyilván a kisgazdáknak szánták a kormány, és a szociáldemokratáknak a konstruktív ellenzék szerepét.

Eckhardt ekkor már nem volt Magyarországon. 1940-ben emigrált. Horthy megbízásából, hogy az ország német megszállása esetén emigráns ellenkormányt alakítson. A Kisgazdapártot az újraalakítók, Nagy Ferenc, Tildy és Varga Béla, Gaál Gaszton balatonboglári „udvari lelkésze” vezették.

A győztes párt

Az 1945-ös választáson a Kisgazdapárt volt az egységes és oszthatatlan polgári párt. Minden erőt és társadalmi csoportot egyesített, amelyek számára a kommunisták elfogadhatatlanok voltak. Ebben a helyzetben a szavazatok 57 százalékát szerezte meg. Csak a szovjet megszállás volt az oka, hogy ez a fölény nem érvényesülhetett teljes mértékben. Táborában együtt volt a Horthy-rendszert visszasírók nagy és a polgári demokrácia kicsiny tábora. Ez a helyzet volt az oka annak, hogy a választási sikerét tekintve hatalmas párt a kommunista nyomással szemben nem tudott olyan mértékű ellenállást tanúsítani, mint amekkora 1945-ös választási győzelme alapján várható lett volna. A Kisgazdapárt Tildy–Nagy Ferenc-féle vezetése abban élt, hogy mindenképpen vesztes. Ha veszít, az a sors vár rá, ami valóban bekövetkezett, ha győz: az oroszok kimennek, utána pedig Eckhardt és horthysta garnitúrája jön vissza, és a Nagy Ferenc–Tildy-vezetést a szovjet uralom szálláscsinálójának tekintik.

Az ellenállásra rövidesen elérkezett az idő. 1946 végén több kisgazda vezetőt letartóztattak a demokratikus államrend elleni összeesküvés vádjával. Letartóztatták a fiatalabb Horthy Miklós „kiugrási irodájának” aktivistáit azzal a váddal, hogy megbeszéléseket folytattak arról, hogy amennyiben a békeszerződés után a szovjet csapatok kivonulnak, ezek az erők katonai hatalomátvétellel biztosítják, hogy zavarmentesen létrejöhessen egy szovjetellenes rezsim. Több erősen horthysta indíttatású másodvonalbeli kisgazdavezetőt is vádoltak azzal, hogy ezekben a megbeszélésekben részt vettek. 1946 decemberében a szovjet vezetés talán még arra gondolt, hogy a békeszerződés után kivonja csapatait. Erre az esetre akart a Szovjetunió számára partnerképes rezsimet hátrahagyni. Ennek feltétele az elkötelezett szovjetellenes tényezők kikapcsolása volt a legerősebb párt vezetéséből. Az 1947-es évben a Truman-elv meghirdetése után, amely amerikai segítséget ígért azoknak az országoknak, amelyeket szovjet hatalomátvétel fenyegetett (Törökország, Görögország), elkezdődött a szuperhatalmi tömböknek az az ellentéte, amely később a hidegháború nevet kapta. A Kisgazdapárt felszámolása, amely talán nem ennek a stratégiai vonalnak a jegyében indult meg, az 1947-es év közepére része lett a térség sztalinizálását végrehajtó szovjet stratégiának. A Kisgazdapártról az 1947-es évben a nevezetes szalámitaktika jegyében egymás után metélték le a kommunisták számára elfogadhatatlannak nyilvánított csoportokat. A gerincében megtört párt a háború utáni demokratikus rendszert felszámoló 1947-es választáson már, mint a sztálinista rendszer megalapozására törekvő kommunista párt politikai tartaléka szerepelt. A sztálinista hatalomátvétel elleni utóvédharcot a pártból kiszalámizott Pfeiffer-csoport folytatta. A Kisgazdapárt érdemi ellenállás nélkül számolódott fel a Rákosi-rendszer berendezkedése során.

1956-ban a párt újjáalakul. Tevékenysége minden vonatkozásban a Nagy Imre-kormány vonzáskörében kezd kibontakozni. Semmi saját törekvés nem észlelhető a Nagy Imre-kormány törekvéseihez képest. A kisgazdák ekkor a Nagy Imre-kormánynak mintegy „népfrontpartnerei”.

A Teve Tábor pártjai

A nyolcvanas évek legvégén bekövetkezett rendszerváltás újra felszínre hozta a Kisgazdapártot. Kézenfekvő volt, hogy az 1945 utáni időszak abszolút többséggel bíró polgári pártja újra fellép a politikai színpadon. Mivel az új politikai erők az adott esetben csak hagyományokban fejezhették ki identitásukat, kézenfekvő volt a feltételezés, hogy a történelmi pártok számára ez a helyzet nagy lehetőséget kínál a választási harcban. Hiszen a hagyomány legjobban olyan párt újrafeltámasztásában érvényesülhet, amely volt már, sőt sikereket is aratott. A Kisgazdapártot a párt néhány idős veteránja (Pártay Tivadar, Vörös Vince) szervezte újjá, és több olyan aktivista, akinek a korábbi kisgazdamúlthoz semmiféle köze nem volt. A történelmi névvel való próbálkozás nem hozott sokat. A hasonlóval próbálkozó szociáldemokrata törekvés teljes kudarcot vallott, a Kisgazdapárt kis pártként került be az 1990-ben választott Országgyűlésbe. Arra a társadalmi rétegre akart támaszkodni, amire a történelmi Kisgazdapárt, a parasztgazdák rétegére. Nem számolt azzal, hogy ez a réteg: történelem. Régen felszámolták, visszaállítása képtelenség. Ezután a Kisgazdapárt a kárpótlással rukkolt elő, azzal a félreérthetetlen céllal, hogy ezúton visszaállítja az egykori parasztgazdaréteget. Erre pedig lehetőség nincs. A parasztgazda olyan jövedelemkiegészítésre nem szoruló saját munkát (is) végző mezőgazdasági kistermelő volt, aki nem teljes mértékben termelt piacra, hanem nagy részben önellátásra. Lényegében ez a paraszt: a részleges önellátásra termelő agrár kisgazdálkodó. Tökéletesen anakronisztikus jelenség; ma nincs már, restaurálni nem lehet, és nem is kívánatos. Ha valóban farmergazdaságok jönnek létre a tsz-ek helyén, azok birtokosai kizárólag piacra termelő mezőgazdák lesznek. Semmi nem teszi evidenssé, hogy politikai képviseletüket a Kisgazdapárt fogja alkotni. Lehet ez az Agrárszövetség is, Palotás is, de még az SZDSZ is.

A Kisgazdapárt 1990-ben nem mint a nem létező kisgazdaréteg képviselete került be az Antall-kormányba, hanem azon az ideológiai alapon, hogy ugyanazt a keresztény-nemzeti jobboldaliságot képviselték, mint a domináló kormánypárt. Az „Isten, haza, család” jelszót az MDF hitelesebben és erőteljesebben képviselte, mint a kisgazdák. A választás után, majd még inkább a kárpótlási próbálkozások látványos kudarca után kérdésessé vált, hogy van-e az MDF mellett a kisgazdáknak létjogosultsága. A kárpótlási próbálkozás szinte botrányba fulladt: az érintettek komolytalannak tartják, a nem érintettek pedig botrányosnak. Botrányosnak, mert a sok szegény számára nem evidens, hogy az új demokrácia legfőbb gondja az, hogy a volt gazdagokat kártalanítsa, nem pedig az, hogy a szegények bajával törődjön. Milliónyi magyar érzi és gondolja úgy, hogy az igazságtalanság az, hogy neki soha nem volt semmije, és az igazságtevés az volna, hogyha ez változna valamit.

Torgyán több nekifutásban megpróbálta jobbról lekörözni az MDF-et. Reménytelen kísérlet. Az MDF jobboldala jobboldaliságban felül(alul?-)múlhatatlan.

A Kisgazdapárt számára nem marad más tér, mint hogy egyik filiáléja az MDF-nek. A kormányposztokat onnan osztják. Az osztozásban a kisgazdák erőt nem jelentenek. A Kisgazdapárt egy következő választási szereposztásban legfeljebb mint a Csurka meghirdette magyar a magyarnak ellenzéke munkamegosztás tényezője léphet fel. Ha a tulipános magyar jövőt úgy képzeljük, hogy az uralmat a Teve Tábor birtokolja, de a kormányon és az ellenzéki szerepen az Egypúpú Párt és a Kétpúpú Párt osztozkodik magasabb fórumokon elrendelt leosztás szerint, a kisgazdák is lehetnek valamelyik púpú párt. Ha erre a dicstelen szerepre nem akarnak újra vállalkozni, meg kell találniok új szerepüket a modern és demokratikus Magyarország politikai életében.

• Befejezetlen múlt